Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Schmitt Pál, pakoljál! - több százan követelték az államfő lemondását - videó

Több százan követelték Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását a budavári Sándor-palota előtt szombat délután.
Nem történt rendőri intézkedés a Deák Ferenc tértől a Dísz térig tartó vonulásos rendezvényen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.

Horváth Katalin Fanni hadnagy elmondta, szombaton kaptak bejelentést a vonulásos rendezvény megtartásáról, a rendőrség tudomásul vette, és megfelelő erőkkel biztosította.

Közölte, a rendezvény "békés jellegű volt", rendben lezajlott, rendőri intézkedés nem történt.

A szóvivő cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint rendőrségi helikopterek is részt vettek volna a biztosításban.

Több száz fős tiltakozó menet indult a fővárosban a Deák térről az Erzsébet hídon át a budavári Sándor-palotához, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását követeljék. A civilek által szervezett megmozduláson ott van több LMP-s országgyűlési képviselő és baloldali politikus is - jelentette az MTI tudósítója.

Korábban:

Több százan követelték Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását a budavári Sándor-palota előtt szombat délután.

A Facebookon kezdeményezett tiltakozó akció résztvevői rendőri biztosítás mellett a fővárosi Deák térről az Erzsébet hídon át vonultak a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz, azt skandálva: "Schmitt Pál, pakoljál", illetve "mondjon le!".










Tálos Lőrinc, a demonstráció egyik szervezője, akit még péntek éjjel előállítottak a rendőrök a IX. kerületi kapitányságon, mert a Szabadság hídon társaival akadályozni próbálta a forgalmat, az elnöki palota előtt azt mondta: azért szervezték a megmozdulást barátaival, mert "nem testesítheti meg a nemzet egységét egy csaló".

Deczki Sarolta, az Oktatói Hálózat szóvivője arról beszélt, hogy egy doktori értekezés mögött nagyon sok munka van, ezzel és csak ezzel lehet kiérdemelni tudományos címeket. Hozzáfűzte: Schmitt Pál dolgozata mögött nincs valós teljesítmény, ezért a szenátus megfosztotta az államfőt a doktori címétől, amit a tudomány védelmében ők is sürgettek.

A demonstrálók hosszasan skandálva követelték az államfő lemondását. A Sándor-palota előtt tartott rendezvény kevesebb mint egy óra alatt véget ért, de több résztvevő ígéretet tett arra, hogy csatlakozik az épület előtt már előző naptól demonstrálókhoz. Bejelentették azt is, hogy este "társas összejövetelt" tartanak az elnöki palota előtt.

A civilek által szervezett megmozduláson ott van több LMP-s országgyűlési képviselő és baloldali politikus is - tapasztalta az MTI tudósítója.

Korábban:

Több száz fős tiltakozó menet indult a fővárosban a Deák térről az Erzsébet hídon át a budavári Sándor-palotához, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását követeljék. A civilek által szervezett megmozduláson ott van több LMP-s országgyűlési képviselő és baloldali politikus is - jelentette az MTI tudósítója.

A Facebookon kezdeményezett akció résztvevői rendőri biztosítás mellett a Károly körút és a Szabad sajtó útja érintésével, a járdán, a közúti forgalmat nem zavarva vonulnak az elnöki palotához. Azt tervezik, hogy egy a köztársasági elnök számára írt lemondó nyilatkozatot adnak át.

A tiltakozók az Erzsébet híd járdáján haladva megtöltötték a pesti és a budai hídfő közötti részt. A rendőrök járőrautókkal egyfajta sorfalat alkotva kísérik a tömeget a buszsávban, a menet fölött egy rendőrségi helikopter is köröz.

Olvasóink írták

104 hozzászólás
  • 104. Eva- 2012. április 02. 10:46
    „103-hoz
    A Kisalföld is meg akar jelenni holnap is!

    és igaza van!
    véleményt sokféleképpen lehet kifejezni!
    A Kisalföld meg az ő modizása rendben általában!

