Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Rendbontás nélkül végetért a Magyar Hírlap-szimpátiatüntetés

Rendzavarás nélkül ért véget a Magyar Hírlap szimpátiatüntetése. A Kossuth téren pénteken délután körülbelül kétezer ember gyűlt össze. A rendezvényen felszólalt többek között Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa, végül a "Betelt a pohár" című cikk szerzője, Bayer Zsolt mondott beszédet.
Széles Gábor nagyvállalkozó, laptulajdonos - aki többekkel együtt egy Ikarus busszal érkezett a Kossuth térre - értékelte az ország gazdasági helyzetét. A többi között arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc alkalmatlan miniszterelnöknek, illetve kijelentette, hogy a jobboldalnak van kézzelfogható gazdasági programja. A Lungo Drom romaszervezet nevében Farkas Félix közölte: sem őt, sem a tisztességes cigányokat nem sértette meg Bayer Zsolt publicisztikája.

A felszólalók közül többen is megköszönték a miniszterelnök kéretlen "reklámkampányát", amellyel kapcsolatban elhangzott, hogy a Magyar Hírlap előfizetőnek száma azóta 6000-rel nőtt, de a napi eladott lapszám is jelentősen megugrott. A rendezvény végén a miniszterelnök bojkottfelhívását kiváltó publicisztika szerzője, Bayer Zsolt beszélt, aki a magyarok és a cigányok közös múltjára emlékeztetett.

Bayer Zsolt hangsúlyozta, hogy a cigányokat ezentúl is cigányoknak fogják hívni, ahogyan már évszázadok óta. Úgy fogalmazott: nem szabad engedni, hogy a politika a magyarok és a kisebbségek közé álljon, és egymás ellen hangolja őket.

A demonstrációt azután hirdették meg, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - egy, a veszprémi gyilkosságról megjelent publicisztika miatt - a lap bojkottjára szólította fel az állami intézményeket és vállalatokat.

Olvasóink írták

106 hozzászólás
  • 106. Hunicum 2009. február 15. 19:31
    „Pinoccio akkor nem a Gyurcsányról szól? Pedig azt hittem! :)”
  • 105. gjozsi88 2009. február 15. 18:55
    „éaa!Egy darab általában valamiről és ritkán valakiről szól!Nézze meg újra!”
  • 104. éaa 2009. február 15. 13:38
    „Ismerem a darabot. Néhány éve Győrben is rendezte, játszotta Bujtor, csak nem önről szól?!”
  • 103. Hunicum 2009. február 15. 13:22
    „Én meg ajánlom a Nyomorultak című művet! ;)”
  • 102. gjozsi88 2009. február 15. 13:20
    „éaa! Most még csak mosolyogtató az ön széles látóköre,magvas gondolatai,csak az a baj,hogy akit önök hatalomba látnának,azok is csak ennyire képesek!Azt hiszem igaza van,ideje távoznom,ajánlom figyelmükbe a soproni Petőfi szinház Kakukkfészek című darabját!Nagyon tanultságos!Viszlát hölgyek úrak!”
  • 101. Hunicum 2009. február 15. 13:20
    „József!
    A hangsúly természetesen a nyereségen van!”
  • 100. Hunicum 2009. február 15. 13:18
    „A Robin Hood adó alapja lényegében a társasági nyereségadó alapja, amiből évi 30 milliárd Forint folyna be az államnak,nyilatkozta szeretett vezéred!”
  • 99. éaa 2009. február 15. 13:09
    „gjozsinak a csornai kórház ápolásiosztálya megfelelő hely, jól leszedálni, kikötni, nem itatni, nem etetni”
  • 98. nocomment41 2009. február 15. 12:51
    „Szóljon már valaki a doktor úrnak..Jozika állandóan kiköpi a nyelesandaxint! Itt már csak a lószérum segíthet..”
  • 97. gjozsi88 2009. február 15. 12:46
    „nocomment!Hát ennyit értesz az egészből...?Legyen szép napod!”
  • 96. Hunicum 2009. február 15. 12:46
    „Robin Hood!”
  • 95. gjozsi88 2009. február 15. 12:45
    „Hunicum!Igen,de az egyensúly miatt emelni kell a fogyasztási adókat!Ezt is mondta!!!Mert a nagy ellátó rendszerek még mindig nem lehettek átalakítva!”
  • 94. Hunicum 2009. február 15. 12:40
    „gjozi44!

    Most már legyen más a véleményed! Lejött fentről az utasítás!

    Jelentősen és határozottan kell csökkenteni a személyi jövedelemadót és a tb-járulékot, ezzel egyidejűleg el kell törölni a vállalkozások, magánszemélyek különadóját - jelentette be Gyurcsány Ferenc a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen.
    2009.01.29 14:47, MTI”
  • 93. Hunicum 2009. február 15. 12:38
    „Jelentősen és határozottan kell csökkenteni a személyi jövedelemadót és a tb-járulékot, ezzel egyidejűleg el kell törölni a vállalkozások, magánszemélyek különadóját - jelentette be Gyurcsány Ferenc a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen.
    2009.01.29 14:47, MTI”
  • 92. nocomment41 2009. február 15. 12:35
    „Szólj ferinek, majd megtalálja.., ha mégsem, elküldi érte Sz.Ivánékat.”
  • 91. gjozsi88 2009. február 15. 12:31
    „nocomment!2009 év elejére a világgazdaságból,igy a magyarból is ELTÜNT 30 ezer milliárd dollár...!”
  • 90. Hunicum 2009. február 15. 12:30
    „Lári-flári...”
  • 89. nocomment41 2009. február 15. 12:26
    „De azért jól vagy feri ?”
  • 88. nocomment41 2009. február 15. 12:24
    „"Negyedik, 2008. február 18-i évnyitó beszédében:
    "Már nem arról kell dönteni, hogy honnan veszünk el pénzt, vagy hol emeljünk adót annak érdekében, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, hanem arról, hogy mit teszünk ezzel a pár száz milliárd forinttal" - fogalmazott.

    Gyurcsány Ferenc azt javasolta: "térjünk vissza a polgárosodás történelmi-társadalmi programjához", amelynek feltétele a munka, a tudás és a tulajdon. Meghirdette az Új Tulajdonosi Programot, ami lehetővé tette volna, hogy állami cégekben, pár ezer forint induló befizetéssel akár százezer forint értékű tulajdont vásárolhassanak az emberek.

    A kitért arra, hogy csökkenteni kell a munkabérre rakódó terheket. "Számításaink azt mutatják, hogy az egyensúlyi célok veszélyeztetése nélkül, jövőre mintegy 200 milliárd forinttal biztosan csökkenthető az adóterhelés" - szögezte le.”
  • 87. gjozsi88 2009. február 15. 12:19
    „Hunicum!Az adócsökkentés egyik lehetséges megoldása,a kiadási oldal csökkentése,a nagy ellátórendszerek átalakítása,melyet népszavazással,2/3-os törvények meg nem szavazásával a Fidesz megakadályozott!Ezért nem lehetett csökkenteni,minden szándék ellenére az adót,mert akkor finanszirozhatatlan a kiadási oldal!A sorrend az egyensúly miatt fontos!De azt látom,hogy ezt nem lehet megértetni azokkal,akik a saját költségvetésüket sem tudják kezelni,nyakig el vannak adósodva!Tudom,persze erről is a Gyurcsány tehet!”
106 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kórházak működését veszélyezteti az ápolóhiány

Akár fel is függesztheti az ÁNTSZ azoknak a kórházaknak a működését, ahol nincs elég szakdolgozó. A… Tovább olvasom