Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

SMS 10.08.

A tanárok dohányzásáról

 • Ha a tanárok sem cigizhetnének az iskolákban, akkor azt csinálnák, amit nagyon sok diák. Rágyújtanának a WC-ben. Ott, ahova nem dohányzók is járnak. Ez mennyivel jobb?
Beckham, Győr
 • Nem egyezek bele, hogy betiltsák az iskolákban a dohányzást! Amúgy is csak azt érnék el vele, hogy a tanárok sutyiban a WC-ben, a diákok pedig a bokorban gyújtsanak rá! Ha a tanárok pedig idegesek lesznek már a nikotinhiánytól, azzal pedig csak nekünk ártanak! Végül is bármi lesz, a tiltással nem érnek el semmit.
1 pálffys 
 • Ha egy dohányos nem gyújthat rá, ideges lesz! A gyerekem mellé nyugodt tanárt szeretnék!
Egy nem dohányzó anya: Zsú
  • Lehet, hogy betiltják az iskolákba a dohányzást, de aki rá akar gyújtani, rágyújt kijelölt dohányzó nélkül is!
Egy középiskolába járó diák
 
Még mindig harangoznak...

 • A hetek óta tartó vita késztet hozzászólásra. Gyakran járok Németországba és törzshelyemmé vált az egyik nagyváros négycsillagos szállodája, ahol alkalmanként több éjszakát is eltöltök. A szállodával szemben az utca másik oldalán található egy közismert dóm, majd attól nem túl messze egy kisebb templom. A hétvégi istentiszteletek szertartása reggel 7 és 20 órakor kihangosítókon is hallható! A harangozás pedig 6 órakor kezdődik és 22-kor az utolsó, de az óránkénti kondulás éjszaka is megmarad! Csak emlékeztetőül: négycsillagos szállodáról van szó, ahol bizony megszállnak neves politikusok, komoly üzletemberek, színészek stb. a világ különböző helyeiről és vannak köztük, akik nemcsak napokat, hanem heteket is töltenek ott. Történt, hogy a harang automatikája meghibásodott és két napig nem működött. Már a második nap reggel a vendégek kérték a harangszó visszaállítását. Vegyünk erről példát.
Csukcy
 • Lpg! Évszázadok óta harangoznak, csak ez eddig senkit nem zavart! Mindenkinek természetes volt, mint a madárcsicsergés vagy a szélzúgás. Ez csak a mai unatkozó, alvászavaros, ezért mindenbe belekötő, elcsúszott értékrendű városi kockalakókat zavarja, akiknek nincs jobb dolguk, mint belekötni az élő fába is.
Medve

 • Kedves Mocc Apó! Én rosszabb helyzetben vagyok, mint te, mert közelebb lakom a templomhoz. Elköltözni nem tudok, mert szegény vagyok, de nem is akarok. Amúgy nagyon szeretek itt, csak az a hajnali harangszó ne volna. Én veled érzek!
A Templom Egere

 • Harangozás témához. Kedves Zsolt! Tiszteletben tartom, hogy 6-ra jársz, de az is lehet ugyanolyan hasznos tagja a társadalomnak, aki más munkarendben dolgozik és reggel aludni szeretne. Nem tehetek róla, hogy felébredek a harangra, majd egész nap fáradt vagyok. Javaslatom, legalább reggel 7 előtt ne csinálják, hétvégén pedig 8-tól. Meg kell találni az arany középutat.
T.

