Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Romagyilkosságok - A nagycsécsi túlélők szerint hangjuk alapján azonosíthatnák a tetteseket

- Hangjuk alapján akár azonosíthatnák is támadójukat a nagycsécsi fegyveres és Molotov-koktélos támadás életben maradt sértettjei, ugyanis jól emlékeznek a fegyveresek romákat gyalázó szitkozódásaira - ezeket tanúvallomásuk jegyzőkönyvében is rögzítették -, amikor az éj leple alatt rátámadtak a romákra - mondták az érintettek az MTI tudósítójának.
A 2008 nyarán kezdődött sorozattámadás ötödik és egyben az első halálos áldozatokkal járó rajtaütése volt a 2008. november 3-i nagycsécsi, amely a "félresikerült" tarnabodi "céltalan és esztelen" lövöldözést követte. A lefekvéshez készülődő romákra a Dózsa utcában rontottak rá: a gyújtópalackokkal lángra lobbantott ház ablakán keresztül agyonlőttek egy 40 éves nőt és egy 43 éves férfit.

Ezt a napot egy évvel később az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a cigányság gyásznapjává nyilvánította.

A túlélők ma is ugyanolyan szegényes körülmények között tengetik életüket, mint a támadást megelőzően. Úgy vélik, többen lehettek a tettesek. Tanúvallomásukra június 10-én és 15-én kerülhet sor, amikor is részletesen tárgyalja a bíróság a romák elleni, hat halálos áldozat követelő 2008-2009-es bűncselekmény-sorozat nagycsécsi történéseit, de mint elmondták, szeretnék már elfelejteni az egészet. Belefásultak, közönyössé váltak, hiszen csak "médiaszenzációnak" tekintik őket. A Borsod megyei település utolsó utcájába, ahol agyonlőtték Nagy Tiborné Illés Évát és sógorát, Nagy Józsefet, ma is gödrös, sáros út vezet. A házak elhanyagoltak, a benne élők segélyen tengődnek már hosszú évek óta, munkájuk nincs.

A feleségét elvesztő Nagy Tibor, aki a sörétektől könnyebb sérülést szenvedett, ma is a cigánytelep legszélén álló, az OCÖ segítségével a támadás után felújított és komfortosított, sárgára színezett házában lakik fogyatékos lányával. Mint az MTI tudósítójának elmondta, csak a szerencsén múlt, hogy túlélte a lövöldözést. Úgy véli, sokkal több áldozat is lehetett volna, hiszen a szemben lévő szomszédokra is Molotov-koktélokat dobáltak és lövéseket adtak le. A 2008. november 3-i éjszakát felidézve azt mondta: azt sem tudták, mi történik, uzsorások vagy akkor börtönben lévő fiai haragosai akarják-e megfélemlíteni őket. Mivel tartozásuk nem volt, ártatlan áldozatnak vélték magukat, akárcsak ma. Abban is biztosak, hogy egyes televíziós híradásokkal ellentétben "nem félresikerült" támadás volt, és nem csak "véletlenül" lőtték le feleségét és testvérét.

A romák elleni bűncselekmény-sorozat büntetőügyében ismertetett vádirat szerint Kiss Árpád és testvére, Kiss István és Pető Zsolt a Nagycsécset megelőző támadásokban "szerzett tapasztalatok" (Galgagyörk, Piricse, Nyíradony, Tarnabod) alapján jobban átlátható és megközelíthető célpontot keresett. Mivel Tarnabodon nem romák házait támadták meg, már nem volt fontos az sem, hogy romákkal összefüggő, negatív hírekből ismert legyen a település, csupán az, hogy romák éljenek ott. Így lett a következő helyszín Nagycsécs, amely után már mindig életveszélyes és halálos sérüléssel járó támadásokat követtek el, a vádirat szerint aprólékos módszerrel megtervezve.

