Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Schmitt: a dolgozatot én készítettem

Visszautasította a plágiumvádat Schmitt Pál köztársasági elnök szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


Visszautasította a plágiumvádat Schmitt Pál köztársasági elnök  szerda reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte:  legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, vagyis nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát, ellenben huszonegy különböző forrásból dolgozott, és ha tehetné, ismét ugyanígy járna el.  

Az államfő a műsorban először válaszolt személyesen a hvg.hu által kirobbantott, 1992-ben megírt kisdoktori disszertációját ért  plágiumvádra.  

A köztársasági elnök külön hangsúlyozta, hogy a hvg.hu által  megtámadott munkája egy kisdoktori disszertáció, és nem PhD-munka,  így ő soha, semmilyen anyagi kompenzációt nem kapott emiatt. 

Tartalmilag ez szerinte azért is fontos, mert a kisdoktori értekezés  formája megengedte, hogy a dolgozat végén egyben sorolja fel a  forrásokat, míg ma már a PhD esetében minden oldalon és soron jelezni kell az idézetet.  

Schmitt Pál az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjút. MTI Fotó: Kovács Attila (galéria)

Schmitt Pál opponensei az általa 1990-ig vezetett Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagjai voltak, amiről az államfő úgy vélekedett, "jó, de hát ez mind társadalmi munka volt, ezek  semmiféle honoráriumot nem kaptak, és értelemszerű, hogy az olimpiai  akadémián azok szerepeltek, akik a sporttörténetet (...) töviről,  hegyire ismerték".   

"Nem én jelöltem az opponenst és a konzulenst, és még csak nem is én kértem őket, hanem ezt az egyetemi tanács tette" - fűzte hozzá.  

A Semmelweis Egyetem rektora által indított vizsgálatra reagálva  emlékeztetett: annak idején summa cum laude minősítést kapott az  írásos, illetve szóbeli értekezésére, és minden adat rendelkezésre áll ennek ellenőrzésére.   

"Azt várom, hogy végre pont kerüljön ennek az ügynek a végére,  nagyon remélem, hogy tisztázni tudom magam az alól a vád alól, amely  mögött semmi mást nem tudok feltételezni, mint kizárólag rosszindulatot" - jegyezte meg.  

Mint mondta, olimpiai bajnokként, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnökeként, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának tagjaként azért is késztetést érzett a disszertáció megírására, mert Magyarországon még nem összegezték, mi  veszélyezteti a magyar sikersportokat, hogyan lehet őket az olimpia  programján tartani.

Az elnök leszögezte: lehetett új tudományos  eredményekre jutni az újkori olimpiai játékok programjának elemzésével, hiszen akkoriban egyre nőtt a televízió befolyásoló  szerepe, nagyon erősen megjelent a sporttudomány, a dopping, a sport  "elüzletiesedése".   

"Minden körülöttem az öt karikáról szólt (...), és legjobb tudásom szerint készítettem a dolgozatot" - foglalta össze.  

Schmitt Pál az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjút. MTI Fotó: Kovács Attila (galéria)

Schmitt Pál ugyanakkor arról is szólt, hogy minden ilyen  dolgozat alapirodalmi adatokra, "törzsadatokra" épül, amelyek nélkül  nem is lehetne megírni azokat.   

"A különbségek aztán abból adódnak, ki milyen következtetéseket  von le ebből a törzsanyagból" - tette hozzá.  

Az államfő szerint ez az ő esetében "olyan tényadatokat" jelent,  amelyek "fellelhetők a jegyzőkönyvekben, az olimpiai játékok végső  záródokumentumaiban". Arra a felvetésre, hogy ez  nem tesz lehetővé  szó szerinti átemelést, azt válaszolta: "huszonegy különböző  forrásom volt, köztük a Nikolaj Georgiev által írt könyv is".   

Schmitt Pál szerint a bolgár szerző is "abból indult ki, hogy  egy bizonyos törzsanyagot megemlített, ez a sokat emlegetett 180  oldal, és ha még egyszer kellene írnom, még egyszer ugyanide  lyukadnék ki". Hozzátette: az itt található szövegben olyan tények  szerepelnek, mint például, hogy volt-e női vívás a berlini olimpián.   

Ez nem szellemi tulajdona senkinek - mondta, hozzátéve, hogy  értekezésében van egy olyan rész, 30-35 oldal, ahol  következtetéseket vont le.  

