Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Riválisa ellen a Foton

Ma 18 órakor a női bajnokságban az MKB-Euroleasing a Kecskemétet fogadja, míg a SEAT Foton Győr holnap szintén ebben az időpontban Zalaegerszegen vendégszerepel. A férfi-pontvadászatban a Soproni sÖrdögök a Kaposvár együttesét látja vendégül vasárnap 18 órától.

kosárlabda Előrelépni védekezésben

Az élvonal újoncával, a Kecskeméttel szemben egyértelműen esélyes az MKB-Euroleasing. A mai találkozó érdekessége, hogy a soproni klub éppen Kecskemétre adta kölcsön Ivana Matovic húgát, Irenét, aki hamar az együttes erőssége lett.
A találkozóval kapcsolatban Székely Norbert, a soproniak edzője elmondta: ezúttal is az a cél, hogy védekezésben még inkább előrelépjen a csapata. Emellett fontos, hogy jelentősebb teljesítményingadozás nélkül kosárlabdázzon együttese, amelyben várhatóan ma jóval több szerepet kapnak azok a játékosok, akik a Vilnius elleni Euroliga-találkozón kevesebbet voltak pályán.

Fegyelmezetten kell játszani

Négy hazai mérkőzés után ezúttal idegenben lép pályára a SEAT Foton Győr női csapata. Közvetlen riválisukhoz, a Zala-

Volán ZTE-hez utaznak holnap Gálos László tanítványai. A szakvezető elmondta: szeretnének győztesen távozni Zalaegerszegről.
„ Az ötödik-hatodikért helyért vívott harcban a diósgyőri mellett komoly riválisunk a zalaegerszegi csapat is. Éppen ezért lenne különösen fontos a győzelem, hiszen ezzel nagy lépést tehetnénk a céljaink elérése felé. Szerencsére mindenki egészséges a keretben, így teljes lesz a csapat. Ha fegyelmezetten játszunk, van esélyünk a sikerre.”

Igazi harc lesz

Sterbenz László, a Soproni sÖrdögök szakvezetője a Kaposvár elleni találkozóval kapcsolatban elmondta: Calvin Bowmannek a keddi edzésen kifordult a bokája. Remélhetőleg azonban vasárnap már harcra kész lesz a középjátékos. A szlovén játékmester, Nejc Strnad a hét elején lázas betegen feküdt otthonában, csütörtökön edzett először. Ezen túlmenően Csaplár-Nagy Arnold is vírusfertőzést kapott.
Ettől függetlenül az edző reméli: a múlt heti bajnokverés megtette jótékony lélektani hatását és vasárnap már sokkal kevésbé görcsösen játszanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rózsává vált kötényében a kenyér

Hétszázhetvenöt éve, 1231. november 17-én halt meg Árpád-házi Szent Erzsébet (Türingiai Szent… Tovább olvasom