Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

SMS 03.27.

Vizes kérés

• Kérjük az uszoda vezetését, hogy nyissanak ki reggel 5 órakor! A korai úszók nevében.
• Tisztelt Varga Tibor! Az uszodában az edzések már reggel 6 órakor kezdődnek! Megoldás lenne a nyitvatartási idő kitolása, hiszen erre van igény (pl. reggel 5 órai nyitás). Az uszoda dolgozói minden esetben udvariasak, a víz hőfoka megfelelő. Köszönjük!
Törzsvendég
Politika és hétköznapok
• SMS-írók! Azt egyik oldal sem veszi észre, hogy a jobb is és a bal is volt már hatalmon. Az eredmény nulla. Talán, ha összefognának és úgy próbálnák az országot irányítani, akkor eredménye is lenne. Abba kellene hagyni mindegyik vezetőnek ezt a gyerekes viselkedést. Már kinőttek az oviból.
K. Z.
• Tubi! Igazad van, O. V. már bizonyított, ezért nem választották meg újra (2x)!
Eti, Móvár
• A nekem címzett SMS-ekre a válaszom: Igen, a jelenlegi miniszterelnök képes arra (még ha fájó megszorítások árán is), az ország ügyeit jó irányba vigye. Ezzel szemben a „bukott miniszterelnök" (Gerő András szerint) egyetlen vágya a hatalom megszerzése! Tudja, ha a reformok bejönnek, akkor neki miniszterelnökként „írtak"!
Zsoli
• Tubi! Azt elfelejtetted, hogy O. V. a Kádár-rendszerben tanult a mi pénzünkből Oxfordban.
C. I.
• Tisztelt Tubi! Mit! Mocskolódni, rágalmazni, pereskedni, kivonulni. Mit kellene kapnod Gy. F.-től, hogy neki tapsolj?
Zsolt
• Köszörűs, ön mindent megmagyaráz, világosítson fel, március 15-én a 12 pontról miért nem lehetett hallani (sajtószabadság, felelős minisztérium stb.)? Köszi.
Antika
Buli van
• Tisztelt Astro és Névtelen! Ha figyelmesebben olvasnának, megértenék, hogy nem a fesztivál ellen szóltam, csak azt kértem, hogy halkabban és ne éjszakába nyúlóan rendezzék! Nem sajnálom senkitől a szórakozást, de talán önök is elismerik, nem mindenki teheti meg, hogy 3 nap, 3 éjjel szórakozik, pl. folyamatosban dolgozik, beteg, esetleg idősebb vagy talán pici gyermek. Tőlük nem kellene a pihenés lehetőségét elvenni.
Tibor
• Tisztelt Tibor! Igaza van, még az ellenségemnek sem kívánom a tavalyi három napot! Nekünk, helyi lakosoknak legalább annyi jogunk van otthonunkban a nyugalomhoz és pihenéshez, mint másoknak a szórakozáshoz, különösen, hogy nem a saját otthonukban teszik!
Viki, Páskom út

