Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Rezsicsökkentés: a fogyasztás élénkülését várja a Fidesz

Pósán László fideszes országgyűlési képviselő szerint a rezsicsökkentéssel a családoknál maradó pénz növelni fogja a fogyasztást, így az árak csökkenése az egész gazdaságra jótékony hatással lesz.
A politikus csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy "statisztikai átlag alapján" egy család évente mintegy 100 ezer forintot takarít meg a rezsicsökkentéssel.

Mint mondta, a rezsicsökkentés novemberi, harmadik üteme után - amikor a gáz, a távhő és az áram lakossági ára 11,1 százalékkal csökken - az energiaárak a 2007-2008-as szintre esnek majd vissza.

Számításaik alapján egy 70 négyzetméteres távhős lakásban élő kétgyermekes család terhei évente 88 ezer forinttal csökkennek, míg egy 100 négyzetméteres gázfűtéses családi házban 103 ezerrel. A több gyermeket nevelő, ezért nagyobb fogyasztással rendelkező családok rezsiszámlái nagyobb arányban csökkennek, és egy kisebb lakásban élő egyedülálló is több tízezret takaríthat meg évente - fogalmazott.

Egy 50 négyzetméteres távhős lakásban élő nyugdíjas házaspár évente 62 ezer forintot, míg egy egyedülálló, családi házban lakó nyugdíjas 81 ezer forintot takarít meg - mondta a kormánypárti képviselő, megjegyezve, hogy "utóbbi összeggel van aki egy teljes havi nyugdíjat kap vissza, pont amennyit Bajnaiék elvettek."

Pósán László úgy fogalmazott: "az extraprofitot termelő külföldi szolgáltatók Magyarországot baleknak nézték és az ország balek is volt sokáig."

Olvasóink írták

  • 5. load 2013. október 25. 08:08
    „A rezsicsokkentesbol nem lesz fogyasztas novekedes.
    A folyamatosan vesztesegeket felhalmozo kozszolgaltatoknak - fokent az onkormanyzati es allami tulajdonuak - csodjet megakadalyozando, rendszeres allami tamogatast (szubvencio) kell fizetni, ami a koltsegvetest terheli.
    Ez a tobblet terheles csak tovabbi adoemelesek reven folyhat be az allamkasszaba, ami csokkenti a vasarloerot.
    Azt hiszem, korbe ertunk.”
  • 4. miracle 2013. október 24. 17:15
    „A legtöbb pénz ebben az esetben is a gazdagoknál fog megmaradni, akik nem fognak az eddigi 1 kiló kenyér helyett 2 kilót venni, meg a 3 autó mellé még 3-t, meg 25 fok helyett 35-re felfűteni a lakást. (az 1 kulcsos adó, ami szintén náluk hagyott pénzt sem hozott fogyasztásnövekedést).
    Tehát valamennyi növekedés lesz, de messze-messze nem annyi, ami a rezsicsökkentésből következni.
    Mondhatjuk tehát úgyis, hogy a pénz nagy része a közműcégektől a leggazdagabb magánemberek felé vándorol. Bravo.”
  • 3. thermál 2013. október 24. 16:37
    „Eddig is takarékoskodtunk, ezután is ezt tesszük. A víz, villany, gáz, szemét számláim kerekítve, 4000 forinttal olcsóbbak havonta, hogy jön ki az évi 100000 forint? Erős fenntartással fogadom a nyilatkozatban elhangzottakat, mert a propaganda példák soha sem a valóságot tükrözik.”
  • 2. pozdorja 2013. október 24. 15:07
    „Hát ezt nem értem.
    Spórolok a rezsin mondjuk ezer forintot havonta, és ezt másra költöm. Hogy az életbe jön ki nekik a fogyasztás növekedése ebből?
    Nekem ugyanannyi a pénzem, legfeljebb másra költöm el. Ettől aztán nem lesz fogyasztás növekedés, ugyanis a közműszolgáltató elbocsát x embert a bevétel kiesés miatt. Ez az x ember meg elmegy mondjuk butikosnak mert én azt az ezer forintot éppen butikban fogom elkölteni.
    Ez pontosan ugyanannyi fogyasztást jelent, semmi nem növekszik. Itt legfeljebb az ÁFA különbsége miatt jelentkezhet eltérés.”
  • 1. LAZA 2013. október 24. 14:33
    „Jaj de jó!
    A negyedik kormányzásukkal telt év vége felé kezdik feltalálni a spanyolviaszt.
    Nevezetesen a fogyasztás nővelésének a fontosságát.
    Ja,hogy ez az unortodoxiának nem felelt volna meg?
    Akkor tájt biztosabb megoldásnak tünt négy négy és fél millió ember totális elszegényítése.Zsebeinek a kiürítése.
    Szerencsére most jön a megvilágosodás!
    Több pénzt kellene az emberek zsebében hagyni,hogy azemberek többsége fogyasztani tudjon.
    Ezáltal több termék fogyjon több adó bevételhez jusson a költségvetés,több pénz jusson az oktatásra az egészségügyre a biztonságra stb stb...aztán láss csodát talán a vállalkozásoknak is jobban menne.
    Beindulna sőt fokozódna a termelés az iparban a mezőgazdaságban.
    Nővekednének a beruházások beindulna az épitőipar.
    Mit ad a JÓ Isten csőkkenne a munkanélküliség,nővekedne az adó bevétel.
    Spanyolviasz??????
    Ugyan már!
    Csupán át kell ugrani a szomszéd Ausztriába vagy csak kérdezni az ide érkezőket:
    Ti,hogyan csináltátok,csináljátok?
    Ja azt nem lehet,hiszen ők már évtizedek óta válságban vannak a többi régi EU-s országgal egyetemben.
    Most készülnek éppen a módszereinket ellesni,elsajátitani!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hétvégén is folytatódik a meleg napsütéses idő

A minimumhőmérséklet mindkét nap 8 és 13 fok között valószínű, míg a maximumok várhatóan 19 és 24… Tovább olvasom