Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Reményteljes nyári munka

Nyáron több munkalehetőség adódik a hajléktalanoknak, főként a mezőgazdaságban és az építőiparban. Sütő Csaba, a győr-likócsi Segítőház vezetője szerint némelyik vállalkozó kihasználja a fedél nélkül élő rászorultakat.
A Hajléktalanokat Segítő Szolgálat győri intézményeiből a munkaképes lakók többsége a nyári hónapokban megpróbál valahol alkalomszerűen elhelyezkedni. Ilyenkor elsősorban a mezőgazdaságban és az építőiparban akad számukra munka.

Kitartásra van szükség

– A kapálás és a növényápolás mellett a környék gyümölcsöseiben, kertészeteiben is sokan dolgoznak közülük. Az építkezéseken pedig részben segédmunkásként, részben mint betanított munkásokat alkalmazzák őket. Többnek van szakmája – például tetőfedő, ács, kőműves, festő, burkoló is akad köztük –, ők az idényben kelendőbbek – mondta érdeklődésünkre Sütő Csaba, a likócsi Segítőház intézményvezetője. – Ez az idénylehetőség némi reményt jelent a fedél nélkül élőknek, hogy esetleg kitartással némileg változtatni tudjanak helyzetükön. Ha igyekvőbb illető jut munkához, egy hónapban tisztán hetven-nyolcvanezer forintot is megkereshet. Persze némelyik vállalkozó úgy csűri-csavarja, hogy az élelmezést, esetleg – ha szükséges – a szállást is rajta keresztül intézze a hajléktalan, és így végül húsz-harmincezer forintot vehet csak kézbe, de nekik ez is valami.

Kihasználtak

Sütő Csaba megemlítette, hogy az alkalmi munkaadók egy része kihasználja a kiszolgáltatottakat. Előfordult például olyan, hogy négy-öt nap munka után mondvacsinált indokkal elküldték az illetőt úgy, hogy egy fillért sem adott. Egy másik esetben pedig a hónap végén nem fizette ki a hajléktalant a vállalkozó. Erre az „kiegyenlítésként” magával vitt néhány értékes szerszámot, mondván, majd akkor adja vissza, ha megkapja a pénzt. Ebből egy kisebb, már-már „behajtási” história kerekedett, míg végül sikerült szerencsésen rendezni a konfliktust.

Nem ritka az ivás

– Ha a másik oldalról nézzük a dolgot, akkor azt is el kell mondanom, hogy bizony a munkát vállaló hajléktalanok közül többen isznak, hamar lecsúszik a torkukon az alkalmi kereset. Némelyiknek kitartása se nagyon van: előleget kér, vagy néhány napi ténykedés után egyszerűen lelép és a kényelmesebb semmittevést választja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 07.05.

Tovább olvasom