Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Sneider Tamás kiteregeti a múltját

A Jobbikos képviselő nyilvánosságra hozza a róla szóló, levéltárban kezelt iratokat. Kiemelte, múltjában nincs semmiféle titkolnivalója.
Az Országgyűlés jobbikos alelnöke kikéri az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától a rá vonatkozó iratokat és azokat hiánytalanul a nyilvánosság elé kívánja tárni.

A politikus hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy az "úgynevezett rendszerváltás" előtti éveket diákként élte meg, ettől függetlenül a "már meggyengült, de a diktatúra jegyeit még kétségtelenül magán viselő rendszerben" meggyőződése szerint jelentések és hatósági iratok születtek róla. Hozzátette: középiskolás korában egyszer politikai tiszt is kihallgatta.

Sneider Tamás álláspontja szerint az embereknek joga van megismerni a választható és választott képviselők múltját, beleértve a "párt- és bizottsági tagságot, az úgynevezett 6-os kartont, a munkadossziét, beszervezési nyilatkozatot".

"Ezekben a napokban, mikor a közbeszéd és a sajtó a több mint 20 évvel ezelőtti eseményektől hangos, egyesek kötelességüknek érzik, hogy a múltamról a tények figyelmen kívül hagyásával beszéljenek" - jegyezte meg, hozzátéve: kiemelt közszereplőként közéleti tevékenységét a nyilvánosság előtt, tabuk nélkül végzi, a múltjában nincs semmiféle titkolnivalója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint olcsóbb lesz a benzin

Csökkenti bruttó 4 forinttal a benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Tovább olvasom