Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Romagyilkosságok - Piricsén folytatódik a helyszíni bizonyítás

A Szabolcs megyei Piricsén folytat helyszíni bizonyítási eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat ügyében - erősítette meg Bartha László, az NNI szóvivője az MTI információját.

Az őrnagy tájékoztatása szerint a 2008 augusztus 8-án történt fegyveres és gyújtópalackos (Molotov-koktélos) támadást próbálják rekonstruálni az egyik gyanúsított vallomása alapján.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen gyújtópalackokat dobtak két, romák által lakott családi házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.

Az NNI szóvivője az MTI-nek azt is elmondta, hogy szerdán szintén Szabolcsban, Kislétán - a tavaly augusztus 3-ára virradóra történt támadás helyszínén - folytattak bizonyítási eljárást.

A piricsei támadás az NNI által vizsgált kilenc támadás második állomása volt.

Szabolcs megyében összesen három fegyveres és Molotov-koktélos támadást követtek el, amelyek során Kislétán egy asszonyt, Tiszalökön pedig egy férfit lőttek agyon. A szabolcsi támadásokban két ember életveszélyesen sérült meg.

A Szabolcs megyével határos Nyíradony-Tamási pusztán szintén romák lakta házra támadtak, amely a feltételezések szerint ugyanahhoz a négy férfihoz köthető, akik a hat halálos áldozattal járó támadássorozatot végrehajtották.

AZ NNI március 2-án Galgagyörkön kezdte a bizonyítási eljárást, ahová az egyik gyanúsítottat szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a helyszínre és vallomásai alapján rekonstruálták a bűncselekmény elkövetésének körülményeit.

A Pest megyei településen tartott helyszíni kihallgatást másnap Tiszalökön folytatták. Az NNI tájékoztatása szerint a gyanúsítottak az eljárás során együttműködtek a hatóságokkal.

Olvasóink írták

  • 2. toretto99 2010. március 19. 11:49
    „Nem tdom mit csinálnak ebből olyan nagy ügyet nem ők követték el és ezt a kedves kis NNI is tudja, csak míg előzetesbe voltak teljesen meglettek töretve de ők tudják nem ők tették!!!!
    A "kedves" Mossad barátaink állnak az ügy mögött. 2 specnazos, 1 mossados , 1 cigány folytathatnám tovább tudják a kedves NNI-nél, h ezen emberek követték el mégis más fog bűnhődni miattuk!!!!
    Ennyit a "törvényes" és "le nem fizetett", "fel nem vásárolt" "nem korrupt" magyar rendőrségről a véleményem
    amit bizonyára kevesen tudják h keleti népcsoport vásárolja fel az országot, mint ahogy most az ő betelépítésük is folyik , a magyar és cigány nép egybeugrasztása és egymás gyilkolása magyar nép fogyasztása ezzel a célja a keleti népcsoport betelepűlőinek a hely biztosítása és az ország további felvásárlása ami kedves kis fidesz és mszp barátaink játszana közre benne, hisz csak bábuk de a birka nép vakul hisz nekik pedig lopnak csalnak hazudnak ők tehetnek arról h itt tart az ország bal és jobb oldal is egyaránt!!!!
    Egy nagyon jó látószögű és a korrupt politika szitáján átlátó fiatal ember véleménye szeretném ha minnél több ember kinyítná a szemét ezen szöveg olvasása látán.....hisz közös jővőnkről van szó !!!!”
  • 1. Agent 2010. március 18. 09:53
    „...ugyanezt a dicséretes szorgalmat és alaposságot szeretném elvárni a hatóságoktól az össze gyilkosság esetében, az áldozat/elkövető bőrszínétől függetlenül, ugyanez érvényes a sajtóra is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

TrafficPOINT: Büntetés-ellenőrzés otthonról

Teljes üzemmódban működik a közlekedési szabálysértések objektív felelősség elvén működő központi… Tovább olvasom