Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Schmitt Pál: nem lennék a kormány törvényalkotási lendületének gátja

Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere", aki közel mer merészkedni a választókhoz. A jelenlegi házelnök, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök államfőjelöltje a Fidesz-KDNP csütörtöki frakcióülésén azt mondta: megválasztása esetén nem lenne a kormány törvényalkotási lendületének gátja, sőt motorja lenne annak. Közölte, missziót indítana a magyar nyelvért, a nemzeti összetartozásért.

A frakciószövetség ülése Orbán Viktor államfőjelöltet ajánló levelének ismertetésével kezdődött, a dokumentumot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője olvasta fel az ülés elején, amelyet nagy taps fogadott a képviselők részéről.

Schmitt Pál több mint félórás beszédében az elnök mozgásteréről, lehetőségeiről, stílusáról, alkotmányos kötelezettségeiről, jogosítványairól, ambícióiról szólt.

Az államfői poszttal kapcsolatos személyes megközelítését illetően azt mondta, a rendszerváltás óta eltelt két évtized eddigi három köztársasági elnökét látva két út adódik. Az egyik a távolságtartó, arisztokratikus megközelítése az elnöki feladatnak: az az államfő, aki ritkán jelenik meg, ünnepi alkalmakkor, akkor is rövid ideig marad ott, ritkán vállal közszereplést, ugyanakkor maradéktalanul őre az alkotmányozásnak - fejtette ki.

Ezzel szemben, a hozzá közelebb álló másik szerepkörben az elnök az "emberek embere", aki közel mer merészkedni a választókhoz. Ahol megjelenik, annak az eseménynek a rangját emeli, ahol megjelenik, mindenki jól érzi magát - fogalmazott, hozzátéve, hogy az elnök jelenléte sokat jelent a médiának, a kisebb településeknek, határon túli magyaroknak. Schmitt Pál ezt a megközelítést választaná. Egy olyan elnöki szerepre készül, amelyben "az elnök felkötheti a nadrágját" - mondta.

Sosem szabad megsértődni, ha a köztársasági elnök egy törvényt visszaküld - emelte ki a jelölt, hozzáfűzve, hogy az elnök soha nem mérlegeli, ki terjesztette fel a jogszabályt. A parlamenti többségre utalva hangsúlyozta, az elnök fejében nem lehet kétharmad, háromharmadnak vagy akár négyharmadnak kell lennie, hogy a határon túli magyarokat is beleszámítsa.

A frakciók figyelmébe ajánlotta, hogy a kétharmados többség - amely megköti az elnök kezét is - óriási lehetőség, de talán még nagyobb felelősség, ezzel visszaélni nem szabad, élni viszont természetesen szabad.

Közölte, megválasztása esetén nem lenne a kormány törvényalkotási lendületének gátja, sőt motorja lenne annak, az ellenőrzésé és a kiegyensúlyozásé, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek a közjó és mindenki javát szolgálják. Az új alkotmányról szólva azt mondta, "nem magunknak csináljuk, hanem a magyar történelem számára", hogy olyan lehessen, amelyet Werbőczyvel, az Aranybullával, Szent István leveleivel vagy a vérszerződéssel lehet összevetni. Bátran hozzá lehet nyúlni a köztársasági elnök szerepköréhez, a választásokhoz, a költségvetéshez - jegyezte meg az alkotmányozás folyamatával kapcsolatban.

Orbán Viktor államfőjelöltje együttműködésre, szolidaritásra, konzultációkra készül, és nem dekrétumok, leiratok, feliratok keretében képzeli el a munkát. Úgy fogalmazott: nem kíván "elefántcsonttoronyban ülni". Az ülésen résztvevő képviselőket arra biztatta, ha államfővé választják, keressék fel őt, aki a párbeszédet meghallgatással kezdi majd.

A vezető pozíciókra való jelölésekkor egyeztetni fog - jelentette ki. A konzultációkra példaként említette a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek és az ombudsmanoknak a személyét. Az legyen a vezető, aki szakember, aki rátermett és aki mögött konszenzus van - sorolta.

