Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Sok kis jogsértés, nagyok nélkül

Elmulasztott közbeszerzési eljárások, jogsértően betöltött állások – ilyen hibákra bukkant a győri önkormányzat ellenőrzési irodája tavaly a városi intézményeknél.
A korábbi esztendőkre jellemző súlyos megállapítások ezúttal teljesen hiányoztak az ellenőrzési iroda 2005-ről szóló éves jelentéséből – szögezték le a képviselők a tegnapi közgyűlésen. Büntető-, szabálysértési, illetve fegyelmi eljárásra okot adó cselekményt, mulasztást nem találtak az intézményeknél a revizorok. Kisebb súlyúnak minősített hiányosság persze akadt bőven. Ezek közé tartozik például, hogy négy iskola 322 millió forint értékű élelmiszert, két iskola pedig 106 millió forint értékű eszközt szerzett be a kötelező közbeszerzési eljárást mellőzve. A saját hatáskörben kötött bérleti szerződések csaknem fele nem felelt meg az önkormányzat vagyonrendeletében foglaltaknak. Három intézmény megüresedett álláshelyeit az éppen hatályos költségvetési rendelet előírásait figyelmen kívül hagyva az oktatási iroda, illetve a polgármester engedélye nélkül töltötte be.
A közgyűlés elfogadta a jelentést, csakúgy, mint a város idegenforgalmi programjának megvalósításáról szóló beszámolót. Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester hangsúlyozta: Győr keveset költ marketingre, és a városban tavaly visszaesett a turisták száma. Megjegyezte azt is, hogy az idei első negyedévben 15 százalékkal több vendég szállt meg a megyeszékhelyen, mint 2005 azonos időszakában.
A képviselők egyperces néma felállással tisztelegtek a nemrégiben elhunyt Vasilescu János műgyűjtő, Győr díszpolgára előtt.
(A testület további döntéseire holnap visszatérünk.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit vár az új országgyűléstől?

Tovább olvasom