    Mi pedig összerakjuk a mozaikokat. :(”
  • 103. bojtár 2012. április 02. 10:26
    „102. Eva- 2012.04.02. 09:12
    tökéletes megfogalmazás
    szégyen és gyalázat az is ,hogy ez az állítólagosan megye legnagyobb példányszámában olvasott Kisalföld újságnak ,hogy lehet ilyen pártfüggő a közlése azt hiszi a kedves újság,hogy ha megtiltják a fórumot és nem közlik a híreket az emberek nem tudnak róla nem lesz róla véleménye ennyire nem kell átvenni az izraeli napilapok stílusát eléggé bent vannak már”
  • 102. Eva- 2012. április 02. 09:12
    „született Schmitt ügyben 332 db komment

    két hír nem kommentálható: SP rádiónyilatkozata
    és
    a rektor lemondása témájúak

    eme utóbbi is szép történet:

    szabály: a doktori visszavonását a miniszter kérésére bíróság teheti meg hivatalosan és véglegesen---
    erre az illetékes miniszter bontatlanul visszaküldi az erre vonatkozó határozatot
    és
    SP nem fordul bírósághoz

    A Magyar tudomány Tekintélye , mint intézmény sérül
    (
    a források bár meg voltak említve, az nem , hogy nyersfordítás egy más munkából az egészdolgozat 90-%-nál is nagyobb hányada---a forrás pedig Magyarországban nem volt fellelhető sem akkor sem azóta

    ezért a tényért a bírálókat tenni felelőssé?
    sajátos!

    hogy továbbra is itt a velünk élő történelem?
    A mikszáth-i Magyarország a "Rokonok" világa?
    ugyan már!”
  • 101. mir 2012. április 02. 08:17
    „antistar

    Nem baj ha nem érted de akkor ne dicsekedj vele :) Látom neked a lopással nincs bajod és inkább a magadfajtákkal van gond nem velem.”
  • 100. Beex 2012. április 02. 06:29
    „Ha veszek egy diplomát a kínain, és az eladó szerint ez teljesen elfogadható, aztán lebukok 10 év múlva, mondhatom, hogy "nem tudtam, hogy ez nem legális, és a konzulensem (Mo-Csing) azt mondta ezzel így minden rendben."?
    De ha tegyük fel lebukok, és azt mondják ez hamisítás, megfelelő válasz az, hogy "oké, akkor szerzek egy igazit"? :)))

    Egyébként ne mondjon le - én nem akarom még 30 évig eltartani... rúgják ki! :)”
  • 99. vonLichthofen 2012. április 02. 04:06
    „Kiváncsi vagyok mekkora szerepe volt Frnekl Róbertnek és dr Miltényi Mártánaka kisdoktori c1m odaajándékozásában.
    s vpét ott egy megbízható elvtárs is, az úszótanszék vezetője, aki egyben a TF párttitkára is volt. Tuti, hogy ezek is aláírták szemrebbenés nélkül a kisdoktori értekezést. Tudom, hogy olyanok kaptak diplomát a TF-en akik csak hébe hóba jártak be előadásokra.”
  • 98. load 2012. április 02. 01:04
    „89.vonLichthofen
    "Ha más érved nincs - soha sincs - akkor vért izzadva nevekkel és üres frázisokkal jössz elő. "
    Pancser: "A legcikisebb az, hogy Schmitt a középosztály előtt vesztette el a tekintélyét. Ez pedig nehezebb ügy mint a Fidesz a társadalom alsóbb rétegéből való naív és csodaváró része előtt égett volna le."
    Bassz....
    Ha ez nem erv, akkor mi?
    Probald megcafolni!”
  • 97. mry 2012. április 01. 23:01
    „93. Túrabakancs 2012.04.01. 20:00 :
    "Schmitt nem csalt meg lopott, hiszen a doktoriját előzőleg átnézték, majd engedélyezték annak a beadását
    az illetékesek asztala felé. Egyértelműen az akkori egyetem hibázhatott, de szerintem nem történt
    jogsértés még így sem."