A sértettek elmondása szerint a támadást megelőző néhány napban több idegen autót is láttak a közelben: az egyik alkalommal távcsővel figyelte két férfi a környéket. A gyilkosságot megelőzően két nappal egy idegen autó állt meg a Dózsa utcában, és a legutolsó házban lakók felől érdeklődtek. Nem kérdezték, kik voltak, mert rendőröknek hitték őket, és azt gondolták, a fiaik után nyomoznak.

Rontó Krisztiánt Alsózsolcán lőtték meg, a Nagycsécsen történtek után másfél hónappal, nem sokkal karácsony előtt. A Sajó melletti cigánysoron háza verandáján éppen fát vágott, amikor az életveszélyes sérüléseket okozó lövés érte, és csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Szerencsére az akkor még fiatalkorú feleségének csak a ruháját lyukasztotta át a lövedék. Sérülése miatt dolgozni nem tud, igaz, túl sok lehetősége nincsen, a telepen élők kizárólag segélyből és közmunkából élnek. Az MTI tudósítójának azt mondta, szokta nézni a bírósági pert a tévében, be is idézik majd tanúnak, de őt nem igazán érdekli, ki volt az elkövető, a 2008. december 15-én elvett egészségét szeretné visszakapni.

Olvasóink írták

  • 4. janika 2011. április 26. 19:47
    „Micsoda tehetséges cigányok vannak ebbe az országban és 90% meg munkanélküli.”
  • 3. szebbjövőharcosa 2011. április 26. 16:25
    „HŐSÖK!!!”
  • 2. quaestor 2011. április 26. 10:47
    „3 év után hangfelvételről azonosítani valakit??? Ez nem életszerű, de úgy látszik, csak a romák agya nem szelektál...
    Egyébként, meg ha tisztességesen tanulnának, dolgoznának, felzárkóznának minden tekintetben a többségi társadalom tagjaihoz, senki nem kezelné őket eleve előítélettel, nem bántaná őket az apró vadászkutya sem.
    Saját maguk tehetnek a helyzetükről, saját maguknak köszönhetik a problémákat, nem tekinthetik magukat áldozatnak.
    A magyarok közül sem sokan születnek gazdag családba, mégsem süllyednek le arra a színvonalra, mint a romák többsége, hanem megpróbálnak maguk boldogulni az életben saját erőből. A romák vajon miért nem teszik meg ugyanezt??? Miért mindig mástól várják a segítséget??? Miért kell sajnálni őket???”
  • 1. reszegenisjozan 2011. április 26. 10:19
    „"... azt sem tudták, mi történik, uzsorások vagy akkor börtönben lévő fiai haragosai akarják-e megfélemlíteni őket. Mivel tartozásuk nem volt, ártatlan áldozatnak vélték magukat, akárcsak ma."

    Ez komoly. Uzsorások miért fenyegették volna, ha nincs tartozásuk??? Vagy mégis tartoznak cigány uzsorásnak???

    "...fiatalkorú(!!!!!!!) feleségének.."

    Igazi cigány kultúra. Mindennek a náci, rasszista magyarok az okozói. Rohadtul elegünk van ebből a cigány "kultúrából"!!!!! Gyerekként már elkezdik gyártani a gyerekeket. Sorozatban gyártják a rokkantakat, persze nem véletlenül. Kizárólag élősködnek a többségi társadalmon. Aki akar, az igenis kiemelkedik. Nem házasodik tizenévesen. Nem szül sorozatban pulyákat tizenévesen. Igénybe veszi az ingyenes oktatást, ingyenes étkeztetést, a rengeteg cigányoknak járó támogatást, pozitív diszkriminációt. Nekik kellene példát mutatni. De őket kirekeszti a cigány társadalom, mert szakítanak a cigány kultúrával.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra vertek egy nőt Budapesten

Egy nő holttestére találtak hétfőn a főváros XV. kerületében. A 57 éves asszony halálát bántalmazás… Tovább olvasom