Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

RTL Klub, médiatörvény - El kell hallgatni témákat?

A kereskedelmi Tv szerint az, hogy a nagy kereskedelmi televíziókban a bűnügyi hírek aránya nem haladhatja meg a 20%-ot alapvetően szűkíti a nyilvánosságot, korlátozza a sajtószabadságot.

Az RTL Klub közleménye a Médiatörvényhez benyújtott módosító indítvánnyal kapcsolatban

A nagy-többséggel elfogadott, jobbikos kezdeményezésű módosító javaslat arról, hogy a nagy kereskedelmi televíziókban a bűnügyi hírek aránya nem haladhatja meg a 20%-ot alapvetően szűkíti a nyilvánosságot, korlátozza a sajtószabadságot.

Ellentétes az alkotmánnyal, és ellentétes a média-alkotmánnyal is, amely a sajtó kötelezettségévé teszi, hogy a vitatott kérdésekről, és eseményekről beszámoljanak a médiumok. Adminisztratív módon rontja a kereskedelmi televíziók információs-versenyhelyzetét azzal, hogy ilyen fajta korlátozást csak a kereskedelmi televíziókban ír elő, miközben a közszolgálatban a hírek akár 100%-a is szólhat “bűnesetekről". A bűnügyi hír definiálatlan fogalmával a törvény ráadásul egy gumi-paragrafust hoz létre, amely értelmezhetetlenségével, betarthatatlanságával ugyanakkor “bűntethetőségével" gúzsba köti a szerkesztők kezét.

A módosító mostani formájában beláthatatlan következményekkel jár. Kérdéses például, hogy egy 20 perces hírműsorban 4 percnél tovább lehet-e beszélni egyebek között politikai korrupcióról? Mi történik, ha egy napon tárgyalnak több nagy horderejű bűnügyet? El kell hallgatni témákat, amelyek foglalkoztatják a közönséget? Bizonytalanná vált, hogy lehet-e terrortámadásokról beszélni. A példák sora folytatható.

Előzmények - A Jobbik indítványa

A Jobbik üdvözli, hogy az Országgyűlés elfogadta azt a médiatörvény tervezetéhez érkezett módosító indítványukat, amely húsz százalékban maximálná a bűnügyi hírek arányát a két nagy kereskedelmi televízió esti hírműsoraiban. A párt ugyanakkor aggályosnak tartja, hogy egy másik módosító javaslat kiskaput nyitott az érintett médiumok számára.
Novák Előd kedden sajtótájékoztatón elmondta: a kormánytöbbség olyan módosító javaslatot fogadott el, amely voltaképpen felmentést ad a műsorkvóták alól azon médiaszolgáltatóknak, amelyek több médiaszolgáltatást nyújtanak. Hozzátette: így e szolgáltatóknak a műsorkvótákat valamennyi médiaszolgáltatásuk összesített műsoridejének átlagában kell teljesíteniük.

Értelmezésében ez azt jelenti, hogy ha az RTL Klub vagy a TV2 megvásárol egy helyi kábeltelevíziót, megteheti, hogy azokban az előírtnál nagyobb arányban teljesíti közszolgálati kötelezettségét, és így "tehermentesítheti" este híradóit.

Novák Előd elmondta: ugyanez a lehetőség nyitva áll a Class FM és a Neo FM előtt, azaz lényegében kibújhatnak a magyar zenei kvóta alól úgy, hogy megvásárolnak egy kisebb helyi rádiót, ahol csak magyar számokat játszanak.

A jobbikos politikus ugyanakkor örömtelinek nevezte a magyar zenei kvóta elfogadását, még akkor is, ha a kormánytöbbség végül 40 helyett 35 százalékban határozta meg annak arányát.

Kifogásolta viszont, hogy a kormánypártok nem támogatták a "zenei kiegyensúlyozottság" megteremtését célzó javaslatukat. Emlékeztetett, hogy a Jobbik azt szorgalmazta: a szerintük a hallgatói igényeket tükröző Mahasz-slágerlistákat és YouTube-statisztikákat is figyelembe kelljen venni a zenei rádiók kínálatának összeállításakor.

