Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Roma holokauszt: országszerte megemlékezéseket tartanak az emléknapon

Pénteken Magyarországon is több helyszínen emlékeznek meg a második világháború roma áldozatairól.
22:28 - Az áldozatokra emlékeztek civilek a fővárosi Nehru parton

A roma holokauszt áldozataira, valamint a cigányok elleni 2008-2009-es támadássorozat hat halottjára emlékeztek csendes főhajtással és koszorúzással civilek pénteken a budapesti Nehru parton.

A mintegy háromszáz megjelent ember a roma holokauszt emlékművénél egyperces néma főhajtással tisztelgett az áldozatok emléke előtt. Ezt követően dalokat, verseket adtak elő művészek, valamint korabeli fényképeket, a romák elleni támadássorozatra emlékeztető kisfilmeket vetítettek.

A megemlékezésen részt vett több párt, szervezet képviselője, köztük Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Jávor Benedek, a szövetség társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatáspolitikusa, Schiffer András, az LMP társelnöke és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

Az emlékműnél a megjelentek mécseseket, virágokat és koszorúkat helyeztek el.

Az évforduló alkalmából ugyancsak megemlékezést tartottak a Dohány utcában, az Országos Roma Önkormányzat épülete előtt, valamint a Pesti Jézus Szíve templomban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma előzetesen arról adott tájékoztatást, hogy az utóbbi helyen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is részt vesz az ökumenikus megemlékezésen.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

14:30 - Doncsev: Minden demokratának kötelessége ma is emlékezni

Minden demokratának kötelessége ma is emlékezni és emlékeztetni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a roma holokauszt nemzetközi emléknapján, pénteken Budapesten.

A Holokauszt Emlékközpontban tartott megemlékezésen Doncsev András azt mondta: augusztus 2-án emlékezünk a 69 évvel ezelőtt az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban meggyilkolt háromezer roma emberre, és mindazokra, akiket Magyarország 1944. március 19-ei német megszállását követően otthonaikból koncentrációs táborokba hurcoltak, továbbá mindazokra, akik azóta estek a fajgyűlölet áldozatául, mint a négy évvel ezelőtt ezen a napon meggyilkolt kislétai roma asszony.

"Emlékezünk, mert minden demokratának, aki elítéli az utópisztikus rendszerek valamennyi fajtáját, amelyekben az esztelenség diadalmaskodik az ész nevében és hamis remények változnak végül menetelő hadseregekké, kötelessége ma is emlékezni és emlékeztetni" - fogalmazott az államtitkár.

Doncsev András szólt arról, hogy a történtekből okulva ki lehet jelenteni, ha "a nemzeti szolidaritás szövetét elvágjuk valahol, vagy engedjük, hogy egy durva mozdulattal elszakítsák, akkor törvényszerű, hogy az utolsó szálig felbomoljék".

Az államtitkár hangsúlyozta, eljött az ideje annak, hogy végre ne "méricskéljünk", miért különböztetik, bélyegzik meg, vetik ki ma is maguk közül az áldozatnak kiszemeltet.

"Nekünk egyforma, kérlelhetetlen szigorral és a törvény teljes erejével kell lesújtani bárkit is érjen a megkülönböztetés, nyelve, vallása, bőrszíne miatt" - jelentette ki Doncsev András, hozzátéve: mert ez nem többség és kisebbség, hanem emberi méltóság kérdése.

Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója köszöntőjében arról beszélt, a köztudat részévé kell tenni, hogy mi történt Komáromban vagy Budapesten, a józsefvárosi pályaudvaron, ahol összegyűjtötték és vagonokba zsúfolták a magyarországi romákat 1944 őszén és telén.

Feladatunk, hogy a legyilkolt közösségeket összegyűjtsük, ezt a magyar történelemben is rögzítsük és bevigyük az oktatásba - mondta.

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke, a Fővárosi Cigány Önkormányzat vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy tudatni kell a világ polgáraival: a holokauszt, a porrajmos nem a gázkamrákkal, hanem a kirekesztő gondolatok megszületésével kezdődött, majd könyvégetésekkel, boltok bezárásával, fajvédő törvények elfogadásával folytatódott.

Szerinte ma újra a kirekesztés és a megbélyegzés járja be hétköznapjainkat. "De ma még időben vagyunk", hogy figyelmeztessük a veszélyre a társadalmat. Eljött az eszmélés ideje - jelentette ki Makai István.   

   
Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet a roma holokauszt emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen a főváros IX. kerületében, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban 2013. augusztus 2-án.




