Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Románia is várja a munkaerőt

Miközben egyes EU-tagállamok attól tartanak, hogy Románia és Bulgária uniós csatlakozása nyomán olcsó munkaerő fogja őket elárasztani kelet felől, addig Bukarest maga is munkaerőhiánnyal néz szembe, elsősorban az építő- és a textiliparban.
Emiatt a román kormány intézkedéseket kíván hozni a bevándorlás előmozdítására, hogy ellensúlyozza a lakosság lélekszámának folyamatos apadását és a számos iparágban jelentkező munkaerőhiányt - írta csütörtökön a Cotidianul. A napilapnak a külföldiekkel foglalkozó állami hivatal illetékesére hivatkozó jelentése szerint Bukarest elsősorban a szomszédos országokban - így Moldovában és Ukrajnában - élő román kisebbség tagjait kívánja áttelepülésre ösztönözni.

A "célcsoportot" főként olyan személyek alkotják, akiknek áttelepülésétől munkahelyek teremtése és beruházások végrehajtása várható - írta a Cotidianul.

A Ceausescu-diktatúra bukásának (1989) évében Románia lakossága még 23 millió fő volt. Az azóta eltelt 17 év során a népesség 21,6 millióra csökkent, ami egyaránt köszönhető a népszaporulat visszaesésének és a jelentős arányú kivándorlásnak. A bukaresti belügyminisztérium előrejelzése értelmében a lakosság lélekszáma 2050-ig akár 16 millióra is apadhat, ennek a fele pedig nyugdíjas korú lenne.

MTI/EurActiv.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ Hóhér”: német ellenfél

A Pro-Box Promotion január 20-án, Pápán rendezi bemutatkozó gáláját, melynek programjában a veretlen… Tovább olvasom