Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

SMS 08.29.

Magyar Gárda

• Mindenkinek üzenem, aki a Magyar Gárda mellett tette le a voksát, hogy magyarságunk bizonyításához nem szükségeltetik fekete egyenruha, katonabakancs és árpádsávos zászló. Elég tisztességgel élni és dolgozni, vigyázni szellemi és anyagi értékeinkre. Ehhez nem kell katonai vezényszó! EZ

• Ki tudja, hogy a frissen bejegyzett gárdának honnan lett rögtön 1–2 milliót érő egyenruhája? Sentinel

• Anyuka, Zsuzsa! Október 23-án csúnya, fekete ruhás emberek ütötték-verték a tiltakozókat. Akkor nem éreztek félelmet? A fegyvertelen M. Gárda többek közt azért jött létre, hogy többé ne alázhassák meg a magyart. Öcsi, Kapuvár

• Tádé! Árulja már el nekem, mi köze Gyurcsánynak a gárdához? Ne fújja már ugyanazt, amit a „főnökei" szajkóznak. Mellesleg fideszes politikus volt jelen az avatáson. Vagy az is hazugság? vit

• K. Győr! Van Magyar Gárda és Gy. F.-gárda, hogy ön melyikre szavazna, az nem kérdés! Egyébként a Fidesznek ehhez semmi köze! Tádé

• Figyelő! Kitől kell megvédeni a magyart? Ez a Magyar Gárda még egy számháború lefolytatására is alkalmatlan, katonai szervezetnek nevezni egyszerűen röhej, ha a lövészeten a tudásuk megegyezik az alakiságukkal, akkor nem lesz hosszú életű a gárda. A politikai tüntetők a téli mínuszokban miért fogynak el? Minden rendben van, vagy hideg van? Zorro

• Tisztelt Figyelő! Talán ki kéne nyitnia a bal szemét is és látta volna, hogy a tv-székház égett előbb, utána jött a gumilövedék. A gárdától tényleg nem kell félnie, mert köztük a helye. Joci, Győr

• Tisztelt fideszesek és jobbosok! A választásokat kell megnyerni, nem ilyen pótcselekvésekre pazarolni az energiát, mint a gárda meg népszavazás stb. Üdv: Politikus

Ez + Az

• Tisztelt L.! Én még mindig úgy gondolom, hogy az Inter a világ legjobb csapata, ne ítélkezzen 1 meccs után! Ott van a zsinórban megnyert 17 meccs. Ön szerint ez csupán a véletlen műve? K.

• Tisztelt Justitia! Bár sokszor nem értek egyet a véleményével, amit viszont a szegénységről írt, az nagyon találó volt. Sokszor hallani olyan véleményt, hogy Magyarországon nincs is szegénység, mert rengeteg a szép új autó, tele vannak a szupermarketek stb. Csak azt felejtik el sokan, hogy a jólét mindig feltűnőbb, mint a nyomor. Ha körülöttünk sok a csillogó autó és a megrakott bevásárlókocsi, az nem zárja ki azt, hogy legalább ugyanekkora tömegben vannak olyanok, akik nem járnak autóval és nem tudják „megpúpozni" a bevásárlókocsit. Hozzáteszem, hogy ez sajnos nem új keletű dolog. Kormányok jönnek és mennek, csak a szegénység marad. István, Győr

• Egyre többször látni Győrben délelőtt egyirányú utcában szembejövő úttisztító gépet. Megváltozott a KRESZ? Autós

• Nyest. Autóba kapható nyestriasztó kb. 3–4 ezer Ft, és nem kell hogy bömböljön a rádió! Georg

• Tisztelt Gazdafeleség! Ha Gönyűn élt, tudja, hogy ma „száraz kenyérre" sem futná Gönyűnek, ha a 16 év alatt nem csinálnak kikötőt, nem hozzák ide az E.ON-erőművet, a kikötői üzemeket, nem építenek sportcsarnokot, kábel tv-t, utakat, bicikliutat. Gönyűn élő gönyűi

• Attól óvja meg Gönyűt a jó Isten, hogy az eddigi „semmittevés helyett" az egy éve meghirdetett programot a faluvezetés megvalósítsa! Emlékszik? Leállítani az erőműépítést, a bioüzemanyag-üzemeket, ja meg Győrhöz csatolni Gönyűt. Ugye ennél a rémálomnál jobb az „alkotó semmittevés"?! Nyitott szemű

• Darnózseli: a kutyámat sétáltatom pórázzal, amíg egy kedves embernek a kapuja nyitva, a kutyája szabadon, és neki áll feljebb, hogy én miért sétáltatom, megbolondítom a többit! Tudtommal, ha pórázon van, oda viszem, ahová akarom! x. y.

• Agility-kupa! Gratulálok a szervezőknek a színvonalas rendezvényhez. A trénereknek és a Fressnapf áruház eladóinak a kedvességükhöz, segítőkészségükhöz. Sok sikert a további munkájukhoz. Eszter Kapuvárról

• Köszönjük a téti rendőröknek és főnökasszonyuknak a színvonalas felvonulás biztosítását. Veterán


• A Víziváros és környéke tele van parlagfűvel. Lehet ez ellen valamit tenni? Egy allergiás


• Parlagfű a Tihanyi úton, több helyen volt orosz házaknál, aluljáró mellett, aluljáróval szemben, a sínek mellett, a városháza közelében, a szentiváni úton, a Wolf után.

