Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Snipes visszatér

Sokan azt hitték, hogy a 12 millió dolláros adócsalással vádolt sztár megszökik, hiszen a botrány kirobbanásakor Namíbiába forgatott.

A bíróság január 10-ig adott haladékot számára, és a színész egy kicsivel korábban, de megérkezett Floridába.

- Jó napot kívánok, a nevem Wesley Snipes, azoknak mondom, akik esetleg nem ismernének. Szeretnék köszönetet mondani minden rajongómnak, köszönöm a családom támogatását, és nagy köszönet az ellenségeimnek is. Kész vagyok megvédeni magam, kész vagyok tisztázni a nevemet, folytatni humanitárius tevékenységeimet az afrikai emberek felemelésére szerte a világon. Nagyon köszönöm - mondta Snipes.

Wesley Snipes körülbelül 1 millió dolláros óvadék ellenében védekezhet szabadlábon, de vétsége olyan súlyos, hogy ha bűnössége bebizonyosodik, akár 16 év börtönt is kaphat. Snipes valóban nem sietett visszatérni az USÁ-ba, ehelyett kényelmesen forgatta tovább cowboy-filmjét Namíbiában – nem kis megrökönyödést okozva ezzel az amerikai közvéleménynek.

- Ahogy korábban az ügyvédem tisztán és érthetően elmondta:

számomra rendkívül fontos  a namíbiai filmipar támogatása és fejlesztése. És természetesen számos más afrikai ország művészetének fejlesztését is a szívemen viselem. Ez a küldetésem: a művészetek nagyköveteként segítek, amíg erőmből telik.  De az ügyvédem kicsit többet is tud erről mondani.

Talán nem véletlen, hogy a színesbőrű Snipes hirtelen ennyire hangsúlyozza afroamerikai származását. Az utóbbi években sok olyan jogi eset előfordult az USÁ-ban, ahol a védelem kihasználta a vádlott afroamerikai származását, és az ezekkel kapcsolatos korábbi visszaéléseket. Elég csak OJ Simpsonra vagy Michael Jacksonra gondolni. Az sem véletlen, hogy a sztár Floridában áll a bíróság elé: Wesley Snipes ugyanis ebben az államban született, 44 évvel ezelőtt.

- Nos, ez kissé ironikus, mert számos igen érdekes tapasztalatom van Floridáról, a legtöbbjük nagyszerű, némelyikük kevésbé az. De imádom az ittenieket, és büszke vagyok arra, hogy floridai vagyok, és arra is, hogy afrikai amerikaiként élek Amerikában.

Érdeksség  Wesley-vel kapcsolatban, hogy filmes karrierje hajnalán, 1987-ben egy éppen Michael Jackson “Bad", azaz “Rossz" című klipjében tűnt fel. Ki gondolta volna akkor, hogy később mindkettőjük bíróság előtt áll majd.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Van-e már karácsonyi hangulata?

Tovább olvasom