Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Sokan egy ellen: 150 roma fenyegette a plébánost!

Nem volt nyugalom a hétvégén Nógrádmegyerben, ahol több szemtanú szerint életveszélyesen megfenyegetették a helyi plébánost, Kovács Attilát, aki hat éve teljesít szolgálatot a faluban.

Mint a Népszabadság megtudta, a pap azzal vívta ki a helyi roma közösség haragját, hogy elterjedt az a - később bebizonyosodott, hogy valótlan - hír: magyar gárdás összejövetelt szervez március 15-re Nógrádmegyerbe.

Kovács Attila az esetről elmondta: előbb fenyegető telefonokat kapott, majd péntek délután már 30-40 őt szidalmazó gyűrűjében jutott be a templomba. A mise végén már 100-150-en várták odakint. A papot hívei körülvették, hogy védjék, s értesítették a rendőrséget.

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Népszabadsággal közölte: tettlegesség nem történt, közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket nem láttak a rendőrök a helyszínen, és életveszélyes fenyegetést sem hallottak. Így csak abban az esetben indítanak bármilyen eljárást, ha magánvádas feljelentést tesz a plébános, amire eddig még nem került sor.

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. knifemaster 2009. március 18. 10:52
    „61.
    Attól Te még maradsz az a szar ember aki vagy.
    Csináld csak.”
  • 61. pancser 2009. március 18. 09:55
    „59! Egye tudnod kéne: A paraszt egy végtelenül tisztességes foglalkozás, sokat dolgozó kemény embereket takar. Nálad szitokszó lett. Ez a szokás az alvilágban és primitív,dologtalan körökben.”
  • 60. orbánimre 2009. március 17. 13:48
    „Részlet Murányi Levente beszédéből a Magyar Gárda avatásán:

    "Hősi helytállásotok eseményeinek sorából ki emelek egyet. Egy tegnapit.
    A Nógrádmegyeri Jobbik elnökét a két gyermekét munka és tanulás mellett nevelő Bacsa Szilviát mocskos és aljas parazitatámadás érte az elmúlt este. Miután gyermekeit biztonságos helyre menekítette Ö maga visszatért a támadás helyszínére, hogy papját és a falu népét jelenlétével is támogassa. Az időközben helyszínre kiérkező rendőrség intézkedésének következtében nem került tettlegességre sor ezért az időközben elindult Gyorsreagálású Gárda egységek, visszafordulhattak. Így Szilvia reggel nyugodtabban lélekben tovább erősödve most már sok ember csodálatát és tiszteletét bírva indulhatott Budapestre, ide közétek a Hősök terére. Azt gondolom, büszkén kijelenthetjük addig, amíg vannak ilyen asszonyok hazánkba és a Magyar Gárdába igazából nincs mitől tartanunk."”
  • 59. knifemaster 2009. március 17. 12:07
    „48.
    Na fussál neki mégegyszer amit írtam ,de az elejéről.
    Áruld már el hol védtem én a cigányokat? Értő olvasás neked sem megy?
    Vagy nálad is csak fekete és fehér van?
    52.
    Milyen érveket akarsz? Miről? A véleményemről?
    Nem tudtál belémállni,mert nem politizálok ,most megkóstólnál máshonnan?
    Valahol egyszer leírtam,alacsony az ingerküszöböm,és alergiás vagyok a birkákra.
    Ostoba paraszt vagy te is,mint sokatok,akinek úgy hiányzik az itteni szájkarate a fröcsögés,mint másnak a levegő.”
  • 58. orbánimre 2009. március 17. 12:02
    „Ez a cikk csak féligazságokat tartalmaz!!!
    A Kisalföld szerkesztői kihagyták belőle szándékosan azt a tényt, hogy a helyi JOBBIK elnök asszonyát és két gyermekét is fenyegették a cigányok, s a háza elé vonultak.
    Azt követelték tőle, hogy lépjen ki a JOBBIK-ból, s ne menjen el a Magyar Gárda március 15-i avatására.
    Ő szembe szállt velük, s közölte, hogy Nógrádmegyeren Ő egyedül a JOBBIK és a Magyar Gárda!!!
    A Magyar Gárda avatásán és a JOBBIK rendezvényén is megemlékeztek az esetről.
    Ez tény nem ütötte át a párt médiák ingerküszöbét.
    Ő kitartott az igaza mellett, ami az ország tisztességesebb felének az igaza...
    Megtiszteltetésnek veszem , hogy együtt lettem vele gárdista!!!
    Orbán Imre”
  • 57. H.Gabi 2009. március 17. 11:22
    „Ezek a romák, azért vártak kint, mert szegények nem fértek be a templomba.Kint imádkoztak, hogy még több segélyt kaphassanak, még többet lophassanak és még többet csalhassanak.Nem értem, hogy miért hiszitek azt, hogy szegény plébánost akarták bántani:-)
    Az az igazság, hogy romlott ez az ország.És a romlás a politikusainknál indult, és gyűrűzik végig az országon.”
  • 56. Túrabakancs 2009. március 17. 09:21
    „Ajánlanám a rendőröknek a következő megoldást! A nagyszámú cigány származású csoportosulásba
    verődött emberkék ha nem igazolják magukat, le kell őket videózni, majd szépen a következő na-
    pokban / ahogy a tüntetőkkel teszik/ meg kell őket büntetni 50.000ft-ra, ahogy ez elő van írva.
    Abban az esetben ha nem fizetnek, ezt az összeget le kell ülniük, tehát megoldódna sok minden.
    Legközelebb nem gyűlnének össze ekkora számban. Miskolcon minden nap 3-400-kaszákkal stb
    felszerelkezett hordák járják az utcákat, nekik ezt is szabad! Mert állítólag félnek, viccország.”
  • 55. blaze 2009. március 17. 00:23
    „Itt miért nem oszlattak a droidok? 150 öntörvényű cigány nem jelent veszélyt a közbiztonságra? Szögi Lajost jóval kevesebben agyonverték. Nem is motoztak? Gratulálok kedves Gyurcsány Gárda!”
  • 54. arrabonai 2009. március 16. 23:49
    „Hát talán meg kellett volna motozni a cigányokat és kipakoltatni a zsebeiket, esetleg átkutatni a csomagtartókat -ha autósok is voltak-, ahogy az békés, adófizető állampolgárokkal szemben már szinte megszokott különösebb ok nélkül is. Talán akkor találtak volna fegyvernek látszó tojástartókat. Akkor aztán lehetett volna őket "rabosítani", ahogy azt a nagyok csinálják.”
  • 53. rozsomak 2009. március 16. 21:38
    „Főkapitányi döntésre közérthetőbbé szeretnék tenni a rendőrség munkáját, ezért van szükség a kommunikációs arculatváltásra.