• Mérhetetlen szomorúsággal tölt el Róth Kálmán lemondása. Én bevallom: abban bíztam, hogy ő marad az ETO örökös edzője és megdönti Németh András rekordját. Nála alkalmasabb embert nem lehetne találni erre a posztra. Könyörtelenül szigorú volt a játékosokkal, de csak így lehet eredményt elérni és ezt ő nagyon jól tudta. Akárki jön helyette, nem fogja tudni betölteni ezt az űrt, amit maga után hagyott. Nagyon nagy tisztelője voltam Kálmánnak. ETO-drukker

• Tisztelt beledi szülő! Nem tudom, mi a bajod a tanárokkal. Nekem is 3 gyerekem van és ingyen járnának a könyvek, de én fizettem érte, mert szeretném, ha mindegyik megmaradna a gyermekeimnek, hogy később is tudják használni. Akkor kinek ingyenes a tankönyv? Annak, aki nem tartja a gyerek szempontjait szem előtt? Szintén beledi szülő

• Miért nem tájékoztatja az önkormányzat és a Volán időben a kismegyeri és szabadhegyi lakókat az 5-ös busz menetrendi változásáról? Utazó

• Kimentem a gyerekeimmel a Deák térre. Persze, volt ilyen régebben is, de nem volt benne sok öröm. Most? A játszótér szuper. A tér gyönyörű, ízléses, hangulatos. Soproniak, örüljetek neki! Köszönet érte. Ibizás

• Győrladaméron tiltakoznak a lovaspark ellen, Debrecenben tiltakoznak a sérült emberek odaköltözése ellen. Tényleg ennyire rosszindulatúak az emberek? Vagy irigyek? Timcsi

• Köszönjük ifj. Reisz Lajosnak és Pete Róbertnek, hogy megszervezték az I. Sopronkövesdi Sportnapot. Nagyon jól éreztük magunkat. Várjuk a jövő évi folytatást. Zumentus

• Én 49 éves nő vagyok és szeretnék újra elmenni emlőrákszűrésre, mert már 4 éve nem hívtak. Hol jelezzem?

• 2 éves kisfiam kedvenc sárga csíkos, lila csacsiját az Árkádban elhagyta. Azóta keresi. Kérem, aki megtalálta, értesítsen: 06-70/516-7199. Köszönöm: BK, Győr

• Ladamér. Ha az önkormányzat az új utcákat járhatóvá tenné, azzal több családot lehetne a faluba csábítani, mint azzal, hogy a bölcsődébe fekteti a falu minden pénzét évek óta! Lakó

• Tisztelt Justitia! Sajnálom, hogy csalódást okozok önnek, de ostobaságból nem lehet vásárolni se élelmiszert, se toronyházat, se autót. A gyermekszegénységgel nagyon szeretnek dobálózni az emberek. „Az apa" megissza a napi adagját, „az anya" elszívja a napi 2 doboz cigijét. Mennyi is a gyerek napi étkeztetésének összege? Tudja, kis csapatunk próbált segíteni az éhező gyerekeken. Ahogy ételt kaptak, nem guruló forintokat, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illettek minket „a szülők". Remélem, ön is részt vett hasonló munkában, mert különben az ön hozzászólása is csak statisztikai felsorolás! Üdvözlettel: Nixe

• A likócsi gokartpálya miért létezik még, ha nem lehet gokartozni rajta, mert megbüntet a rendőr? Minimotorral pedig a rendőr szerint igen, egy közelben lakó szerint nem lehet közlekedni, mert nem tud pihenni tőlük. Akkor hova menjek? Érdekelne az illetékesek válasza. Ildi

• Azt nem értem, hogy Rábapatonán miért nincs ADSL-internet. Mikor már 2 éve elkezdték a fejlesztést, mert megvolt a kért jelentkezőszám. Vagy úgy gondolják, hogy jobb ez a mikrohullámú internet? Pedig az ADSL sokkal gyorsabb meg olcsóbb is! Pl. mikrohullámú internet: 1 M/s-os 1 év hűségnyilatkozattal 13.920 Ft, ugyanez ADSL-lel: 4900 Ft. Még egy adat: ADSL-nél 8 M/s-os 9900 Ft. Mikrohullámúnál nem is létezik! Egy patonai

• Kedves Köszörűs! A hatékonyságnak ára van, de áldozat nélkül nincs siker. A közösségek érdekeit semmibe vevőkről szívesen meghallgatnám a véleményét. Antiköszörűs

• Köszönjük a bakonyszentlászlói polgármesternek a falunapot. Ami viszont rossz volt, az csupán annyi, hogy a pizzéria 2 órakor bezárt és ettől kezdve kb. 250 embert hagytak illemhely nélkül. Dr. Szabó J.

• Róth Kálmán fiatal labdarúgókorában is teljes erőbedobással küzdött edzésen és mérkőzésen is. Ez a mentalitás jellemző rá. Ezt szerette volna követelni a játékosaitól is. Sajnos nem mindig sikerült. Köszönet a munkáért és az örömökért! További sok sikert! Baresi

• Máriakálnokon a temetőben miért csak egy szemétlerakó hely van? Szerintem elég nagy ez a temető, hogy ne csak egy legyen. A kútról nem is beszélve. Egy volt kálnoki

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindennapi veszélyes anyagok

Formaldehidet tartalmazó pizsamától ólomtartalmú gyermekjátékokig sok mindenről felröppent az utóbbi… Tovább olvasom