A köztársasági elnök szerint "ha egy tanulmány a  bibliográfiájában, amit én is csináltam, a hivatkozások között  szerepeltet egy művet felhasznált irodalomként, akkor a szellemi  eltulajdonítás fogalma kizárt".   

Schmitt Pál az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjút. MTI Fotó: Kovács Attila (galéria)

Schmitt Pál, a láb- és végjegyzeteket hiányoló kérdésre reagálva  kiemelte, az akkori szabályozás alapján "bőven megengedhető volt",  hogy csak a felhasznált irodalmat tüntesse fel a kisdoktori  disszertációban, ehhez opponensei és konzulensei is hozzájárultak.  Mint mondta, az irodalomjegyzéket dolgozata végére illesztette,  elsőként feltüntetve Nikolaj Georgiev munkáját.  

Elmondta továbbá, hogy jól ismerte a bolgár sportvezetőt, és  vele is közölte, szeretne írni egy kisdoktorit, amelynek Nikolaj  Georgiev akkor nagyon örült. Arra a kérdésre, hogy a már elhunyt  Georgiev lánya korábban azt mondta a hvg.hu-nak, nem tud arról, hogy  apjának lett volna közös munkája Schmitt Pállal, a köztársasági  elnök úgy felelt, "a kérdés feltevésében volt a hiba, mert ha valaki  megkérdezi ezt a kisasszonyt, (...) akkor az pontosan visszaidézi,  hogy (..) igenis együttműködtünk, mert ő segítette az én munkámat".   

Az államfő emellett szólt az Európai Unió által elvárt  törvénymódosításokról is. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy  a kormánynak és a parlamentnek nem okoz majd nehézséget eleget tenni  a külföldi kéréseknek, hiszen szerinte a Nemzetközi Valutaalap és  Brüsszel is olyan módosításokat vár el Magyarországtól, amelyek  teljesíthetők.  

Schmitt Pál az interjú végén röviden ismételten szólt az új  alaptörvényről, amely szerinte a rend irányába tereli az országot.

Schmitt Pál az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjút. MTI Fotó: Kovács Attila (galéria)

A hvg.hu január 11-én, szerdán közzétett cikkében azt írta, hogy Schmitt Pál doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával. Mint írták, "Schmitt Pál 215 oldalas doktorijának legnagyobb része - a hvg.hu számításai szerint mintegy 180 oldal - egy bolgár sportkutató és -diplomata, Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele, ami felveti a plágium gyanúját".

Az LMP, az MSZP és a DK azonnali választ várt Schmitt Páltól, ő azonban csak egy héttel később állt az üggyel kapcsolatban a nyilválosság elé. A jobbklikk.hu portál pénteken lemondásra szólította fel Schmitt Pált. A Köztársasági Elnöki Hivatal viszont még a hvg.hu cikkének megjelenésének napján közölte, hogy visszautasítják a vádat. Hétfőn Szijjártó Péter is megszólalt az ügyben, minősíthetetlen bulvárkacsának nevezte a köztársasági elnökkel szemben felmerült gyanút.

A plágiumgyanú ügyében ezen a héten a Semmelweis Egyetem rektora tényfeltáró bizottság létrehozását sürgette, hét doktori címmel rendelkező kutató pedig petíciót nyújtott be a gyanú tisztázására.

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. 621 2012. január 19. 16:29
    „(nem)tisztelt köztársasági elnök úr(?)...
    Lehet, hogy így is kimoderálnak, de - ha meg nem sértelek - (tudom egyébként csak késsel lehetne), de tegeződve azt mondanám, hogy nem mondasz igazat.... ezt egyébként röviden is tudnám mondani, - tudod amit úgy hallani (és gondolom úgy is írnád), hogy a szó végén ....cc, de valójában ...dsz”
  • 77. embertelen 2012. január 19. 14:47
    „Közben kiderült, hogy a 30-35 oldal következtetés sem Schmitt munkája, ahogy azt ő rádióban állította, hanem a bolgár sportkutató következtetéseinek fordítása. Ezek után számomra Schmitt Pál nemcsak tolvaj, hanem hazug is.”
  • 76. ISU 2012. január 18. 20:55
    „Ha a 215 oldalas munkájából 180 oldal egy bolgár sportkutató műve, akkor a "törzsadat"az amit bemásolt, amelyet ő nagyjából harmincoldalnyi önálló következtetéssel egészített ki alig több mint 10 % a saját munkája.Akkor ez hivatalosan elég volt egy doktori disszertációhoz???
    No kommen...”
  • 75. skorpio66 2012. január 18. 20:41
    „Hány sor van egy oldalon? 15?”
  • 74. szenttehén 2012. január 18. 19:02
    „Igazat adok az 59.-nek! Árpi bácsit mindenki szerette belföldön és külföldön egyaránt! Azaz egy kivételt ismertem a szomszéd nénit, aki akkor kb 80 éves volt, ő nagyon utálta, mert ez a vén ...., mit keres ilyen magas beosztásban. Hiába próbáltuk évekig magyarázni neki, milyen tekintélye van ennek az okos embernek, nem tudtuk meggyőzni. Azóta szegény néni már meghalt, most biztosan forog a sírjában a skiccpali miatt, pedig haláláig fideszfan volt. Bocs, ez jutott eszembe, mikor a hozzászólásodat olvastam.”
  • 73. gjozsi88 2012. január 18. 18:00
    „57!
    "Egy hibát követett el, nem jelölte meg a forrást! Az ilyen arányú saját munka anno kisdoktoriknál teljesen elfogadott, sőt 100-ból 98 ilyen volt. De ezen jó csámcsogni"