Nehezményezte továbbá, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat alapján a lineáris médiajogosultság nem ruházható át.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el azt a médiatörvény tervezetéhez érkezett jobbikos módosító indítványt, amely kimondja: a jelentős befolyásoló erővel rendelkező kereskedelmi televíziók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsor időtartamának húsz százalékánál.

Az indítványban kimondott korlátozás az RTL Klub és a TV2 reggel hét óra és fél kilenc közötti, valamint az este hat és kilenc óra között sugárzott hírműsoraira vonatkozna, és érvényes lenne a Neo FM és a Class FM reggeli hírműsoraira is.

Arra a kérdésre, mi minősülne bűnügyi hírnek, Novák Előd azt mondta: ezt nem a médiatörvényben kell meghatározni, elbírálása a médiatanács joga lesz.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Lone_wolf.. 2010. december 18. 10:35
    „hírt tv elfogulatlan.:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))XDXD”
  • 28. Misztertejfel 2010. december 16. 11:32
    „Viszont csak a kereskedelmi tévékre vonatkozik, úgyhogy a hírt tv nyugodtan adhatja tovább az elfogulatlan bűnügyi tudósításait. Így korrekt.”
  • 27. BsBe 2010. december 15. 17:56
    „ma még csak a bűnügyi hírek aránya nem haladhatja meg a 20%-ot , holnap már a kormány intézkedéseiről sem lehet beszélni, és a csak mesét lehet mondani a hírekben. Helyette visszahozzák a TV macit.”
  • 26. Dwatson 2010. december 15. 17:22
    „Be kell tiltani az összes rossz hír közreadását és máris 100%-os közbiztonság lesz!A sajtószabadság megmarad,szabad lesz a jó híreket közvetíteni!”
  • 25. ruszti 2010. december 15. 16:52
    „Mosolyogni lehet csak itt a sok okoskodón ,próbálja meg
    a távkaocsolót kézbe venni és máris választhat a Kb. 100 csatornából,
    rohadtúl elegem van abból ,hogy más mondja meg mi jó nekem !
    Mindenki próbálja a saját családját , környezetét az általa felállított
    értékrend szerint nevelni talán az eredményre vezet de az ilyen
    gusztustalan módon hozott intézkedések csak ellenszenvet váltanak
    ki a jó érzésű emberekből !”
  • 24. annobon 2010. december 15. 14:57
    „23-hoz: itt nem a "beütésen" van a lényeg, hanem hogy az olyan mindennapos rendőrségi hírek, hogy leütötte, megverte, kirabolta, gázpisztollyal a levegőbe lőtt, öngyilkos lett és magára gyújtotta a sufnit, frontálisan ütközött, sínek közé szorult a kerekesszéke, megharapta a kutya, megrúgta a ló, megcsípte a kakas és a többi, szvsz sem a klasszikus értelemben vett híradóba tartozik. Régen (egyébként az m1-en most is létezik!) erre külön hírműsor volt rendszeresítve, a "Kék fény" !!!”
  • 23. nono111 2010. december 15. 12:05
    „Nem tudom, hogy az rtlklub miért van így felháborodva. Amíg feri bácsi és gordon bácsi volt hatalmon erősen mszp-s beütése volt minden híradónak.”
  • 22. Túrabakancs 2010. december 15. 11:25
    „NaTa! /20/
    Köszi!
    szocdem! /15/
    Úgy látom a te pesszimizmusodat már előtérbe helyezte ez a két csatorna,
    na pont az ilyen meglátások végett lesz korlátozva az, ami rossz irányba
    vetítette az emberi gondolkodást. Hidd el ez most nem politikai húzás a Fidesz
    részéről, még ha annak is látszik. Persze erről téged nem lehet meggyőzni.
    Amúgy finomítani kell ezt a törvényi szabályozást, akkor majd egész jó dolog is
    kisülhet ebből az egészből.”
  • 21. AntiFricc 2010. december 15. 11:10
    „Retekléklub és tel aviv2. Ez a két csatorna a legjobb népbutító.
    Eddig is kb 40%-a volt igaz a híreknek, most is annyi lesz.
    Mondjuk az nem tiszta miért kell a sok cigány bűnözőt rejtegetni. Szóljanak a tényekről a híradások.”
  • 20. NaTa 2010. december 15. 11:09
    „Ez is olyan, mint a jól elkészített statisztikai diagramok. Annyi jelentése van, ahány oldalról megközelíted a dolgot! én személy szerint a 10. post-hoz csatlakozom, nagyon jó a meglátás!”
  • 19. Madarász 2010. december 15. 10:34
    „Úgy látszik ez a legegyszerűbb módja a "szakértői" kormány részéről, hogy növelje a közbiztonságot (amit nem tudunk, az nem is fáj) és eltussolja a mutyizását. Elég szánalmas egy banda!”
  • 18. szocdem 2010. december 15. 10:32
    „15.

