Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Sem az útzár, sem a lövések nem állták újtát

Több lövés is eldördült egy autós üldözéskor csütörtök délután a fővárosban - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI információját, hozzátéve, hogy a lövésekkel sem tudták megállítani a menekülő terepjárót.

 

Sass Oszkár elmondta: a rendőrök egy lopott rendszámú, Ford típusú terepjárót akartak intézkedés alá vonni a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában, de a jármű vezetője elhajtott.

A rendőrök üldözőbe vették a járművet, majd annak megállítása érdekében más rendőrautókkal zárat alkalmazva megállították a forgalmat az Üllői úttal párhuzamos József Attila utca és az Árpád utca kereszteződésénél, de a terepjáró áttörte a járműkordont és tovább menekült.

A BRFK sajtóügyeletese azt mondta: a rendőrök ekkor több lövést adtak le a terepjáróra, de az továbbra sem állt meg. Két sarokkal arrébb, a Zrínyi utcánál két férfi a járművet hátrahagyva gyalogosan elmenekült, míg harmadik társukat, aki megsérült, a gépkocsiban fogták el a rendőrök.

Sass Oszkár egyelőre nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy az autóban maradt férfi a lövésektől sérült-e meg, s arra sem, hány lövés dörrent. A sajtóügyeletes azt mondta, az eddigi információk szerint a menekülők nem adtak le lövéseket.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a két elmenekült férfit, elfogott társuk elszámoltatása folyamatban van - mondta Sass Oszkár.

Olvasóink írták

  • 1. szocdem 2010. április 23. 09:11
    „Hehehehehehe....

    Mint a statárium idején!
    Minden golyót előlről löttek bele, mint az NDK határzár áttörésnél a Bond kocsiba.
    Pedig nem is gyilkossággal, terrorizmussal, csak egy vacak ócskavas ellopásával volt gyanusítható a sofőr...

    HA gyilkost fognak üldözni egyszer, akkor tankkal lőnek majd rá????

    Szerinem komolyan kellene venni a törvényt: a rendőr csak akkor használja a fegyverét, ha VALÓBAN KÖZVETLEN életvezsély fenyegeti a saját vagy állampolgártársai életét. Ez az eset SEM volt ilyen.

    Az autós üldözésről meg annyit: amikor ámérikával példálóznak egyes európát sem ismerő honfitársaink, akkor elfelejtik, hogy az USA többállamában TILOS, a többi államban pedig csak bizonyos esetekben, és szigorú szabályok mellett leet autós üldözést rendezni..
    Amíg egy véletlen lövésért nem kell a rendőrnek 100 milliós kártérítést fizetni a sértettenk, úgy látszik semmi sem fogja visszatartani a lövöldözéstől az elvtársakat...itt ezért még minden az NDK állapotait idézi, ahol az ember töredékét éri egy vacak kocsinak.. Undor.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kulcsár per: milliárdos sikkasztás a vád

Iratismertetéssel kezdődött Kulcsár Attila és társainak sokmilliárdos sikkasztás vádjával indult… Tovább olvasom