    Az elfogadott és szabályos közt lényeges különbség van!
    Plágium törvénytelen!
    Forrás megjelőlés nélkül meg főként!!!!!

    "Pláne ha tudjuk, hogy ezer milliárdokat öltünk 92 óta az oktatásba......!"

    Nézd meg a költségvetéseket, mennyi pénzt tettünk bele, hogy működjön az oktatás!!!!”
  • 72. LAZA 2012. január 18. 17:11
    „Miért hagytuk,hogy így legyen?
    Ez az ország őt érdemli.
    Bóvliország!”
  • 71. Vapera 2012. január 18. 16:08
    „Erre vártunk ennyit?!Ezt azonnal is megmondhatta volna,amikor kiderült a disznóság.
    Szerintem azért várt ennyit,mert a háttérben zajlott az "uram-bátyámozás",megpróbálják elsikálni a dolgot.”
  • 70. onem 2012. január 18. 16:05
    „http://www.nyest.hu/hirek/schmittnek-fogalma-sincs-a-tudomanyos-munka-mibenleterol Schmitt ,,cáfolatával" minden eddiginél erősebbé, szinte bizonyossággá érett az a gyanú, hogy doktori disszertációját lopta. Igaz ez akkor is, ha jóhiszeműen tette, mert fogalma sincs a tudományos munkák megírásának módszertanáról. Felmerül az a kérdés is, hogy Schmitt stábja hogyan engedhette meg, hogy az államfő ezzel a ,,magyarázat"-tal a nyilvánosság elé álljon.”
  • 69. zakarias3 2012. január 18. 15:44
    „Aki hazudik, az lop is!”
  • 68. bojtár 2012. január 18. 14:53
    „65. arrabonai 2012.01.18. 14:35
    te összekevered a vadászt a vaddal”
  • 67. mir 2012. január 18. 14:50
    „65

