Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 02. 12. vasárnap - Lívia, Lídia

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Rendőrautók ütköztek össze Budapesten

Rendőrautók ütköztek össze Budapesten

Összeütközött két rendőrautó Budapesten szombat reggel, a Király utca és az Eötvös utca sarkánál, a balesetben senki nem sérült meg - közölte a rendőrség az MTI-vel.

MTI - 2010.09.04. 10:50
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: az egyik rendőrautó egy szabálytalanul közlekedő sofőr személygépkocsiját követte megkülönböztető jelzéssel, amikor csatlakozott hozzá a másik rendőrautó. Ellenőrizni akarták a szabálytalankodót, de ő vélhetően nem is észlelte a rendőrautókat, mert még távol voltak tőle. A két rendőrautó akkor ütközött össze, amikor az elől haladó balra akart kanyarodni, a mögötte jövő pedig előzni akarta. A baleset következtében mindkét kocsi - az index.hu beszámolója szerint - felhajtott a járdára. A szabálytalanul közlekedő sofőr zavartalanul továbbhajtott.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.213 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 14 hozzászólás
Moderálásra küldöm 14. Roly 2010.09.05. 14:43

Sünök :D:D:D Mennyért vehették a jogsit??? :D Ez vicces :D:D:D De képen tudnám őket röhögni :D:D:D:

Moderálásra küldöm 13. geza11 2010.09.04. 20:35

Rendőrakadémia by Hungary .....!!!

Moderálásra küldöm 12. Indygo 2010.09.04. 20:26

Az a baj hogy nem volt a rendőrautón kint a "T" betű.(Tanuló v. tahók)

Moderálásra küldöm 11. HarconaMarcos 2010.09.04. 18:10

Qvik! Biza, hamis tanúzás és hatóság félrevezetése. Ráadásul mindezt -szolgálatban levő- rendőrként. Mehetnek majd a 15 éves bizsutolvajok mellé, de ezek előbb szabadulnak. :-)

Moderálásra küldöm 10. Mankapunka 2010.09.04. 18:09

Mese habbal.

Moderálásra küldöm 9. Qvik 2010.09.04. 16:40

Meglátásom szerint nem volt ott semmiféle üldözött aki nem is hallotta, mert messze volt. Ez csak alibi összebeszélt szöveg, hogy ne legyen felelősségre vonás!!!!!! A két autóból egyik sem látta a rendszámot?
Gondolom ez is természetes.

Moderálásra küldöm 8. Edward 2010.09.04. 15:51

SÜN,SÜN,SÜN :-)

Moderálásra küldöm 7. HarconaMarcos 2010.09.04. 15:07

#5 - persze, mindig kisbusszal üldöznek, úgy könnyebb. :-)))
http://index.hu/bulvar/hirek/2010/09/04/rendorautok_karamboloztak_a_kiraly_utcaban/

Moderálásra küldöm 6. HarconaMarcos 2010.09.04. 15:05

´de ő vélhetően nem is észlelte a rendőrautókat´ - aha, ja, mondjuk az ´üldözött´ átmegy két másodperces tiloson, a rendőr pedig utána annyival, hogy az az üldözöttnek fel sem tűnik. Akkor vagy hazudik, és nem is volt üldözött, vagy idióta barom, hogy sziréna nélkül ezt csinálja.
Egyik esetben büntetendő, másik esetben kirúgandó. Még szerencse, hogy a zembereket nem érte baleset.

Moderálásra küldöm 5. Dörgés 2010.09.04. 14:24

Na ja. Jó lenne, ha egymással is kommunikálnának egy-egy üldözéskor. Pl.:
,,Lajos. Itt Bagoly. Becsatlakozunk a büntető üldözésbe. Aki utójára adja át a csekket, az fizeti az esti kocsmakört..."

:-)


14 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...