Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Rúzsa Magdi bejutott a döntőbe

Csütörtök este rendezték meg az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjét, ahol csodálatos teljesítménnyel jutott be Magyarország képviseletében Rúzsa Magdi a döntőbe.

Csütörtök este rendezték meg az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjét, ahol csodálatos teljesítménnyel jutott be Magyarország képviseletében Rúzsa Magdi a döntőbe. A maratoni hosszúságú műsorban (eddig sosem versenyzett 28 ország egy műsorban) 10 nyugat-európai ország indult 18 keleti ellenében. Ezt a megosztottságot és a baráti szavazásokat - amikor a közös gyökerű vagy szomszédos országok egymásra szavaznak - sokszor felróják a nyugatiak a verseny számlájára. A 42 versenyző ország többsége keleti, így nincs semmi meglepő ebben a dologban. A tegnap esti műsor végén 10 borítékból húzták ki azokat az országokat, amelyekre a legtöbb szavazat érkezett, és rendre keleti országok neveit jelentették be. A döntő rajtsorrendjében 10 helyet kihagytak az elődöntősök számára, és most, a borítékból kihúzott nevek alapján lettek feltöltve.

A döntőbe jutottak:

03. Fehéroroszország
06. Macedónia
07. Szlovénia
08. Magyarország
11. Grúzia
14. Lettország
17. Szerbia
21. Bulgária
22. Törökország
24. Moldávia

Rúzsa Magdi tökéletes produkciót nyújtott. Minden sikerült neki: minden hang a helyén volt, a kísérő zenekar is kellő mértékben volt a háttérben (korábban többen javasolták a színpadi próbákról megjelent videók alapján - amit később jogi problémák miatt letöröltettek az internetről, hogy a zenekart hátrébb kellene rakni), és a produkció elején a buszmegállóba behozott bőröndnek is lett plusz funkciója: Magdi bemutatta, hogy a kofferen ülve is lehet szépen énekelni. A többi bejutó országot tekintve Macedóniának mindig van olyan szerencséje, hogy bejusson a döntőbe, akármilyen dallal indul. Az ő sikerüknek receptje: hagyományos macedón ritmust kell adni a dalnak. Ez most is bevált. Grúzia újoncként vesz részt a versenyen, így igazi meglepetés, hogy egy különleges és modern dallal sikerült bejutniuk a döntőbe. Lettország utolsóként lépett fel a színpadon, ezért lehet, hogy mivel közel voltak a televoting időpontjához, sok néző emlékezett az együttes operadallamaira. Bulgária a másik véglet: első fellépők voltak az elődöntőn, a különleges énektechnikával rendelkező Elitsa sikeresen dobolta be magát a döntősök közé. Nagy fájdalom, hogy a már Eurovíziós tapasztalatokkal rendelkező Evridiki (ESC 1992, 11. helyezés; ESC 1994, 11. helyezés) és Edsilia Rombley (ESC 1998, 4. helyezés), a nagy nemzetközi ismertségnek örvendő DJ Bobo vámpírjai, a Gold Fm slágerlistájának sztárja, a dán DQ, a végre tökéletes produkciót nyújtó Portugália, az újonc Csehország, az osztrák Megasztár győztese Eric Papilaya, valamint Rúzsa Magdi egyik példaképe, a horvát Dado Topic nem került be a döntőbe. Mégegyszer gratulálunk Magdinak, találkozunk vele szombaton este a döntőben 8-as rajtszámmal!

Forrás: http://eschungary.extra.hu/

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akinek valóra vált az álma

A Szegedi Kortárs Balett legfiatalabb táncosnője, Szarvas Krisztina nem tudja elképzelni, hogy… Tovább olvasom