Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Senki sem gátolta jogaik gyakorlásában az Orbán elleni tüntetőket Nagykátán

A szocialista tüntetők rendőri biztosítás mellett, zavartalanul és békésen gyakorolták alkotmányos jogaikat, ebben senki és semmi sem gátolta őket a miniszterelnök hétfői nagykátai látogatásakor - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken az MTI-vel arra reagálva, hogy Pest megyei MSZP-sek provokációról számoltak be.

A sajtófőnök a Pest megyei szocialisták - köztük Tóbiás József megyei pártelnök - Orbán Viktornak címzett nyílt levelét kommentálta. A levélben az ellenzéki politikusok felidézték, hogy amikor a miniszterelnök hétfőn felavatta a nagykátai gyógyfürdő új épületszárnyát, a helyi MSZP-szervezet tüntetett, mondván, hogy a beruházás súlyos adósságterhet ró a városra, miközben a háromezer-ötszáz forintos belépőt kevesen tudják megfizetni.

Megmozdulásuk visszafogott és békés volt - írták, azt állítva, hogy Orbán Viktor érkezésekor "fekete színű gépkocsikból tíz erős fizikumú férfi ugrott ki, és megpróbálták megfélemlíteni, távozásra bírni a tüntetőket, akik között idős emberek és kisgyermekes édesanyák is voltak". A közlemény szerint a rendőröknek köszönhető, hogy nem történt erőszak.

"A történteket különös megvilágításba helyezi, hogy egy telefonbeszélgetés fültanúi bizonyítják: a kigyúrt férfiak Kocsi János fideszes polgármester felkérésére jelentek meg, s a provokátorok roma származásúak voltak. Mindez arra utal, hogy a társadalmat átható törésvonalakat a Fidesz némely politikusa a nemzetalkotó kisebbségekre is kiterjeszti" - olvasható az MSZP közleményében, amely szerint az eset Csikós Sándort, a nagykátai roma nemzetiségi önkormányzat elnökét is felháborította.

A szocialisták arra kérték a kormányfőt, foglaljon állást arról, hogy "nincs helyük a nagykátai polgármester intézkedéséhez hasonló eseményeknek, amelyek megosztják a roma társadalmat, illetve bármely kisebbséget", és felszólították, hogy haladéktalanul határolódjon el a városvezetőtől.

Reagálásában Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt írta: a szocialisták beszámolója nem felel meg a valóságnak.

Orbán Viktort egy húsz-harminc emberből álló MSZP-s csapat várta a fürdő közelében, valóban visszafogottan és békésen. A miniszterelnök kiszállt az autóból, elbeszélgetett a nagykátai emberekkel, "majd egy-két perc elteltével bementünk az avatásra" - idézte fel a sajtófőnök, hangsúlyozva, hogy a tüntetők eközben rendőri biztosítás mellett, zavartalanul gyakorolták alkotmányos jogaikat, ebben senki és semmi sem gátolta őket.

"Hogy a helyszínen voltak-e romák (...), az MSZP-vel ellentétben nem méregettük, örültünk, hogy sok nagykátai ember eljött együtt ünnepelni az új fürdőépületet" - közölte Havasi Bertalan.

Olvasóink írták

  • 2. fortuna54 2012. június 22. 17:53
    „Julianusz,teljes mértékben igazad van.Nem lehet könnyü az életed,de szocialisan éllö ember vagy.”
  • 1. Julianusz 2012. június 22. 15:30
    „És mi a rossebet akarnak egyesek???? Ingyenfürdőt, segélyből élést, ingyenkaját nemcsak a gyerekeiknek, óvodákban iskolákban, hanem maguknak is, meg adjanak lakást, stb. Én sem tudom megfizetni a fürdőket, nyaralni utoljára gyerekkoromban voltam rokonnál, diplomásként családi okok miatt minimálbérért dolgozom. (Ok: anyám 90 éves) na akkor mi van? nem vagyok milliomos, beosztom amim van.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: emeljék a minimálbér szintjére a közmunkások juttatását!

Az LMP segítségével fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) egy közmunkás a neki járó bérek ügyében… Tovább olvasom