    A rendőrségi munka közérthetőbb magyarázta, naprakész tájékoztatás az állampolgároknak, az újságíróknak és a hivatásos állománynak - foglalta össze terveit az új rendőrségi szóvivő az MTI-nek. Főkapitányi döntésre közérthetőbbé szeretnék tenni a rendőrség munkáját, ezért van szükség a kommunikációs arculatváltásra - mondta Makula György, aki 2001 júniusa óta szolgál a rendőrség kötelékében.

    Az új rendőrségi szóvivő nem titkolja roma származását, sőt úgy gondolja, a legjobb példaként szolgálhat azok számára, akik a rendvédelmi pályára készülnek.
    "Elsősorban rendőr vagyok, és én, illetve a hozzám hasonló kollégáim a legjobb ellenpéldái annak a sztereotípiának, hogy minden cigány bűnöző" - jelentette ki Makula György őrnagy az MTI-nek. Hozzátette: pályafutása bizonyítja, hogy a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő embereknek is van kitörési lehetőségük; tanulással, akarattal bármit el lehet érni.

    Az MTI információ szerint az országos rendőrfőkapitány azt követően keresett roma származású rendőrt a szóvivői feladatok ellátására, hogy Kállai Ernő kisebbségi ombudsman tavaly április 15. és szeptember 15. között átfogó vizsgálatot végzett a rendőrségnél, és tavaly novemberi ajánlásában erre tett javaslatot Bencze Józsefnek. Kinevezésének körülményeiről Makula György mindössze annyit mondott, nincs tudomása, hogy személyét Kállai Ernő kisebbségi ombudsman javasolta volna.
    http://www.hirszerzo.hu/cikk.mire_keszul_a_rendorseg.101444.html”
  • 52. pancser 2009. március 16. 21:32
    „Aki nem tud érvelni az káromkodik, nemi szervet emleget, korábban meg szakmai magasságokból lesajnált bennünket "knifemaster". Az nem kérdés nála, hogy egy papot 150 feldühödött ember inzultál. Itt nem történt semmi szerinte, nem fenyegették meg halálosan, nem voltak eszközök a fenyegetőzőknél. Ezek után mégis a politkai paletta meklyik oldalára tegyelek. Mondjuk a KDNP-hez közelállónak minősítsünk?”
  • 51. patriot 2009. március 16. 20:49
    „Egész utcák tűntek már el az Ózdhoz tartozó Somsály bányatelepen, mert a házakat a benne élők egyszerűen elbontják saját fejük felől. A közelmúltban ide települt új lakók úgy jutnak újabb bontási területhez, hogy félelemben tartják és elüldözik a telep többségében nyugdíjas őslakosságát. A Keresztmetszet című műsorunk vasárnapi megrázó riportjából kiderül, a helyiek eddig hiába kérték a hatóságok segítségét.