• Ne bántsátok a papokat, ők tanult, tisztességes emberek. A harangszóról meg  lehet egyezni, nem kötelesség a hajnali harang, hanem szokás.
Izsi
 
 • Névtelen! Ennyire azért ne tudj számolni, komám. A 168 óra az egy hét, D. pedig egy hónap alatt dolgozik 200–220-at. Tudod, előbb az agy, utána a kéz.
Medve

• Ne vitatkozzatok! Harangozni kell!
Egy templom mellett lakó 
 
Erről-arról

 • A hozzáértők reagálását kérném: technikailag kivitelezhető-e, hogy a gödrökbe, kátyúkba annyi aszfalt kerüljön, amennyi ahhoz elég, hogy azt „leúthengerezve"  a foltozás teljes terjedelmében tényleg egy síkban legyen az úttesttel? Mert a foltok többsége vagy púpos, vagy a szélei vannak mélyebben az aszfalt síkjánál.
 Lpg

 • Lakótelepiek! Mindig variáltok a fűtés miatt! Nekem költségmegosztóm van és csak annyit fizetek amennyit használok! Termálvízzel fűteni? Akkor minek a gyógyfürdő? A termálvíz oda kéne, nem fűtésre!
Zek

 • Fiona! Ha én a munkahelyről valamit elvittem volna, az lopásnak; bűncselekménynek minősült volna! A jelenleginél magam lopnám meg!? Jó a gondolkodás! Máshol is kameráznak.

 • Kék autós gesztenyedobáló fiúk! Köszönet a dobálásért, a 2 éves kisfiam nem díjazta, ugyanis eltaláltátok!
A síró kisfiú anyukája

 • Aki lezáratta a Baross híd egyik oldalán a járdát, gondoskodhatott volna róla, hogy át lehessen jutni a város felé a másik oldalra. Próbálja ki a kedves illetékes, mekkorát kell kerülni a táblától, ha mondjuk nem akar 15–20 kilós babakocsit cipelni az aluljáróba le és fel. Lehet, hogy legközelebb én is inkább az autót választom.
Kata

 • A belügyminiszter Áder úr ígéretét sem teljesítette, hogy a Jánossomorja–Andau átkelő mindig 6-kor nyisson. Az itteniek is mehetnek Hegyeshalom felé. Segítség!

 • Jó reggelt, töltéstavaiak! Semmi nem elég nektek (csatornázás, útépítés, iskolafelújítás)! Ne mindig mástól várjatok, tegyetek is!

 • Köszönöm a szervezőknek és a résztvevőknek a csodálatos élményt, amit a búcsúi táncgála adott. Fantasztikus volt! Reméljük, jövőre újra láthatjuk.
Egy hálás kónyi

 • Ha Csernus dr. eléri az ETO játékosainál, hogy egy meccsen 2000 helyett 8000 métert fussanak, már megérte idehozni. De akkor mi szükség az edzőre?
Baresi

 • Kórházi dolgozó! Nemcsak önöknél ez a helyzet a béremeléssel, hanem mindenkinél, aki „kapott", csak sokan nem veszik észre. A sok ígéret elvakít. Az emeléssel magasabb adókulcsba kerülnek, így több a levonás.

 • Ded! Amerika csakis azért tart nukleáris fegyvereket, hogy azzal megvédje magát és szövetségeseit. Ok nélkül soha nem fogja bevetni őket. Hirosimára és Nagaszakira is kényszerből kellett ledobni az atombombát, azért, mert másképp már nem lehetett szót érteni a japánokkal.
Gabi, Győr

 • Örülök, hogy megszűnik a megyeháza alatti méltatlan „társbérlet". Bizony, öltönyhöz nem való tornacipő! Tekintsük vendégváró övezetnek a városközpontot, mert úgyis az. Szépítsük, csak odaillő dolgokkal.
Belváros

 • T. 451! Teljesen jogos. Nem illő (sőt, a becsületes nővérekre nézve) sértő a rágalmazó általánosítás! Jó munkát, üdv.:
J.
 
 • So1o! Nem lesz. Vagy tán fizeted? Csúcsidőben minden busz zsúfolt, amúgy meg senki. Nem éri meg. Amúgy kiegészítésként helyközivel is lehet menni!
Buszos
 
 • Az „elfogyott a türelem" levélírójának: Teljes mértékben egyetértünk önnel, de hiába. Már ősz van, munkások az árkok körül sehol. Ilyenkor mit tehetünk?
K. E., Töltéstava

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi műsor

PÉNTEK Tovább olvasom