    remélem azzal, hogy bemutatják, hogy a parlament üress!!! A sokállás képviselőknek ugyan is nincs ideje benn ülni ilyen érdektelen helyeken..
    meg azzal, hogy bemutzatják a nagy király jelölt foylamatos utazgatását, amire nincs semmi szükség, viszont lassan a mnyp-től elrabolni remélt pénz sem fedezi az árát...
    meg azzal, hogy egész európában ki vannak kelve az emberek a magyar mutyi ellen - talán végre elgondolkodnánk mindannyian...”
  • 17. oaxacaca 2010. december 15. 10:30
    „Készítsen a két kereskedelmi adó külön bünügyi hírműsort 100 %-ig s akit ez vonzz, az nézze bátran! A (rém)hiradójukat pedig töltsék meg valódi hírekkel. S talán egyszer ezáltal nézhető lesz. Amikor Barabás Évi felveszi a tragikus arcát már tudom,hogy most jön a vetítés,mert a bemutatás mindig egyoldalú, s legtöbbször a fele sem igaz. Manipiláció folyik ezekben a hiradásokban, s nem korrekt tájékoztatás. Addig sulykolják a nézőbe a saját-szenzációhajhász véleményüket, amig az el nem hiszi.(Már aki...) Hozzáteszem a gondolkodás,mint mentális funkció nagyon hasznos sok esetben.”
  • 16. tájékozatató 2010. december 15. 10:29
    „Elég szomorú, hogy megtörténnek ilyen bűncselekmények. De az már felháborító volt ahogy ez a két csatorna erre hegyezte ki az egész műsor idejét! Ez már csak arra volt jó, hogy a sok homályos ember megkapja a napi stressz adagját este (pont akkor amikor mindenkinek lazítania kéne) Utána meg nyugtathatta le magát egy kis evéssel, egy sörrel, a napi kábszer adagjával mindegy csak vásároljon, mert az megnyugtat és boldogít. Mert ugye minden reklámban boldogok az emberek akik megszerzik az éppen aktuális terméket, mégha egy gombásodás elleni krém is az. Ezek ugye a tények, gondolom nem mondd senkinek se újat!

    De ezzel azt érték el, hogy az emberek már szinte fel se kapják a fejüket akkor ha megölnek valakit, vagy csak kirabolnak. Ez a közönyösség átivódik a minden napjaikba. És amikor arról kell dönteni, hogyan rendezzék a konfliktusaikat, vagy az anyagi helyzeteiket akkor tuti, hogy többen gondolkodnak el ezeken a megoldási formulákon. Mert már annyira hozzá szokott a tudata, hogy nem is rémíti el, rosszabb esetben ez lesz az evidens számára.