    Tető nélküli lakóépületek, eltűnt házsorok, kifosztott és felgyújtott közintézmények. Az Ózdhoz tartozó városrészen azt követően indult el az esztelen rombolás, amikor a bányatelepre nagy számban telepítették be a máshol nem kívánatos cigány családokat. Az új szomszédoktól nemcsak a zömében idős nyugdíjasok tartanak, félnek az őslakos cigányok is.

    A betelepülők sorra bontják el a házakat, hogy azokat építőanyagként értékesítsék. Módszerük az, hogy addig zaklatják szomszédaikat, amíg azok sorsukra hagyják az épületet. Elég a tulajdonosok egy két napos távolléte, és házukat lakhatatlanná teszik. Aki ellenáll azt megfenyegetik. A lakosság hiába fordul a hatóságokhoz.

    Az oszlophoz kötözték, belehalt sérüléseibe

    A telep idén télen kirabolt és felgyújtott kultúrháza mellett másnap reggel egy oszlophoz kötözött hajléktalant találtak. A férfi, aki valószínűleg véletlen szemtanúja volt az eseményeknek, később belehalt sérüléseibe. A rendőrség azóta sem indított nyomozást bűnügyben és nem is nyilatkozik az esetről, csakúgy, ahogy az önkormányzat sem.”
  • 50. pampus 2009. március 16. 19:16
    „Az előbb mint, ha azt olvastam volna, hogy Morvai Krisztinák és az őt kísértő társaságot szinte meglincselte a rendőrség!
    Vagy nem itt olvastam?”
  • 49. kumpala 2009. március 16. 19:09
    „<moderálva>”
  • 48. Muaddib 2009. március 16. 18:22
    „47. igen kifacsarva gondolkozol.
    Egyben jobban a cigányok nálunk hogy mindenképpen megvédik a közülük valót.
    Ennek ellenére Ön hozzá szólása az élő példa, hogy nekünk is Magyaroknak van miben fejlődnünk.
    Tisztelt 47.-es saját magadra ne köpj! Mert igaz hogy vannak nyomdafestéket nem tűrő hozzászólások, ami én szerintem a felgyülemlett indulatok miatt van.
    De hogy a tények ellenére a cigányokat védi .....”
  • 47. knifemaster 2009. március 16. 18:14
    „18.
    Látom megvan a vesszőparipád,de akkor ne te hord a szemellenzőt.
    Nem burkolózom szakmai köntösbe,de igenis számomra arról van szó!A konkrét tények ismeretének függvényében alkotott vélemény legyen a mérvadó,nem a vélt gondolatok álltal kinyilvánított baromságok.
    Ezzel lehet egyetérteni ,meg lehet nem elfogadni.Egyet nem lehet...megmásítani,meg félremagyarázni.
    Itt van élő példának mindjárt "kedves " pancserünk 25.rajtszámú minőségi hozzászólása,ami szerint én szoci vagyok,a véleményemből kiindulva.Mert mi másból lehetne?
    Ezt 100%-osan politikai viszonylatban kell érteni,és valószínűleg sértésnek szánta,az itteni értékrendeket figyelembe véve.
    Persze maréknyi agyáig az nem jutott el(ugye figyelsz pancser),hogy mi van ha nem is politizálok,mert tényleg nem,meg talán a 2 kezem elég arra ,hogy megszámoljam hány politikai vonatkozású cikkhez szóltam hozzá,avagy hány politikai jellegű posztom volt.