Hangsúlyozta, "ma sokkal szükségesebb a nyílt, egyenes, őszinte beszéd és cselekedet, mint eddig bármikor. Az oly sokszor emlegetett, a sokféleképpen és sokféle irányból is megfogalmazott összefogás az egyetlen kulcsa annak, hogy egy békés, igazi értékeken alapuló társadalmat tudjunk építeni" - mondta.

Makai István beszédét követően a jelenlévők mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére az emlékközpont udvarának egyik falánál, amelyre olyan településneveket függesztettek ki, ahol 1944-ben roma embereket mészároltak le.

A megemlékezésen részt vett Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke, valamint megjelentek diplomáciai testületek képviselői is.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

12:30 - DK: a roma holokausztnak a magyar történelmi emlékezet részévé kell válnia

A Demokratikus Koalíció tisztelettel és megrendüléssel hajt fejet a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt - mondta pénteki, az évfordulón tartott sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter.

A párt alelnöke úgy fogalmazott: fontos politikai és morális feladatnak tartják a megemlékezést és azt akarják elérni, hogy a roma holokauszt váljon a magyar történelmi emlékezet részévé.

Ennek érdekében a DK parlamenti képviselői országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be - közölte. Ebben felszólítják a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a közoktatásban megjelenjen a magyarországi cigányság történelme és kultúrája. Emellett arra is kérték az oktatási kormányzatot, hogy tekintse át a nemzeti alaptantervet és abból távolítsa el azokat az írókat, művészeket és történelmi utalásokat, amelyek alkalmasak arra, hogy fenntartsák a cigánysággal szembeni előítéleteket.

Végül kijelentette: miközben a kabinet "súlyos tíz-, húsz- és százmilliókat invesztál bele a sokadrendű magyar futballba", addig nincs érdemi előrehaladás a magyarországi cigányság életkörülményeinek javításában.
Niedermüller Péter szerint az évfordulónak különös hangsúlyt ad, hogy 2008-2009-es romagyilkosságok során augusztus 3-ra virradó éjjel öltek meg Kislétán egy nőt és sebesítették meg lányát. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a roma holokauszt még ma sem része a magyar köztudatnak, a kollektív emlékezetnek. A romagyilkosságok elkövető emberek ebben a társadalomban nőttek fel, az ő példájuk azt mutatja, hogy a gyűlölet, az idegenellenesség milyen gyorsan fordulhat át oda, hogy ártatlan emberek életét oltsák ki - mondta.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

12:16 - Fidesz: közös kötelességünk hitet tenni a gyűlölet elutasítása mellett

A roma holokauszt emléknapján, amely a kislétai gyilkosság évfordulója és egyben a romagyilkosságok emléknapja is, közös kötelességünk hitet tenni a gyűlölet elutasítása mellett, megismerni és feltárni a múltat, megőrizni az áldozatok emlékét - közölte Járóka Lívia, a Fidesz néppárti európai parlamenti képviselője pénteken.

A politikus az MTI-hez eljutatott közleményében emlékeztetett rá, hogy tavaly írásbeli nyilatkozatot kezdeményezett az Európai Parlamentben, hogy augusztus 2-át az Európai Unió hivatalosan is nyilvánítsa a roma holokauszt áldozatainak európai emléknapjává.

Járóka Lívia szerint a romák szenvedéseinek őszinte és tudományos igényű feldolgozása elősegítheti az európai nemzetek közötti szolidaritást és közvetve a romák társadalmi befogadásához is hozzájárulhat, ennek egyik akadálya éppen a romákkal és történelmükkel kapcsolatos ismeretek hiánya.

Közleményében emlékeztetett rá, hogy a Nemzeti Romaintegrációs Stratégiák Európai Keretrendszere - amelyet a magyar uniós elnökség indított útnak - az eddigi legnagyszabásúbb kezdeményezés a romák társadalmi-gazdasági helyzetének javítására, amely a megfelelő politikai akarat és anyagi források mellett képes lehet kézzelfogható javulást elérni az évtized végéig.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

11:40 - Mazsihisz: társadalmi összefogás kell a rasszizmus ellen

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a társadalom legszélesebb rétegeinek összefogására van szükség a rasszizmus elleni küzdelemben - közölte a szervezet elnöke pénteken a roma holokauszt emléknapján.

Heisler András az MTI-hez eljutatott közleményében kegyelettel emlékezett a fasizmus minden áldozatára. Mint írta: tudja, hogy "más vallási meggyőződéssel élnek, mégis az üldöztetés közös traumája ezekben a napokban különösen közelivé teszi" közösségeiket.
A Mazsihisz fontosnak tart megtenni mindent azért, hogy "soha többé ne lehessen kirekeszteni vagy üldözni sem jelenben, sem jövőben senkit cigánysága, zsidósága, svábsága vagy akár magyarsága miatt sehol a világon".