Mindennapi bosszúságok

• Sopronban a postaládákba került a Mozai-info, Brennbergbányán nem, mert mi még mindig csak akkor tartozunk Sopronhoz, ha fizetni kell.
Ricsi
• Peugeot-s! Köszi, hogy vasárnap teleraktad a kukánkat a Radnóti utcában. Remélem, most boldog vagy!
Egy ott lakó
• Galambetető vasárnapi rendőrök a Virágpiacon. A Baross úton pedig nem lehet biztonságosan sétálni a kerékpárosoktól! Remélem, egy galamb sem éhezett.
Norbert
• Kérem az illetőt, aki édesapám sírjáról eltulajdonította az angyaldíszt, vigye vissza a Szabadi úti temetőbe. A szobor alján megtalálható a név. Ez már nem az első lopás, ami ért bennünket. Nagyon elszomorító, főleg az 5 éves évfordulón.
P. Vivien, Győr
• Pordányi, igazad van, sőt, a fák zöme egészséges volt! Nem akadályoztak semmit! Most van életveszélyes út, kopár, huzatos, szemetes utcavég!
Ann
Üzenetek erről, arról
• Válasz a Kisalföld napilap március 19-i számában, „Utas" jeligével megjelent SMS-re. „A közlekedési társaságok (Volán, MÁV) március 15. és 18. között a hivatalos autóbusz- és MÁV-menetrendben meghirdetettek szerint, munkaszüneti napirend alapján közlekedtek, a Kisalföld Volán Zrt. is ennek megfelelően közlekedtette járatait. A fenti közlekedési naptár a 2006/2007-es hivatalos autóbusz- és MÁV-menetrendben így szerepel. A megye lakosságát az ünnepi forgalomról külön hirdetményben tájékoztattuk a sajtó útján. A közlekedési naptárt a menetrenddel együtt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hagyja jóvá."
Kisalföld Volán Zrt.
• Kedves Ricsi! A helyi járatú autóbuszok késését a feltúrt város okozza. A IV. László király utcai első megállóba azért érkeznek néha késve, mert az előző járatból sem tudtak időre visszaérni. A járatok kimaradásának is mindig oka van. A város semmiféle támogatást nem fizet a Volánnak. Egyedül a diákbérletet fizeti a diákoknak, ami a buszok túlzsúfoltságát okozza. Remélem, amennyiben diák vagy, sofőr akarsz lenni, hogy ezeket a problémákat megoldhasd!
Autóbusz-vezető
• S. F., Győr! Hasonlatoddal magadat minősíted! A történelemtanulással hogy állsz?
Cifi
• Korcsmáros úr! A Chicago nagyszerű volt, köszönjük önnek.
• Remélem, az adóbevallásnál is ilyen precízek lesztek és az utolsó betűig betartjátok az utasításokat!
Ne Tudd Ki
• Tisztelt „58"! A refluxszal kapcsolatban olvassa el dr. Lenkei Gábor Cenzúrázott és Cenzúrázatlan egészség című könyvét. Remélem, ezzel segítek.
Puntos
• A mosdóvízzel a gyereket? Az árvalányhajat az ’50-es években tiltották be a magyaros kalap miatt. Most a hóvirágot a nőnap miatt. Az indoklás azonos. Nem furcsa?
Figyelő
• Szentivánon a kulturális célú közösségi ház 5 termét miért kellett 890 millióért az iskolával összeépíteni, amikor Ikrényben mindez 430 millióért önállóan többet szolgáltatva sikerült? Alighanem újabb „Mutyiház" épül.
Szentiváni
• A zászlóvitához: a mostani piros-fehér-zöld zászlón is volt – nem is olyan régen – egy olyan eszméhez tartozó jelkép, amely eszme szintén milliók halálát okozta. Akkor most ezt is tiltsuk be?
L. P.
• Kr. Ha én kaptam volna 50 százalékos béremelést, szívesen dolgoznék plusz két órát. De akkor nem reklamáltak.
Feri
• Sajnálom azt a kutyát, amelyik kölyökkora óta szabadon mozgott, most mindennap pár órára bezárja a gazdi. Keserves ugatása nem zavarja?
Kutyabarát Hegyesből
• Üzenem a győrszentiváni betörőknek, hogy 100.000 forintos nyomravezetői díjat ajánlok fel ellenük! Az informátor kiléte titokban marad! (70/246-6701)
Sportos üzenetek
• Egyik délután megyek az utcán, s mit látok: Görbicz ül a fán, nem is egyedül, a Vérten is ott ül, s nézik, a Hypo hogy menekül! Köszönjük, királynők, ezt a csodálatos vasárnapi délutánt! Mint a mókus fenn a fán, az ETO-tábor oly vidám...! Hajrá, ETO!
Pongi
• Csapatunk, ha kivonul... Gratulálok Rábatamási futballcsapatának! További sok sikert kívánok.
Elnök
• Köszönjük a püski ultráknak a buzdítást. Sokat jelent a csapatnak a szurkolásotok. Ahogy eddig, úgy ezután is megteszünk mindent a győzelemért, ha ez nem is mindig sikerül. Együtt a győzelemért! Üdv:
Higany
• A világ legjobb 4 klubcsapata között a kézis csodalányok. Csúcsteljesítménnyel! Ilyenkor (is) örülök, hogy győri vagyok.
Api
• Imádlak titeket, lányok! Fantasztikusak vagytok! A legjobb négyben sincs megállás! Jelenlegi formánkban nincs számunkra ellenfél! Nyerni fogunk! Tudom! Rajtunk, szurkolókon biztos nem fog múlni! Büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, és ETO-szurkoló! Mi vagyunk a legnagyobbak! Csak az ETO!
Andrej
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven év az európai egység útján

Hat ország piacának laza kapcsolatrendszeréből fél évszázad alatt huszonhét országot a legtöbb téren… Tovább olvasom