Az elnöknek önként kell vállalnia, hogy a nemzeti összetartozás és együttműködés motorja legyen - összegezte, beszéde végén pedig Szent István királynak Imre herceghez szóló intelmeiből idézett.
Ha köztársasági elnökké választják, összefogást hirdet a magyar nyelvért, és missziót indít a nemzeti összetartozásért Schmitt Pál.
A jelenlegi házelnök személyes célkitűzései között említette a magyar nyelv védelmét, amellyel kapcsolatban akár díjat is alapítana.

Emellett a nemzeti összetartozással összefüggésben úgy fogalmazott: nyakába venné a világot, és ahol szép számban élnek magyarok, arra biztatná őket, ne csak lélekben tartsák a kapcsolatot Magyarországgal, hiszen arra most már jogi lehetőség is lesz a kettős állampolgárságról szóló törvény miatt.

Schmitt Pál e két cél mellett a jobb egészségért és az oktatás színvonalának emeléséért is dolgozna, szerinte ugyanis az oktatás jelenleg elhanyagolt, a tanárok erkölcsi, anyagi és morális megbecsültsége sehol sincs.

A magyar ember lesz a munkája középpontjában - fogalmazott az államfőjelölt.

Bemutatkozása után Schmitt Pál válaszolt a Fidesz-KDNP-sek kérdéseire. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke arra volt kíváncsi, hogy a jelölt hogyan vélekedik az autonómia kérdéséről. A fideszes Wittner Mária az 1956-os elítélteknek járó nyugellátással kapcsolatos igazságtalanságokat tette szóvá. Schmitt Pál válaszában hosszan méltatta az 56-osokat.

A Fidesz-KDNP-frakció kedden Balogh Andrást, az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét hallgatta meg. A kormánypárti frakciószövetség hétfőn dönt arról, kit támogat a keddi államfőválasztáson az Országgyűlésben.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. rick_ 2010. június 28. 09:13
    „42. load

    "A politika ebbe csak annyiban szól bele, hogy milyen mélyen kotorászik a zsebemben.."
    Hm... Tehát akkor csak a saját zsebed számít, elvek és ideák nem különösebben. Végülis ezt tapasztaljuk évek óta.

    "Közgazdasági analfabéták ötleteléseit nem szívesen finanszíroznám (Kósa - Szíjjártó), de az adóimat mindíg maradéktalanul befizetem."
    Tudod, Debrecen polgármesterét és az általa elért eredményeket az értelmes emberek párthovatartozás nélkül elismerik... Persze, világos, a tavaly márciusi 315-ös euró az a válság miatt volt, a mostani 280 meg azért, mert analfabéták a Fideszesek. Tudod, adót én is fizetek, és nekem meg nokiásdobozok megtöltését nincs kedvem finanszírozni.

    "Az emberek többsége, meg az emberek 32%-a.
    Döntsd el te, hogy ez-e a többség!"
    Persze, amikor 15%-közeli közvélemény támogatottság mellett, halovány parlamenti többség birtokában új miniszterelnököt és új kormányprogramot kell elfogadni, az megy, mert "mögöttünk a többség"...
    Magyarázd meg, ha a 32%-os támogatottság nem elég, akkor neked a 14%-os miért lenne elég és miért lenne ez az üdvözítő megoldás??? Ennél még a Szijjártó Petinek is jobban megy a matek...”
  • 43. nasi12 2010. június 28. 00:18
    „Tisztelt fórumozók.
    Ha az ország eltűrte, hogy nyolc évig azt tegyék vele, amit tettek, (hazudtunk, csaltunk éjjel és nappal Gy. F.) akkor nem szabadna reklamálni, hogy nyolc nap után még nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy megálmodtuk.
    Most türelemre van szükség, és adjuk meg a kellő bizalmat, a jelenlegi kormánynak, és majd négy év múlva a következő szavazásnál mindenki eldöntheti, hogy mennyit sikerült végrehajtani a bevállalt feladatokból, ennek a kormánynak.
    Lehet, hogy addigra majd esik a kormány népszerűsége, de én mégis azt gondolom, azokat már soha nem szabad a kormányrúdhoz engedni, akik ezt az előző nyolc évet így elrontották.
    Azokra a vétkekre nincs, és soha nem is lehet többé már bocsánat.
    - - - - -
    Egy döbbenetes a friss hír a Népszavából!
    Az MSZP, Lendvai Ildikóval az élen "fékjavító program"-ot hirdet!
    Meg kell törni a kormány lendületét, és minden fórumon, minden médián keresztül, minden támogató és szimpatizáns segítségét kérve, minden tisztességes és félig tisztességes eszközt felhasználva, meg kell gátolni a jelenlegi kormány sikeres munkáját.
    Na ebbe a képbe illik bele, "load" hősies pártmunkája is!