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

10:07 - KDNP: egyetlen rendszer sem bélyegezhet meg embercsoportokat

Egyetlen rendszernek sem lehet létjogosultsága, amely embereket, embercsoportokat megbélyegez, meghurcol és létében fenyeget - rögzítette a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a roma holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából kiadott pénteki közleményében.

Mint írták, főhajtással emlékeznek az áldozatokra.
Kiemelték: az élet iránti elköteleződésük okán is hiszik az emberi méltóság tiszteletének fontosságát. Vallják, hogy egyetlen rendszernek sem lehet létjogosultsága, amely embereket, embercsoportokat megbélyegez, meghurcol és létében fenyeget. Legyen szó bármilyen ideológiai terrorról, az nem csak ez egyes ember életét, hanem az egész nemzet jövőjét képes elpusztítani - fogalmaztak.

Hozzátették: éppen ezért kell emlékezni és soha el nem feledni a diktatúrák okozta sebeket, valamint a lelki és fizikai pusztítást, amelyet valamikor véghezvittek.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

09:40 - Együtt-PM: közös fellépés kell a gyűlölet ellen

Az Együtt-PM szerint a roma holokauszt emléknapja arra emlékeztet, hogy a gyász mellett aktívan fel kell lépni és közösen tenni kell a kirekesztés legapróbb jelei, a gyűlölet minden szava és tette ellen.

Az ellenzéki pártszövetség vezetői, köztük Bajnai Gordon volt miniszterelnök az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben azt írták, fejet hajtanak a származásuk miatt üldözött, megkínzott és meggyilkolt magyarok emléke előtt.

Felidézték, hogy a magyar állam aktív szerepet vállalt a roma holokauszt, a porajmos megszervezésében és végrehajtásában, ezért a magyar nemzet életbevágó érdeke, hogy emlékezzen az áldozatokra és ne felejtse el az árulást sem. "Egy államnak kötelessége megvédenie polgárait, egy közösség tagjainak pedig szolidaritást kell vállalnia egymással, különösen azokkal, akiket a létükben fenyeget bármilyen veszély" - fogalmaztak.

Az Együtt-PM szerint az emléknapnak komor aktualitást ad, hogy elsőfokú ítélethozatalához közelít a romagyilkosságok néven elhíresült bűncselekmények ügyében indult per. Ezzel összefüggésben kiemelték: hat magyar embert csak azért öltek meg, mert cigányok is voltak, "nem azért, amit tettek, vagy nem tettek, hanem azért, aminek születtek". Ennek a szörnyűségnek éppúgy bele kell égnie a nemzet emlékezetébe, ahogyan más, nemzeti tragédiánknak - írták.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

Korábban:

Pénteken van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, ebből az alkalomból Magyarországon is több helyszínen emlékeznek meg a második világháború roma áldozatairól. Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban és a Roma Holokauszt Emlékműnél is megemlékezést tartanak.

A IX. kerületi, Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban délelőtt tartanak megemlékezést. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója mond köszöntőt, majd Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke mond beszédet.

Megemlékezés lesz este a Roma Holokauszt Emlékműnél a IX. kerületi Nehru parton, a Dohány utcában az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) épülete előtt, valamint a Pesti Jézus Szíve templomban, ahol jelen lesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Az Országos Roma Önkormányzat több vidéki emlékprogramon képviselteti magát.

Az ORÖ központi megemlékezését augusztus 6-án Budapesten, a Szent István-bazilikában tartja.

Az emléknap alkalmából pénteken kiállítás nyílik a VIII. kerületi Mátyás téri Gallery8-ban.

Zalaegerszegen a roma holokauszt emléknapja alkalmából Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester két túlélővel találkozik.

Békés városában az első és a második világháborús emlékműnél lesz megemlékezés.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg.

Olvasóink írták

  • 2. oxana 2013. augusztus 03. 14:58
    „Minden napra jut egy új adóemelés. Az nem zavar?”
  • 1. Vadpapa 2013. augusztus 02. 15:47
    „Minden napra jut egy holokauszt emlékezés, program, vagy valami. <moderálva>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emmi: több mint 600 ezer diák kap ingyen tankönyvet

Több mint 600 ezer diák kap ingyen tankönyvet a következő tanévre - közölte a köznevelési… Tovább olvasom