Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Robbie gyógyszerfüggő

Az angol énekes állítása szerint most az anti-depresszáns gyógyszerekre szokott rá.

Az angol énekest már kezelték alkohol és drogfüggőséggel is, de úgy tűnik még nem sikerült minden anyagról lemondania, mivel állítása szerint most az anti-depresszáns gyógyszerekre szokott rá.

Robbie Williams hosszú ideig küzdött alkoholizmusával és drogfüggőségével, látszólag sikerrel. De most bejelentette, hogy újra elvonókúrára megy. A popsztár ugyanis rászokott a kedélyjavítókra.

A Take That egykori tagja hosszú ideje depressziós és nagyon magányosnak érzi magát. Ezért kezdte szedni az antidepresszáns tablettákat. Most azonban leszámol ezzel a függőséggel, méghozzá a scientológia segítségével.

„Az év elején már megpróbáltam egyszer leszokni, de a testem már teljesen függ ezektől, ami ugye elég nagy baj." – mondta, majd újonnan választott vallásáról hozzátette – „Nagyon sok mindenem megvan az életemben, kivéve a szerelmet.

Azt hiszem szükségem van egy tartós kapcsolatra, hogy ne temetkezzem a scientológiába. Talán azért keveredtem bele ebbe, mert szingli vagyok és magányos, de most éppen ebben találom meg a lelki békém."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teasley megjött

kosárlabda

Kedden délben megérkezett Sopronba a világhírű amerikai irányító, Nikki… Tovább olvasom