    Az ország érdeke továbbra sem számít, (szól a parancs) csupán a párt érdeke!”
  • 42. load 2010. június 27. 22:40
    „40. rick_
    "ez neked nagyon nagyon fáj... :D :D :D :D :D :D"
    Hidd el, nem!
    Jól megvagyok a családommal, a barátaimmal, az üzletfeleimmel.
    A politika ebbe csak annyiban szól bele, hogy milyen mélyen kotorászik a zsebemben..
    Közgazdasági analfabéták ötleteléseit nem szívesen finanszíroznám (Kósa - Szíjjártó), de az adóimat mindíg maradéktalanul befizetem.
    Az emberek többsége, meg az emberek 32%-a.
    Döntsd el te, hogy ez-e a többség!”
  • 41. rick_ 2010. június 27. 22:15
    „load

    "Minden más csak púder."

    http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/median_az_emberek_tobbsege_schmitt_palt_valasztana_allamfonek/2165764/

    Hm?”
  • 40. rick_ 2010. június 27. 22:11
    „load

    Ahhh, nem egy új beszélgetést kezdeményeztél közben a 34. hozzászólásoddal? :)
    Vagy úgy gondoltad, hogy miután elköszönök, te majd szépen "lezárod" egy ismételten sajátos értelmezéssel?
    Tudod mit? Legyen...

    "... akkor az vajon mi, amit te csinálsz?"
    Mindenesetre nem jelölök Köztársasági Elnököt.

    - Na igen, de látom, hogy ez neked nagyon nagyon fáj... :D :D :D :D :D :D”
  • 39. load 2010. június 27. 20:30
    „Balczó András - "Mivel nem lépett be az MSZMP-be, sőt portréfilmjében komoly kritikát fogalmazott meg a kommunista rendszerrel szemben, sportvezetői karrierje elé akadályokat gördítettek; a világ első számú és mindmáig legsikeresebb öttusázója tíz éven át várt, hogy felkérik a szövetségi kapitányi poszt betöltésére, s addig - hogy az öttusasport közelében maradjon - az öttusaistálló belovaglója volt, nagyon alacsony fizetésért. Mindeközben két diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán (vívó szakedző, öttusa szakedző), tehát a magyar öttusasport irányításához szükséges minden lehető képzést elvégzett." (Wikipédia)

    Schmitt Pál - "Visszavonulása után: A Magyar Olimpiai Bizottságban első fontos tisztségét 1986-tól töltötte be. Ekkor választották a testület főtitkárává. 1989-ben a testület elnöke lett, amely tisztségét a mai napig betölti. 1985 és 1990 között a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának elnöke volt. 1983-ban beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai sorába. (Wikipedia)”
  • 38. load 2010. június 27. 20:19
    „37. rick
    "... akkor az vajon mi, amit te csinálsz?"
    Mindenesetre nem jelölök Köztársasági Elnököt.
    Te meg, mintha elköszöntél volna tőlem: "Zárásként - mert megköszönöm a vitát, de nem szeretném tovább folytatni (31. rick)"
    Lenne még modanivalód a 31-es hsz. szőrszálhasogató, szócsavargató félremagyarázásai után?
    Próbáld meg, mert az volt a szarsminkelés.
    Ha már ennyire kényes az orrod, szagolj néha magad mögé is!”
  • 37. rick_ 2010. június 27. 17:22
    „load

