Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Seres Mária: Megvan a 200 ezer aláírás

Összegyűlt a törvény által előírt 200 ezer aláírás ahhoz, hogy népszavazást lehessen tartani a képviselők számlaadási kötelezettségéről, közölte Seres Mária, a népszavazás kezdeményezője.

A négy hónap alatt összegyűjtött aláírásokat csütörtökön adják le.
Seres Mária a következő kérdést fogalmazta meg: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?". A kérdést az Országos Választási Bizottság (OVB) szeptember 23-án hagyta jóvá.

Az aláírások ellenőrzésének eredményességét az OVB-nek kell majd megállapítania. A törvény szerint ezután írásban tájékoztatja az Országgyűlés elnökét, a házelnöknek pedig 3 napon belül a parlamentet kell erről értesítenie. Ha az ellenőrzésnél 200 ezer hiteles aláírást találnak, az Országgyűlésnek mérlegelés nélkül el kell rendelnie a népszavazást. A kezdeményezés ezt követően megjárhat még több jogorvoslati fórumot, így például a Legfelsőbb Bíróságot és az Alkotmánybíróságot.

Olvasóink írták

  • 15. jirzi1 2009. február 12. 07:27
    „buggyant Teljesen igazad van .Ha lenne egy kis gerinc ezekben az emberekben akkor már rég lemondtak volna erről a jutattatásról ,de minimum adókötelessé tették volna.De amíg ez az ország úgy működik hogy amit lehet a tanárnak....alapon, addig mi csak elnyomott szolgág vagyunk a szemükben akikkel mindent megtehetnek. És sajnos ez így is van.Mert megszorítás csak ránk vonatkozik.”
  • 14. buggyant 2009. február 11. 19:19
    „azért elgondolkodtató, hogy ha egyszer összegyűlt ilyen rekordidő alatt, mert nem semmi meló volt ez és nem semmi megmozdulás, akkor az ugye azt jelenti hogy az ország tisztelt polgárai kifejezésre juttatták hogy mit is akarnak. Kicsit egyenlőbb törvényeket.... Viszont az érdekes momentum az egészben, hogy miután összegyűlt a rengeteg szignó, átmegy két ellenőrzésen, aztán parlament satöbbi meg blabla. Kérdem én, miért nem elegendő honatyáinknak a jelzés, hogy hé, ne nézzetek hülyének minket!!!??? Mindenféle ellenőrzés meg kibúvó meg magyarázkodás nélkül egyszerűen fel kéne fogni hogy az emberek kezdenek mostmár beleunni a hülyítésbe. Nem kell ide népszavazás, urak, spóroljátok már meg azt a rohadt sok pénzt és egyszerűen szavazzátok meg hogy próbáljatok becsületesen elszámolni a költségeitekkel. Hát nem???”
  • 13. TancsKaszabell 2009. február 11. 16:59
    „Ejnye-bejnye!
    Csak nem a telefonkönyvek alapján egyeztetnek?Az aláírást nem igen javaslom vizsgálni!
    Ez az első népszavazási kezdeményezés amelyet szükségesnek tartok!A néhány csak kárt okozott,ennek az országnak!Remélem az LB-n és a AB-n nem fog elbukni,mint annyi más tisztességes kezdeményezés,a hülyeségeket meg tovább engedték.Itt több példa következne,de minek.
    Remélem sikeres lesz a népszavazás.
    Egy becstelen kivételezést szüntethetünk meg.Jellemző a politikai osztály erkölcsi színvonalára hogy nem maguk tették meg!”
  • 12. Alajos 2009. február 11. 15:40
    „Ha a Kisalföld technikája is megengedi, morgolódnék kicsit:
    1. Ha csak naponta ezer aláírás valódiságát ellenőrzik, akkor kell ennyi idő.
    2.Ha a technika segítségével egy egész perc kell egy aláírás vizsgálatához, akkor 2 fő napi 8 órában elegendő rá.
    3. Röviden-tömören: mi a csudának kell ennyi idő a vizsgálathoz? Az aláírások gyűjtéséhez sem adtak több időt!
    Szóval nekem -kis hülyének- úgy tűnik, gyorsabban írtunk, mint ahogyan a hitelesítők olvasni tudnak...
    Kedves Mária! Köszönöm!”
  • 11. jockey 2009. február 11. 15:33
    „Mindenképpen dícséretes a kezdeményezés és jó, hogy összejött a 200 ezer. Moat már csak írják ki a népszavazást vagy ne írják ki, de hozzanak törvényt a képviselők számlaadási kötelezettségéről.”
  • 10. Primax 2009. február 11. 11:12
    „Király !
    Nagyon kíváncsian várom, hogy a "politikai elit" - mindkettő oldalon - milyen kifogásokkal áll majd elő...”
  • 9. Karesz 2009. február 11. 10:19
    „Szép munka.”
  • 8. buggyant 2009. február 11. 10:11
    „akkor mostjön a neheze? De azért ez akkor is jelent valamit nem? Végre valahára egyszer volt itt valam itársadalmi összefogás, egyetértés. Mostmeg majd beindul a maffia....?”
  • 7. Wynetou 2009. február 11. 08:54
    „Gratulálok! Ám még nem teljes a siker, mert az indítványt el is kell juttatni a népszavazásig. Nincs kétségem afelől, hogy a lehető legtöbb akadályt fogják gördíteni az ügy elé gerinctelen vezetőink, mivel eddig nem volt módjuk az aláírások megakadályozására, mert az az utcán zajlott.”
  • 6. nocomment41 2009. február 11. 08:42
    „"1. Kivánjuk a´ sajtó szabadságát, censura eltörlését. A sajtószabadság a polgárjogok egyik alapvető szimbóluma. A márciusi ifjak a forradalom napján pont az első pont nyomatékosítása miatt indultak útnak és foglalták el Landerer nyomdáját. A korbeli Magyarországon cenzorok felügyelték a nyomtatott sajtót és megakadályozták a nemkívánatos írások publikálását. (A revizor nem szinonimája a cenzornak, mivel a revizor a külföldről beérkező könyveket és a könyvtári állományokat ellenőrizte.) Az áprilisi törvények elismerték a sajtószabadságot, amely a szabadságharc leverése után ismét megszűnt."”
  • 5. lgk 2009. február 11. 08:39
    „Kár hogy ez csak az első lépés. A népszavazásnak is eredményesnek kell lennie. Látván, hogy elég nyögve-nyelősen jött össze ez a 200ezer, kezdek félni, hogy bukik a mutatvány. Persze azért reménykedek. :)”
  • 4. ggg 2009. február 11. 08:24
    „majd akkor örüljetek, ha hitelesítették is az aláírásikat. ebben az országban nagyon könnyen veszik nyoma bizonyos fontos dokumentumoknak...”
  • 3. zotya975 2009. február 11. 08:11
    „Gratula, nem nagyon bíztam benne, de összejött.”
  • 2. trueman 2009. február 11. 08:04
    „Olyan emberekkel számoltatják meg akik maguk vagy közvetlen családjuk is a költségtérítésből tankolják az
    állami autót.Kecskére káposztát.Gratula Máriának de szerintem nem lesz népszavazás.”
  • 1. Kabóca 2009. február 11. 07:41
    „Gratulálok Seres Máriának és az őt segítő önkénteseknek.
    Végre valaki tesz is, nemcsak beszél.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ítélet a Postabank-ügyben - pénzbüntetés

Princz Gábort és társait hanyag kezelésért jogerősen pénzbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság. Tovább olvasom