Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Sláger Rádió kontra ORTT - A per megy tovább

A Sláger a tavaly őszi országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázat eredménye miatt perli az ORTT-t.

Kedden folytatódik a Sláger Rádió kontra Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) polgári per a Főváros Bíróságon. A Sláger Rádió a tavaly őszi országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázat eredménye miatt perli az ORTT-t.

A pályáztatás során az addig a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1 konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el a következő hét évre.

A frekvenciapályázatok miatt - a Danubius által az ORTT ellen - indított másik perben a Fővárosi Bíróság január 5-én kihirdetett első fokú, nem jogerős döntésében kimondta: jogsértő volt, hogy az ORTT tavaly őszi frekvenciapályázatán a Class FM kapott országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot. Ugyanakkor a Danubius keresetének több pontját elutasította a bíróság.

Olvasóink írták

  • 5. gjozsi88 2010. január 19. 12:09
    „pancser!
    Itt azért illene valamit mondani a "2"-esre is, mint hű fideszes!!!”
  • 4. pancser 2010. január 19. 11:59
    „"akinemfél"! Rád még jelzőt sem lehet találni, az b...na be ha a Jobbik mondaná meg mi a helyes meg mi nem. Nyugodtam mondhatom erre Aczél elvtárs legalább művelt ember volt ismerte az európai kultúrát, az egy másik dolog, hogy hogyan szelektált. A Jobbik az első pontban biztosan nem ér fel Aczélig!”
  • 3. Primax 2010. január 19. 10:50
    „akinemfél #1 !
    A Jobbik csak ne ugráljon !
    Ezer + 1 simlis, törvénybeütköző "ügyük" van.
    Ne mással foglalkozzanak, hanem magukkal.
    Nagyon el vannak szállva maguktól a 8-9 %-uk miatt.
    Az ország döntő többsége azonban nem idióta, ha szavazni kell majd.”
  • 2. gjozsi88 2010. január 19. 10:12
    „Ezzel csak annyi baj van, hogy a törvénytelenséget megállapító bírósági határozat alapján, (azt ugyan nem állapították meg, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotokat, azaz megsemmisítik a pályázat eredményét,) viszont a jogszerütlen döntésből származó anyagi és nem anyagi természetű kárt megítélhet!!!
    Ezt, mivel az alperes az ORTT állami szerv és közös pénzből gazdálkodik, bizony a mi pénzünkből fizetik ki!!!
    Ez kisértetiesen hasonlit az Orbán kormány által akkoriban felmondott "kanadai repülős " szerződés következményeire, amikor az állam kártérítést volt kénytelen fizetni a kanadaiaknak 100 milliárd forint értékben!!!
    Ugye, a szerződést aláíró fideszes, Szalay Annamária????
    A Majtényi nem véletlenül nem írta alá, inkább lemondott!!!”
  • 1. akinemfél 2010. január 19. 09:46
    „A Jobbik az RTL Klubot és a TV 2-t is meg fogja szuntetni. Hajrá Jobbik !
    Lásd www.jobbik.hu”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vagyonadó kalkulátor - Még el se indult, máris változik

Várhatóan a hét közepére átvezeti a vagyonadó-kalkulátoron az adatvédelmi biztos ajánlásait az APEH. Tovább olvasom