    Ha szerinted minden más csak púder, akkor az vajon mi, amit te csinálsz? Szarsminkelés?”
  • 36. load 2010. június 27. 07:33
    „35. nasi12
    Ugyan miért?
    Elmagyaráznád!”
  • 35. nasi12 2010. június 27. 00:10
    „Tisztelt load!
    A kétharmad erre kötelezi!
    Szerencsére nem a nemzetbiztonságból bizonytalanok nyertek 2/3-al.”
  • 34. load 2010. június 26. 23:30
    „31. rick_
    "a Fidesz nem veszi fel a kesztyűt és nem hajlandó belemenni egy "csak a miénk lehet a jó jelölt" kommunikációba."
    Schmitt kapcsán máris belement.
    Minden más csak púder.”
  • 33. nasi12 2010. június 26. 20:53
    „Bravó rick!
    Nálad a pont!”
  • 32. rick_ 2010. június 26. 09:40
    „pancser

    Egyetértek. Szerintem is a közvetlen elnökválasztás lenne a helyes irány. Mivel azonban annak idején a elnök hatalmi súlyát gyengére méretezték, nehéz elképzelni, hogy egy 5 évenkénti (azaz az általános választásokkal nem egyidőben tartott) elnökválasztás egyáltalán érvényes lenne.

    Az elnök súlyának növelésével el lehetne (és szerintem el is kellene) indulni a közvetlenül választott köztársasági elnök irányába. Ha a súly nem változik, akkor ennek nem sok értelme van, mert (janika ezúttal jól látja) a széles rétegek bár tisztelik az elnököt, nem érzik azt, hogy ténykedése közvetlen befolyással bírna az életükre. Viszont vagy 4 évesre kellene tenni a ciklust és a parlamenti/önkormányzati választással együtt tartani, vagy az EP választásokhoz igazítani.”
  • 31. rick_ 2010. június 26. 09:30
    „load:

    (- a gondolatjeles sorokban reagáltam)

    ,,Felületesen olvasol. Írtam, hogy nem az "uralkodó párt" soraiból jött."
    A konklúziód mégis az volt, hogy: ,,Tehát erősen pártvonalról jött..."

    - Tehát akkor az erős pártkötődés tulajdonképpen nem is baj, csak a kormánypártiság?

    ,,295 az még a 13 nemmel együtt se 386, ha jól számolom."
    Ez úgy lehet, hogy a parlament akkor nem teljes képviselői létszámmal ülésezett. Néhányan hiányoztak. Nem gondolod?

    - Aham. Jé, erre nem is gondoltam... :) Arra utaltam, hogy több mint 13 fő nem szavazta meg, és nyilván nem azok hiányoztak, akik paktumot kötöttek...

    ,,Támogassa a szoci jelöltet??? ,,
    Például. Akkor többen elhinnék a Fidesznek a Nemzeti Együttműködés Rendszere elnevezésű - mára már - teljesen üres lózungot.

    - Szerintem a Nemzeti Együttműködés alatt a Fidesz szerencsére nem azt értette, hogy Mesterházyval és Lendvaival fog együttműködni... Sajnálom, ha Te ezt vártad és csalódtál. Gondold végig, hogy mit szólna a Fidesz stabil szavazóbázisa, ha a szoci elnökjelötet választanák meg. Vagy mit szólna a többi párt bázisa? Te nyilván örülnél, de gondolom nem vagy lelkes Fidesz szavazó...

    ,,Sólyom megválasztásának körülményeit tanulmányozd kicsit... :)"
    Nem kell. Tisztában vagyok vele.
    Sólyom - Szili =185:178
    17 SZDSZ-es nem szavazott.

    - Nem a végeredményre utaltam. Arra, hogy ez milyen körülmények között jöhetett ki, ha figyelembe vesszük az MSZP-SZDSZ-MDF tengely belső viszonyait.