    Az meg csak plussz hogy részre hajlóak a kereskedelmi televíziók (ahonnan több a lóvé)
    És szándékosan elhallgatnak dolgokat és féligazságokat mondanak csak!!!”
  • 15. tosa2 2010. december 15. 10:25
    „Nos, egy híradó mindenről tudósítani akar, kivéve, ha nem engedik. Ha minden ember kívánságát
    kielégítenék, hát nem is tudom mi lenne benne. Majd meglátjuk, hogy mivel lesz kitöltve ezután
    a 30 perc.”
  • 14. Valaki 2010. december 15. 10:21
    „Bizony, törvénnyel kell megállítani a szennycsatornákból áradó médiamocskot!
    A heti gennyest mikor tíltják már be? :)))”
  • 13. szocdem 2010. december 15. 10:06
    „Nagyjából ugyan az a helyzet, mintha pár évvel ezelőtt a lágzi lajcsit akarták volna korlátozni. Enenk a népnek bizony csak a selejt hrekre van igénye. Lájcsi mán nem bazsevál, ezért az olcsó kisfrüccs után a hradó 20 percben sugárzott szörnyüségeire van csak elég - a reklám idő eladásához alapot teremtő - vevő.

    Hogy kevesebb idő jut majd elszámoltatásról szóló hirekre? Szerintem eddig Budai inkább pojácát csinált magából (meg a jobboldali jobboldalból), szal inkább Őt akarja ez a törvény védeni- hogy ne alázzák tovább!!!”
  • 12. Csetneky 2010. december 15. 09:42
    „Enyhén szólva humoros, hogy pont az Rtl sír a témák elhallgatása miatt. Pontosan ők azok - méltó társukkal, a Tv2-vel együtt - akik - ahogy a 8. hozzászóló nagyon pontosan leírta - rendszeresen elhallgatják, ha derék cigányok az elkövetők.
    Egyébként meg most, hogy az Mszp kezd méltó helyére kerülni - az Szdsz meg már ott van - lényegesen kevesebb idő is elég a korrupt politikusokkal történő foglalkozásra.”
  • 11. Túrabakancs 2010. december 15. 09:41
    „EGY NAGYON FONTOS DOLOG:
    Ezzel a szabályozással a Jobbik és a Fidesz öngólt lő bizonyos mértékig,
    hiszen ha nem lehet kellő hosszúsággal bemutatni a szoclib politikai
    ill. gazdasági bűncselekményeket, akkor az lesz az érzése az embernek,
    hogy nincsen semmiféle elszámoltatás, pedig a lakosság ezt bizony igényelné.
    A Jobbik pedig nem láthatja a kisebbségiek által ekövetett bűncselekményeket
    a hírekben, mert tuti ezeket vennék ki a kereskedelmi csatornák, ismerve az eddigi
    hozzáállásukat a támához.”
  • 10. Túrabakancs 2010. december 15. 09:36
    „A főcím rossz értelmet ad ennek a hírnek, hiszen nem az elhallgattatásról szól
    ez a szabályzat, hanem bizonyos típusú hírek hosszának a korlátozásáról..
    Páran írják, hogy mostantól külföldi csatornák híradóit nézik majd, mert
    onnan tudnak igazán ezek után tájékozódni. Érdekes ez a felvetés
    tőlük, mert én eddig voltam így vele. Egyébként ez a szabályozás nehezen
    lesz betartható, rengeteg lesz a kiskapu. Jobban jártak volna azzal a felvetéssel az
    illetékesek, hogy a híradókban ne lehessen bűnügyi és bulvár hírt leadni, erre
    egy külön, akármekkora hosszúságú műsort lehetne a csatornáknak létrehozni, és aki
    akarja, az nézze a sok bűnügyi hírt ott . A híradó után lehetne egy ilyen műsorsávot létrehozni
    a kereskedelmi csatornáknak. Fontos hogy lehetne egy olyan szabályozást is alkalmazni,
    hogy azok akik bűncselkményeket elkövettek és bemutatják a tévében, akkor az elkövetők
    nevét ill. arcát nem szabadna kitakarni. Ez lehetne a bűncselekmények igazi visszatartó ereje,
    nem kimondottan csak a túlzott szigor.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elgázolt egy embert a vonat a fővárosban

Elgázolt egy eddig ismeretlen embert a vonat a főváros XV. kerületében kedd este. Tovább olvasom