Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

sfac: őszi Góleső

Öt pont előnnyel vezeti a megyei harmadosztály Kapuvári csoportjának táblázatát a Soproni FAC. Gombás Károly távozott a csapattól, Majoros Zoltán pedig érkezhet.

labdarúgás

Ötvenkilenc gólt rúgtak a SFAC (Horváth Péter 24, Gosztola József 7, Farkas Csaba 6, Farkas Krisztián 6, Németh Lóránt 3, Gombás Károly 3, Orbán Ernő 3, Halász Ernő 2, Gosztola Jenő 2, Farkas Gyula 1, Kiss Csaba 1, Kocsis Tamás 1) labdarúgói a megyei bajnokság III. osztályában mérkőzéseik során az ellenfelek kapujába. Olyan ez a góláradat, hogy szinte felidézi az idősebb soproniakban a 105 éves SFAC daliás időit, amikor az Angeron az 1925-ben megépített városi sporttelepen piros-fehér mezes labdarúgók játszották a futballt.
A SFAC egyébként első helyen áll a bajnokságban 59 rúgott és 20 kapott góllal, 5 ponttal megelőzve a vetélytárs Vitnyéd együttesét. A soproniak sikere évek óta ismétlődik.
– Itt az ideje, hogy három bajnoki első helyezés után eggyel magasabb osztályban folytassák a bajnokságot. Mit szól ehhez? – kérdeztük Kocsis Tamás elnöktől.
– Megpróbáljuk megteremteni a feltételeket, amik szükségesek ahhoz, hogy a megyei bajnokság másodosztályában szerepeljünk. A SFAC név kötelez bennünket.
– Igaz, hogy Majoros Zoltán önöknél folytatja a pályafutását?
– Már azt hiszem, az egész város beszéli, hogy a régi idők neves balszélsője, Majoros Zoltán a jövőben nálunk fog játszani. Zoli jelenleg Fertőrákoson lakik, onnan, oda is csábítják, szeretnénk azonban, ha piros-fehér mezben futna ki tavasszal a mi pályánkon újabb célok elérése felé, újabb találatok eléréséért. Remélem, tudunk versenyezni a rákosiakkal anyagiak terén is.
– Ön szerint mi a SFAC legnagyobb erénye?
– Nálunk remek a közösségi szellem, egymásért futballoznak a fiúk úgy, hogy nem feledkeznek meg a klub hagyományairól sem. Sajnos komoly veszteség ért minket nem is olyan régen. A korábban NB I-ben is futballozó Gombás Károly Ausztriában folytatja pályafutását. Nehéz lesz őt pótolni, de hálásan köszönjük neki, hogy hosszú évekig segítette csapatunk játékát, „pengés” megoldásaival, lelkesedésével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Növekvő forgalom a szállodákban

Egyre több magyar kel útra, hogy hétvégéjét valamilyen szálláshelyen töltse. A belföldi turizmus… Tovább olvasom