    Vagyis ha valaki lop, de az nem derül ki (vagy csak sokkal később) akkor az nem lopás?”
  • 96. machers 2012. április 01. 21:21
    „93. Túrabakancs 2012.04.01. 20:00
    Hazudott! Sokszor! Egyértelműen! Bizonyíthatóan!
    Részletezzem vagy ezt azért te is megértetted?”
  • 95. machers 2012. április 01. 20:50
    „94. Pretorianus 2012.04.01. 20:05
    Részemről OK. Ennyi.”
  • 94. Pretorianus 2012. április 01. 20:05
    „87. machers 2012.04.01. 15:08
    "átvitt értelemben".
    Azt hiszem,itt a lényeg a mondandódban.
    Nekem, mint az ókori történelmet imádó embernek a pretorianusok maradnak azok,akik anno voltak.Ennyi.”
  • 93. Túrabakancs 2012. április 01. 20:00
    „pancser!
    Ha te az embereket a diplomájuk alapján ítéled meg és nem a viselkedésük és tetteik miatt, akkor téged
    valószínűleg az életben nagyon sok csalódás érhetett.
    lalek!
    Schmitt nem csalt meg lopott, hiszen a doktoriját előzőleg átnézték, majd engedélyezték annak a beadását
    az illetékesek asztala felé. Egyértelműen az akkori egyetem hibázhatott, de szerintem nem történt
    jogsértés még így sem.
    Egyértelmű a lejáratás az ellenzés irányából, hiszen 20-évvel ezelőtti dolgot előrángatni több mint gyalázat.
    Kik állnak ezen kiszivárogtatás mögött? Egy balliberális csoport sértődött emberei? Netán a fizetésük egy
    részét elvesztő rektori kar tagjai? Hát persze hogy a "szépnevűek"!! Ez nem is kérdés. Minél jobban és
    aljasabban támadják a jobboldali érzelmű embereket és a politikai köröket, annál nagyobb lesz számukra a
    csalódás minden téren. Amilyen az adjon isten, olyan lesz számukra a fogadj isten!!!
    A mai Hétvégi Kisalföld szerkesztői írása meg felér egy embergyalázással, remélem lesz aki megtegye a
    megfelelő lépéseket ez ügyben az illető irányába!!!!!!!!!”
  • 92. Cloeon_dipterum 2012. április 01. 18:19
    „Az vesse az első követ, aki nem bűnös...”
  • 91. antistar 2012. április 01. 16:59
    „70.öszödiböszme 2012.04.01. 09:06
    73.mir 2012.04.01. 09:28

    Látjátok, erről beszélek!
    Ha valaki nem fizetett baloldali pártkatona, az már elenség akit el kell tiporni szerintetek!
    Nekünk ebből nagyon elegünk van már!
    Takarodjatok a közéletből!
    Megjegyezném, nem alkoholizálok többet mint más, és hál istennek nem élek sem vörös sem narancs ködben!”
  • 90. SnakeS 2012. április 01. 16:34
    „Minek kellene még történnie, hogy lemondjon egy magyar politikus?

    Az egyik lebukik, hogy hazudott a másik meg hogy csalt de nem gond, simán felvállalják.