    ,,Miért gondolod, hogy Schmitt (és stábja) nem fog visszadobni semmit?"
    Mert megígérte. ,,nem lennék a kormány törvényalkotási lendületének gátja".
    Ez a mondat azt jelenti.

    - Szerinted ez a mondat ezt jelenti? Csakis, kizárólag, tényszerűen ezt? Nincs benned némi rosszindulat?

    ,,Miért gondolod, hogy a köztársasági elnök törvényvisszadobási hajlandósága a magyar demokrácia egyetlen záloga?"
    Én ilyet nem mondtam.

    - Tényleg nem ezt mondtad... Igaz Schmitt se azt mondta, hogy nem dob vissza semmit, te mégis így értetted... Viszont Te azon rugóztál több mondaton keresztül, hogy Schmittel kiiktadódik a fék és akár örökösödési alapon működő monarchia is lehet, mert nem lesz aki megakadályozza. Ezt se mondtad?

    ,,Miért gondolod, hogy lehet egy olyan összetételű Alkotmánybíróságot összerakni, amelyik rendre tetten érhetően az Alkotmány szellemével ellentétes döntéseket hoz?"
    Mert erre már az elmúl ciklusban is volt példa.
    A ,,szociális népszavazás".
    A költségvetést érintő kérdésekben nem lehet népszavazást kiírni. Így szól a jogszabály.
    Az AB mégis utat engedett neki. Pedig a népszavazás után eltörölt vizitdíj- kórházi napidíj 7 milliárd Ft. összegéért azonnal fellépett az Orvoskamara, hogy a költségvetés pótolja, mert a családorvosok enélkül csődbe mennek.

    - Aham... Tehát akkor Sólyom újrajelölésének elmaradása, illetve az Alkotmánybíróság ráncba szedése tulajdonképpen indokolt, hiszen ha ilyesmi megtörténhetett, akkor sem az elnök sem az AB nem megfelelően működtek. Vagy ebben a viszonylatban nem szabad használni ezt a példát?

    ,,Miért gondolod, hogy a Fidesz 2/3 majd úgy módosítja majd az Alkotmányt, hogy királyságot kiált ki és nem lesz figyelemmel az alapvető emberi jogokra sem?"
    Nem gondolom, csak sarkalatos példaként hoztam fel ,,Ha a fideszes kétharmad olyanra módosítja az Alkotmányt, hogy ..." de nem lennék meglepődve, ha ez mégis bekövetkezik.

    - Hát igen. Sarkalatos példát hozol fel az állításaid súlyának növelésére, miközben "nem gondolod", hogy ez valóban így történhet, de azért nem lennél meglepve... Ezzel nehéz vitatkozni.

    ,,Persze, hogy nem csalhatatlanok az újfikuk. De nem érzed azt, hogy másfél hónap alatt várnak egyesek csodát ...."
    A korábbi ígéretek nem pontosan azok, ami a kormány kommunikációból ma lejön.
    De nem is az a lényeg. Nem a haladás ütemével, hanem az iránnyal van baj.
    Ha minden így marad, az idő haladtával helyzet csak rosszabb lesz.

    - Nem tudom, te mit vettél le az ígéretekből, de ahogy Schmitt szavait értelmezted, nem csodálom, ha gondjaid vannak ezzel is. Továbbra is azt mondom, hogy másfél hónap után napi szinten mantrázni ilyesmit kicsit túlzó elvárásra és a realitásérzék hiányára vall. Vagy az alap ellenzéki kommunikációs stratégiára.

    "Ne várd el senkitől, hogy még csak véleménye se legyen arról, hogy a hatalmon lévők hogyan képviselnek bennünket." Ki fogalmazott meg ilyen elvárást?
    Ezek a te szavaid:
    ,, (Azt hogy milyen elnök lesz, azt nem hiszem, hogy az itt kommentelő belpolitikai elemzők döntik el, vagy tudják megítélni ELŐRE.)"

    - Úgy látszik Schmitt mondatához hasonlóan az én szavaimat is sajátosan értelmezed. Amit írtam, nem azt jelenti, hogy ne legyen véleménye senkinek.