    Úgy hogy nyugodtan kézenfoghatjátok egymást aztán elmehettek a picsába Ti is.... O:)
    Mert felfogni az én nézőpontomat kényelmetlenebb ahogy nézem,mint beskatulyázni valahova,és annak függvényében jellemezni,véleményt alkotni rólam.”
  • 46. Muaddib 2009. március 16. 18:02
    „Apám! Romák Nyilai.. Most elképzeltem egy cigányt íjjal ló háton.
    Ha hű akarnánk lenni a népi stílusukhoz és mit tartamnak szentnek, akkor a romák arany lánca lenne inkább aktuális szervezet neve.”
  • 45. Ms.Wolf 2009. március 16. 17:56
    „Mi lett volna, ha fordítva van? non-stop menne a híradóban, meg egyből aki fehér az már rasszista lenne.
    Szánalmas. Mi lesz a 150 cigánnyal? Gondolom semmi.
    Nekik ugye jár a sok lóvé, nem kell jegyet venniük a vonaton, sem a buszon, gyermeke előtt rugdoshatják halálra az apát...rugdalhatják, terrorizálhatják, köpködhetik kis csoportokban az embert, mert megtehetik.
    Csak nehogy egyszer visszanyaljon a fagyi.”
  • 44. adner 2009. március 16. 17:41
    „lemaradt a link
    http://atv.hu/hircentrum/2009_mar_komolyan_fegyverkeznek_a_romak_miskolcon_.html”
  • 43. adner 2009. március 16. 17:39
    „És egy újabb cikk.
    Belföld
    Miskolcon és környékén olyan kör sms-ek formájában eljuttatott információk láttak napvilágot, amelyek azt feltételezik, hogy skinhead és más csoportok fenyegetést jelentenének roma családokra. A rendőrség adatai szerint ezek az információk alaptalanok, valódiságukat nem támasztja alá semmilyen tény.
    2009. 03. 16. 17:10
    Komolyan fegyverkeznek a romák Miskolcon!
    Annak ellenére, hogy a rendőrség rémhírnek nyilvánította a skinhead-fenyegetést, a miskolci romák fegyverkeznek.
    Miskolcon egy kör sms hatására felfegyverkezve vonultak ki az utcára a romák és az egész éjszakát virrasztva töltötték. Közben ma reggel a Magyar Gárda fenyegető üzenetet kapott egy Romák Nyilai nevű ismeretlen szervezettől, akik 4000 roma nevében pusztulással fenyegették meg a szervezetet. Az eset egyébként nem egyedi az utóbbi időben. Néhány hónapja éppen a Gárda felvonulása ellen vonultak a romák az utcára Rakamazon.
    Miskolc romák által lakott lakótelepein az emberek kaszával, kapával felfegyverkezve gyülekeznek, mert félnek. - mondta tegnap Lakatos Attila Borsod megye cigány vajdája.
    Mégpedig azért, mert szombat este ezekben a városrészekben egy terepjárót és buszt láttak az emberek, melyekben skinhead-ek ültek. Éjszaka a romák gumikerekeket égettek, hogy el ne aludjanak. Az elmúlt hetek romák elleni támadásaitól félnek, ezért őrködtek.
    A rendőrségre is tettek bejelentést szombat este, de a megérkező rendőrök a cigányokat vonták felelősségre, hogy miért csoportosulnak és miért gyújtottak tüzet, sorolta Lakatos Attila, aki még hozzátette: újságírók semmiképpen ne menjenek ki az említett lakótelepekre, mert az ott élők most annyira indulatosak, hogy nem lennénk biztonságban.
    A Borosd Online munkatársai mégis kimentek és arra ugyan nem kaptak választ, hogy tényleg voltak-e autós látogatók, de azt látták, hogy a romák tényleg felfegyverkeztek, és éjszakai őrjáratot szerveztek.
    A Miskolci Rendőrkapitányság hivatalos közleményt adott ki és nyomozást rendelt el rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben.
    ,,Miskolcon és környékén olyan kör sms-ek formájában eljuttatott információk láttak napvilágot, amelyek azt feltételezik, hogy skinhead és más csoportok fenyegetést jelentenének roma családokra. A rendőrség adatai szerint ezek az információk alaptalanok, valódiságukat nem támasztja alá semmilyen tény.
    A valótlan hírek azonban az érintett területeken olyan szélsőséges indulatokat gerjesztettek, amelyek magukban hordozhatják az esteleges helyi konfliktusok, atrocitások kialakulását. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy a kialakult feszült helyzetben nagy körültekintéssel és óvatossággal kezeljék a jelenséget, az alaptalan fenyegetésekkel érintett városrészeken próbálják elkerülni az esteleges provokációkat az összetűzések elkerülése érdekében.
    A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság rendkívül nagy erőket mozgósított a közbiztonság fenntartása érdekében, folyamatos és visszatérő járőrözéseket, ellenőrzéseket hajt végre." - áll a rendőrség közleményében.
    Egy helyi fiatal az atv.hu kérdésére elmondta, hogy a tényleg látni, hogy a rendőrség mozgósított, ő is több rendőrrel találkozott napközben az utcákon. Az emberek beszélnek a dologról, az iskolában is előkerült a téma. Ő maga még nem fél, de nem menne késő este arra a környékre.

    atv.hu / Borsod Online”
62 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cigarettafogás a sztrádán

M1-es autópálya - A szombathelyi vámhivatal járőrei 950 karton ukrán zárjegyes, különféle márkájú… Tovább olvasom