    Mért ne gondolná az átlagember, hogy mocskos a politika és a politikusok is?”
  • 89. vonLichthofen 2012. április 01. 15:44
    „58 puncher, te megint hozod magad!
    Ha más érved nincs - soha sincs - akkor vért izzadva nevekkel és üres frázisokkal jössz elő. Beteges agyad mindenről Vona Gábor elnök nevére asszociál, hogy neki mennyire nem ez volt az eredeti neve. puncher, a te őseidnek örökkön örökké ez volt a neve - puncher - s ez is marad az idők végeztéig. Nem akartam belemenni ebbe a kisdedóvós játékba a nevekkel - kivált nem veled - de a te hülye Vona fóbiád már erősen bűzlik.
    pretoriánus, ne foglalkozz ezekkel a süketekkel, csak írjad le a véleményedet.
    A puncher pl. a Jobbikot és a Magyar Gárdát kiáltotta ki Magyarország szégyenének a tőle megszokott szinten aluli érveléssel. Mindenki tudja, hogy a Jobbik az egyetlen erő amelyik még tartja a hitet a megcsalt, félrevezetett alsóbb rétegekben /ez utóbbi frázis a puncser saját kefejezése, s nem tükrözi a Marxista-Leninista Esti Egyetemen lelkesen eltöltött éveit/.
    Nos, az utóbbi huszonvalahány év alatt azért voltak vezetőink akik joggal vihették, vihetik a pálmát a nemzetközi szégyenthozás tekintetében. Utaljak itt csak az összes besúgóra, pufajkásra, hazug kormányfőkre, EU milliárdokat elpanamázó - és soha meg nem büntetett - u.n. vezetőinkre és a szemkilövetékre. S most meg itt a Schmidt Pál Magyarország elnöke. Ahelyett hogy elsompolyogna szégyentől égő pofával, próbáélja magyarázni a megmagyarázhatatlant. No, puncher és a többiek - ez az igazi szégyen Magyarországra nézve!”
  • 88. mry 2012. április 01. 15:17
    „Engem anniyra nem érdekel, hogy kimenjek bárhova tüntetni, de a lemondás illő lenne. Gyurcsánynál is az lett volna, senki ne jöjjön ezzel, mert az ilyen ide-oda mutogatások szánalmasak.
    A legfelháborítóbb azonban nem is az, hogy nem mond le, hanem az, hogy annak ellenére, hogy kiderült, hogy másolta szinte az egészet, továbbra is azt állítja, hogy tisztességes munka volt. Nem hajlandó elismerni sem, hogy csalt, pedig kiderült teljesen egyértelműen. Ráadásul érzelmi ráhatásokkal próbálkozik, hogy megígérte anyukájának meg ő akkor már olimpiai bajnok volt. Szánalmas. A riporter az mtv-n meg éppen csak nem térdelt le elé, hogy kényeztesse...”
  • 87. machers 2012. április 01. 15:08
    „85. Pretorianus 2012.04.01. 14:25
    "Aztán csapjál fel pár történelem könyvet és nézd meg,hogy a pretorianus kifejezés melyik korban élt csak."
    Felcsaptam - igaz, hogy már régebben - bár a felszólítás nem nekem szólt.
    A "pretorianus" kifejezés nem csak a római korban volt használatos, hanem átvitt értelemben azóta is használják. Ezekre adott példát "Köszörüs" a felsorolásával. A szervezetek céljait, ideológiáit összehasonlítva lehet az ominózus kifejezést kiterjeszteni. Éppen ezért lehet pl. az elmúlt húsz év politikai "elitjét" körülvevő pártkatonákra is alkalmazni a kifejezést. Megjegyzem, ennek az összemosásnak az eredeti gárda tagjai nem feltétlenül örülnének.”
  • 86. Tibi1 2012. április 01. 14:46
    „82 fortuna54:megkövetem Önt! Köszönöm a hozzászólásait! Most, hogy felnyitotta a szemem már látom, hogy a köztársasági elnök csodálatos ember. Köszönöm mégegyszer! Sajnálom, hogy eddig ezt nem láttam! :-) Ui: komolyra fordítva a szót: 2010-ben bizony én is a Fideszre szavaztam (sajnálom, hogy ezzel csalódást okoztam Önnek), de úgy gondolom, hogy a csalás pártfüggetlen kell (ene) hogy legyen!”
  • 85. Pretorianus 2012. április 01. 14:25
    „65. Köszörűs 2012.04.01. 05:22
    Fussál neki mégegyszer...
    Kezd magával a névvel,ami nem őrt jelent... Nem is gátőrök voltak,sőt még csak nem is a telephely marcona őrei...:)))Aztán csapjál fel pár történelem könyvet és nézd meg,hogy a pretorianus kifejezés melyik korban élt csak.
    Aztán ha megvan,megírom neked,kik is voltak azok a köszörűsök:)))De hát ezt te is tudod...:)))”
104 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesterházy Attilát választotta pártelnökké az MSZP - videó

Újabb két évre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító… Tovább olvasom