    ,,Ezt meg csak úgy kis színesnek:
    http://www.arfolyamkereso.com/?currency=EUR&all=1&start_date=2009-01-01&end_date=2009-03-31#graph
    Szót emeltél akkor is? :)"
    Nem emlékszem arra, hogy akkor társalogtam volna veled erről.
    Kellett volna?

    - Te vetetted fel az árfolyam alakulását, alátámasztandó vele a negatív értékelésed a mostani kormányról. Nem, valóban nem társalogtunk erről annak idején, de attól még megkérdezhetem ugye, hogy ezzel a "munícióval" akkor is lőttél-e valakire?

    Zárásként - mert megköszönöm a vitát, de nem szeretném tovább folytatni - annyit, hogy a mostani elnökválasztás egyetlen ponton sem tűnik törvénytelennek, emellett a kormányoldal kommunikációja is meglehetősen kulturált, visszafogott és diplomatikus. Megértem, hogy akár szocialistaként, akár liberálisként nehéz feldolgozni azt is, hogy ezúttal nincs beleszólási lehetőség a választásba, és azt is, hogy a Fidesz nem veszi fel a kesztyűt és nem hajlandó belemenni egy "csak a miénk lehet a jó jelölt" kommunikációba.

    Az a helyzet, hogy átkozott nagy rumli van az országban, de végre látszik a szándék a rendrakásra. Ami persze nem tetszik mindenkinek, de hát nem vagyunk egyformák.”
  • 30. pancser 2010. június 26. 08:57
    „Ma is a közvetlen választás híve vagyok, remélem idővel így is lesz. Pár év és kizárt, hogy az emberek nem elégedetlenkedjnek a kormánnyal, meg a pórázon vezetett köztársasági elnökkel. Az biztos, hogy Sólyom nem hagyta magát befolyásolni, karakán ember volt. Nem azt mondom mindig igaza volt, de befolyásolni egyáltalán nem hagyta magát. Lesz ő még bezzeg Sólyom!”
  • 29. pancser 2010. június 26. 08:53
    „Most üt vissza, hogy az elnököt nem népszavazással választják. A liberális atyafiak döntöttek így aztán meg a hülyeséget bevevő nép szavazta meg. Egy válssztott köztársasági elnök függetlensége egyértelmű lenne. Scmitt pártkatona, ehhez kétség sem férhet. Ez nem jó senkinek, a Fidesznek sem hosszabb távon.”
  • 28. janika 2010. június 26. 06:17
    „Mint, ha már írtam volna , hogy akármilyen szép a tolla egy fecske nem csinál nyarat!Ez olyan mint amikor pápát választanak az olaszok,vagy mikor a meccsen születik egy gól! A nép a szurkolók meg ujjongnak örömükben!”
  • 27. nasi12 2010. június 25. 23:57
    „Általános Riadó!!!
    Ez már nem tréfa!
    A mai napon a Jobbikot átvilágították nemzetbiztonsági szempontból, és 4 db jobbikos parlamenti képviselő, fennakadt a nemzetbiztonsági ellenőrzésen!
    Tehát négy jobbikos képviselő, a Parlamentben, veszélyt jelent a Magyar Köztársaságra, veszélyt jelent kicsi hazánkra.
    Kérem, hogy a fórumokon ezt a veszélyes helyzetet, mindenki vegye figyelembe, és kezelje súlyának megfelelően.
    Ez egyszerűen skandallum!
    Erre nincs, és nem is lehet magyarázat!
    Na ezt magyarázzátok meg kedves jobbikos felforgatók, és lázítgatók!”
  • 26. háté 2010. június 25. 23:19
    „Schmitt
    Közölte, missziót indítana a magyar nyelvért, a nemzeti összetartozásért.

    Tudod ismerjük a te tetteidet!---szánalmas.
    --Te, mint nemzeti?--biztos itattak veled valamit.
    --igaz, szánalmas, sunyi az egész fityesz-kádéenpé, likud-testvér banda.