    Nem cáfolt meg semmit sem de mindegy.”
  • 66. arrabonai 2012. január 18. 14:46
    „Valaki emlegette a helyezkedést, erről jut eszembe, hogy a volt "demokrata" miniszterelnök: jól házasodott, kiprivatizált ezt-azt, aztán ránk öntött még vagy 32milliárd dollárnyi államadósságot, mindeközben hazudott orrba-szájba. Hosszas elmélkedés után a tényeket, bizonyítékokat számba véve arra jutottam, hogy a serpenyő az olimpikon felé billen ez esetben.”
  • 65. arrabonai 2012. január 18. 14:35
    „A hvg állít valamit és most ennek megjött a cáfolata, itt meghallgatható különben, csupán tíz perc: http://href.hu/x/gxn1 . Miért kellene jobban hinnem az újságnak, mint Schmitt Pálnak? Ugye nyilván mondatról, mondatra átnézték az anyagot, máskülönben tisztességes ember ilyesmivel nem dobálózik. De akkor miért "mintegy 180 oldal"? Aztán ennek a talán 180 oldalnak "többnyire" fordítása és átvétele, felveti a gyanút... Nem azért, hogy mindenáron védjem a köztársasági elnököt, de azért tett ő mást is az életében. Ezzel szemben a hasonló újságok mondjuk a Jobbik közleményeinek egy részét többnyire a saját szájuk íze szerint átírják és ezzel ugye mintegy elveszti az eredeti értelmét az egész.”
  • 64. embertelen 2012. január 18. 14:25
    „"koztársasági"??? elnök úr ezzel a hozzászólásával elismerte, hogy a 180 oldalt valahonnan másolta és legfeljebb 30 oldal a "sajátja". Ha ez igaz, akkor adja vissza a kisdoktori címet, mert 30 oldalért azt biztos nem adták volna neki. Szégyenletes magyararázat.”
  • 63. kerteszb 2012. január 18. 14:23
    „61: te tényleg hívő vagy. Tények, bizonyítékok nem számítanak. Gyűlölködj csak tovább, ha ez megóv az igazságtól.”
  • 62. bojtár 2012. január 18. 14:16
    „57. Punxsutawney_Phil 2012.01.18. 13:34
    "Még egyszer mondom, Schmidt Pál a PhD alapján dr. Schmidt Pál"
    mond nyugodhatod még kétszer is:) akkor is plágium”
  • 61. Patriot 2012. január 18. 13:55
    „Kutyát sem érdekli ez az álhír, néhány ballib újság izzadságszagú erőlködése.
    Mit kellene ezen cáfolni, hagyni kell előbb-utóbb túl hazudják magukat. Ez a szokásos libsi sikertörténet.”
  • 60. Capr 2012. január 18. 13:48
    „Punxsutawney_Phil: Tisztában vagyok a jelenlegi PhD rendszer követelményeivel. Épp ezért nem akartam sem régebben, sem most elkezdeni. Azt is tudom, hogy mi a PhD-hoz teljesítendő tudományos munka, sőt az 5 éves orális kényeztetésről, vizsgázásról, publikálási kötelezettségekről is van tudomásom. A régi kisdoktori - nagydoktori szisztémát viszont nem ismerem, nem is fogok utánanézni, de mint írod, ez megszűnt a rendszerváltozáskor. Tehát akkor kérdezem: Schmitt Pál 1992-ben hogyan szerzett kisdoktorit, ha akkor már ez nem volt érvényben. Nem kötözködöm, csak érdekel.
    Minden szakdolgozat, értekezés, disszertáció stb. meglévő forrásmunkákra épít. Ez igaz. Ezt használja fel a dolgozat készítője, ezt rendszerezi, ehhez hozzátesz új javaslatokat, tudományos eredményeket, következtetéseket. Schmitt Pál viszont Georgiev Úr munkáját fordította, tehát a dolgozat alapja, a rendszerező, forráselemző rész nem Schmitt Pál munkája. Ez itt a probléma. Ne keverük ide Schmitt Pál sportdiplomáciai érdemeit, meg jelenlegi köztársasági elnöki pozícióját. Respect neki a magyar sportért tett munkáiért. A plágium viszont elfogadhatatlan. Régebben is így volt, most is így van. Érdekes kérdés azonban az is, hogy ez 20 év alatt senkinek nem tűnt fel és éppen most kell ezt feszegetni. Nem hiszem el, hogy a copy-paste dolgozat ügye csak úgy varázsütésre most jutott a hvg tudomására. No, az én részemről ennyi, a saját lelkiismeretével meg mindenki úgy számoljon el, ahogy akar.”
  • 59. tutti 2012. január 18. 13:42
    „Azért nekem jelzésértékű, hogy egy államelnök képtelen helyesen írni.
    Az pedig, hogy ennyire későn tette meg a nyilatkozatát.....hát tudjátok én nem hiszek neki.
    Nekem amúgy sem volt szimpatikus a köztársasági elnökök névsorában mondjuk Göncz Árpi bácsi alatt egyel egy sportdiplomata trónol.Árpi bácsit mindenki szerette.Javítsatok ki ha tévedek.
    Ő pedig csak egy múltból itt ragadt sportoló aki jól helyezkedett annak idején és megtanult pár nyelvet.
    Ami tulképp nem egy ördöngősség mert van egy haverom és egy ismerős csajszi is akik nem tudják mennyi 5+2 de németből tökéletesek.Egyszóval én nem hiszek neki.Azt mondom amit Feró az x faktorban "nekem ez kevés".

    A mai napi adást pedig át kellett volna nevezni 180 oldal-ra!!”
78 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Die Welt: ˝A médiatörvényt át kell dolgozni˝

A Magyarországgal kapcsolatos EU-eljárásoktól volt hangos a külföldi sajtó szerdán. Tovább olvasom