Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Sikkasztott a gyámhivatal gondnoka: a rábízott emberek pénzét lopta

Elsikkasztotta a gondnoksága alatt álló emberek pénzét egy a keszthelyi gyámhivatalnál megbízási szerződéssel dolgozó hivatásos gondnok.
Elsikkasztotta a gondnoksága alatt álló emberek pénzét egy a keszthelyi gyámhivatalnál megbízási szerződéssel dolgozó hivatásos gondnok; az ügyben vizsgálat indult, a kár pontos értéke még nem ismert - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.

A sikkasztásra a gondokság alatt álló egyik ember költözése kapcsán derült fény, ekkor a gondnok végszámadásának ellenőrzésekor csaknem egymillió forintos hiányt találtak.

A hivatásos gondnok elismerte, hogy hozzányúlt a rábízott ember pénzéhez, és további tíz esetben is felmerült a visszaélés gyanúja – nyilatkozta a napilapnak Egyed Péter, a megyei kormányhivatal szociális és gyámhivatalának vezetője.

Egyed Péter információi szerint a hivatásos gondnok meg sem próbálta bizonylatokkal vagy más módon leplezni a 2009 óta keletkezett hiányt. Nem tartott a lebukástól sem, mert állítása szerint összejátszott a munkáját felügyelő, a beszámolókat ellenőrző gyámhivatali ügyintézővel, s ennek fejében feleztek a pénzen. Az ügyben vizsgálat indult, szükség esetén büntetőeljárást kezdeményeznek.

Zala megyében jelenleg huszonketten végeznek a polgármesteri hivatalokkal kötött megbízási szerződés alapján hivatásos gondnoki feladatot. Összesen csaknem 800, gondnokság alatt álló ember törvényes képviseletét látják el és kezelik azok vagyonát, a díjazásuk általában pár tízezer forint havonta. A vonatkozó jogszabályok szerint harmincnál több, gondnokságot igénylő ember nem juthatna egyetlen hivatásos gondnokra sem – olvasható a napilapban.

Olvasóink írták

  • 2. elemér 2012. január 27. 14:16
    „O.K. gyámhivatal, kiskoruak. Mikor öregszik a zember visszamegy a gyerekkorba. Ujra kezdi anyanyelvét használlni.”
  • 1. elemér 2012. január 27. 09:45
    „Miért bizták rá a pénzt ? Azért mert gyakran idössebek már összekeverik a szezont és a fazont, de pénz az még van.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kósa: Simornak gyűjtést rendezünk, hogy ne szenvedjen 2 milliós fizetésével

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint Simor András jegybankelnök esetében a legfeljebb kétmillió… Tovább olvasom