    Egyesek, itt is szánalmasan vergődnek, hogy valamit megmagyarázzanak, ami megmagyarázhatatlan.”
  • 25. load 2010. június 25. 22:07
    „23. rick_ 2010.06.25. 17:31
    load

    ,,Felületesen olvasol. Írtam, hogy nem az "uralkodó párt" soraiból jött."
    A konklúziód mégis az volt, hogy: ,,Tehát erősen pártvonalról jött..."

    ,,295 az még a 13 nemmel együtt se 386, ha jól számolom."
    Ez úgy lehet, hogy a parlament akkor nem teljes képviselői létszámmal ülésezett. Néhányan hiányoztak. Nem gondolod?

    ,,Támogassa a szoci jelöltet??? ,,
    Például. Akkor többen elhinnék a Fidesznek a Nemzeti Együttműködés Rendszere elnevezésű - mára már - teljesen üres lózungot.

    ,,Sólyom megválasztásának körülményeit tanulmányozd kicsit... :)"
    Nem kell. Tisztában vagyok vele.
    Sólyom - Szili =185:178
    17 SZDSZ-es nem szavazott.

    ,,Miért gondolod, hogy Schmitt (és stábja) nem fog visszadobni semmit?"
    Mert megígérte. ,,nem lennék a kormány törvényalkotási lendületének gátja".
    Ez a mondat azt jelenti.

    ,,Miért gondolod, hogy a köztársasági elnök törvényvisszadobási hajlandósága a magyar demokrácia egyetlen záloga?"
    Én ilyet nem mondtam.

    ,,Miért gondolod, hogy lehet egy olyan összetételű Alkotmánybíróságot összerakni, amelyik rendre tetten érhetően az Alkotmány szellemével ellentétes döntéseket hoz?"
    Mert erre már az elmúl ciklusban is volt példa.
    A ,,szociális népszavazás".
    A költségvetést érintő kérdésekben nem lehet népszavazást kiírni. Így szól a jogszabály.
    Az AB mégis utat engedett neki. Pedig a népszavazás után eltörölt vizitdíj- kórházi napidíj 7 milliárd Ft. összegéért azonnal fellépett az Orvoskamara, hogy a költségvetés pótolja, mert a családorvosok enélkül csődbe mennek.

    ,,Miért gondolod, hogy a Fidesz 2/3 majd úgy módosítja majd az Alkotmányt, hogy királyságot kiált ki és nem lesz figyelemmel az alapvető emberi jogokra sem?"
    Nem gondolom, csak sarkalatos példaként hoztam fel ,,Ha a fideszes kétharmad olyanra módosítja az Alkotmányt, hogy ..." de nem lennék meglepődve, ha ez mégis bekövetkezik.

    ,,Persze, hogy nem csalhatatlanok az újfikuk. De nem érzed azt, hogy másfél hónap alatt várnak egyesek csodát ...."
    A korábbi ígéretek nem pontosan azok, ami a kormány kommunikációból ma lejön.
    De nem is az a lényeg. Nem a haladás ütemével, hanem az iránnyal van baj.
    Ha minden így marad, az idő haladtával helyzet csak rosszabb lesz.

    "Ne várd el senkitől, hogy még csak véleménye se legyen arról, hogy a hatalmon lévők hogyan képviselnek bennünket." Ki fogalmazott meg ilyen elvárást?
    Ezek a te szavaid:
    ,, (Azt hogy milyen elnök lesz, azt nem hiszem, hogy az itt kommentelő belpolitikai elemzők döntik el, vagy tudják megítélni ELŐRE.)"

    ,,Ezt meg csak úgy kis színesnek:
    http://www.arfolyamkereso.com/?currency=EUR&all=1&start_date=2009-01-01&end_date=2009-03-31#graph
    Szót emeltél akkor is? :)"
    Nem emlékszem arra, hogy akkor társalogtam volna veled erről.
    Kellett volna?”
44 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A három csapás nem oldja meg a közbiztonsági problémákat

Az MSZP szerint a "három csapás" néven ismertté vált intézkedéstől nem oldódnak meg a közbiztonsági… Tovább olvasom