Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Segítik az illatok az új ismeretek rögzítését

Az illatok nem csak rég elfeledett emlékeket és érzéseket idéznek fel, de abban is segíthetnek, hogy az új ismereteinket jobban rögzítsük – derül ki egy új kutatásból.
Egy német kutatócsoport a közelmúltban végzett egy érdekes kutatást az illatokkal és memóriával kapcsolatban. A kutatásba néhány orvostanhallgatót is bevontak, akiket arra kértek, hogy játsszák azt a mindannyiunk által jól ismert hagyományos memória-játékot, melyben kártyákat kell párosítani.

A játékot az egyik csoport egy rózsaillatú, a másik pedig egy semleges illatú szobában játszotta. Éjszaka aztán, mikor a résztvevők aludtak, rózsaillatot fújtak be a hálószobájukba. Másnap azok a résztvevők, akik rózsaillat-felhőben játszottak és aludtak jobban emlékeztek a kártyák helyére, mint a többiek. A kutatók szerint a rózsaillat az éjszaka során újból aktiválta a memóriájukat, és ez segített nekik emlékezni.

A kutatók ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy az illatok nem mindenhatóak, a különféle információk ugyanis különféle helyeken tárolódnak az agyban. Vannak esetek, amikor az illat segít emlékezni, és vannak, amikor nem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

angol klubok fekete fordulója

A Bajnokok Ligája tegnapi játéknapja az angol csapatok fekete napját hozta. A Manchester United… Tovább olvasom