Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 23°C | 33°C Még több cikk.

Schmitt Pál interjú: árvíz és médiatörvény

Az államfő szerint a tavalyi felsőzsolcai tragédiából tanulva, létrehozták a katasztrófavédelmi kormánybiztosi posztot és a kormány komoly anyagi forrást is rendelt mellé.

Nem akkor kell az árvizet kiabálni, amikor az ár már a házak falát mossa, hanem akkor kell rá készülni, amikor még a medrében csordogál - fogalmazott Schmitt Pál köztársasági elnök az Észak-Magyarország című napilap szombati számában megjelent interjúban, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára is felkerült. Az államfő annak kapcsán nyilatkozott a lapnak, hogy csütörtökön az országjáró körút első állomásaként Borsod-Abaúj Zemplén megyébe, Miskolcra és környékére látogatott.

Az államfő szerint a tavalyi felsőzsolcai tragédiából tanulva, létrehozták a katasztrófavédelmi kormánybiztosi posztot és a kormány komoly anyagi forrást is rendelt mellé.

Schmitt Pál azzal kapcsolatban, hogy a lap szerint heves bírálatok tárgya lett a magyar kormány munkája - a médiatörvényen túl is - az EU-ban, az válaszolta: attól, hogy valaki azt mondja, Magyarországon nincs demokrácia, az nem biztos, hogy igaz.

Az Európa Parlament ilyen állásfoglalást nem hozott és csak néhány frakcióján keresztül támadta ezt a médiatörvényt, de a nyomás érezhetően csökkent - tette hozzá. Véleménye szerint az interneten való rendteremtés az, ami érzékenyen érintett mindenkit.

A szabályozás e téren is megpróbálja az ifjúság védelmét, az emberi méltóság védelmét előtérbe helyezni, és ez érzékenyen érintette azokat, akik a médiával foglalkoznak - közölte a médiatörvénnyel kapcsolatban. A köztársasági elnök kijelentette: amennyiben egy aláírásra felküldött törvénnyel kapcsolatban alkotmányos aggályai lesznek, élni fog vétójogai adta lehetőségeivel.

Olvasóink írták

  • 4. coment 2011. január 29. 18:04
    „"A köztársasági elnök kijelentette: amennyiben egy aláírásra felküldött törvénnyel kapcsolatban alkotmányos aggályai lesznek, élni fog vétójogai adta lehetőségeivel."

    Hát ekkorát már rég kacagtam:)
    Marionett Palinak akkor lesz vétójoga, ha a gazdája ezt megparancsolja neki.

    Amúgy meg már kötelező ezeket a politikai Való világos híreket átvenni az MTI-től?
    Mert szerintem már senki (még a FIDESZ-esek sem) kíváncsiak ennek a politikai prostituált celebnek a megnyilvánulásaira.

    A kötelező helyesírási vagy értelmezhetetlenségi hibát azért itt sem felejtette el Szépmagyarbeszéd Pál :
    "...vétójogai adta lehetőségeivel."”
  • 3. LAZA 2011. január 29. 12:43
    „2.
    Igazad van.
    Nem biztos de lehetséges.
    Ám palikánk nyilatkozatain már csak mosolyogni lehet,
    Sokadszorra bizonyítja,hogy a viváson,az éremosztáson és a jó helyezkedésen kivül semmi máshoz nem ért.
    Ám az uralkodónál (is)sikerült bevágódnia igy addig lesz ott ameddig Viktor királynak tetszik.”
  • 2. miracle 2011. január 29. 11:31
    „"attól, hogy valaki azt mondja, Magyarországon nincs demokrácia, az nem biztos, hogy igaz."
    Csak "nem biztos" ?”
  • 1. blaze 2011. január 29. 11:18
    „"Nem akkor kell az árvizet kiabálni, amikor az ár már a házak falát mossa, hanem akkor kell rá készülni, amikor még a medrében csordogál"

    No akkor ezt így képletesen tessék szépen átvonatkoztatni a borsodi cigánykérdésre is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt a készültség a Lónyay-főcsatorna partján

Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Lónyay-főcsatorna mentén is, így a Szabolcs-Szatmár-Bereg… Tovább olvasom