Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Sokat érhet egy jó kezdés

A tavaszi szezon harmadik, az idei év első fordulójában az FC Sopron ma hazai pályán a listavezető MTK gárdáját fogadja, míg a Győri ETO FC a REAC vendégeként lép pályára. A zöld-fehérek az élvonalban újoncnak számító szakvezetővel vágnak neki az idénynek.

Labdarúgás

Csertői Aurélt a csütörtökön tartott szurkolói ankéton sok mindenről kérdezték a drukkerek. Volt olyan szurkoló, aki megvallotta: attól tart, szerinte kiesik az együttes, amely télen meggyengült. Az biztos, a nyitányon a listavezető MTK ellen nem a Sopron az esélyes.
A soproni szakvezető a következőket mondta: „Valóban voltak változások, rutinos játékosok távoztak, s talán kevésbé ismertek érkeztek. Arra kérném a szurkolókat, adjanak lehetőséget a most érkezett játékosoknak arra, hogy megmutassák, milyen labdarúgók. Azért dolgozunk, hogy kihozzuk belőlük a legjobbat. Nagyon remélem, nem okoznak csalódást.”
Azzal kapcsolatban, milyen eredmény elérésére lehet jó a jelenlegi játékoskeret, így válaszolt az FC Sopron edzője: „Úgy gondolom, a legfontosabb, hogy egy egymásért küzdeni tudó, hajtós, lelkes társaságot lásson a közönség. Sziporkázó játékot nem ígérhetek, viszont azt garantálom, hogy aki nem fut, rohan annyit a mérkőzésen, hogy szinte leszakad róla a nadrág, az nálam nem játszik. A jobb kommunikáció érdekében, ami nélkülözhetetlen a futballban, légió-

saink magyarul tanulnak. Az ősszel tizenhét meccsen szerzett húsz pontot a gárda, s ha a tizenhárom tavaszi meccsen ezt meg tudná ismételni, azzal elégedett lennék.”
Csertői Aurél azt fejtegette, abban, hogy a csapat gólkülönbsége az őszi szezonban az egész mezőnyben a leggyengébb, nem lehet külön az egyes csapatrészeket felelőssé tenni. „Én egységben, csapatban gondolkodom. Abban, hogy az együttes mindössze tizenöt gólt szerzett, megvan a csatároknak is a felelősségük, de a többi poszton játszóké is, akik nem segítették elég hatékonyan a támadójátékot. A kapott gólokban a védelem mellett az előrébb játszóknak is volt szerepük, hiszen ők nem tudták megállítani az ellenfelek támadásait. Véleményem szerint egyébként a tizenöt lőtt gól ellenére is jóval előrébb állhatna a csapat, ha nem kap olyan sok gólt.”
Az MTK elleni szezonnyitó meccsről annyit mondott Csertői: „Az MTK nagyon képzett csapat, egyénileg túl jók a játékosaik ahhoz, hogy fejetlenül nekik ugorjunk. Képzettek, gyorsan hozzák ki a labdát, s ha van területük, nagyon lendületesek, veszélyesek lehetnek kapura. Nem szabad tehát helyet adni nekik.”
Az együttesből Csontos Zoltán a közelmúltban térdoperáción esett át, a bolgár Georgi Korudzsiev pedig influenzás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Asszony, akiben négy nő lakik

A nő annyi arcát mutatja, ahány tekintetben megfürdik. De az élet értelmét vagy a megismerés útját… Tovább olvasom