Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Regisztrációs jegy: a szolgáltatók felkészültek

A közösségi közlekedési szolgáltatók - a Volán-társaságok, a MÁV-START és a GYSEV - felkészültek a regisztrációs jegyek kiadására 2010. március 1-jétől.
Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy 2010. március 1-jétől a 6 éven aluliaknak, a 65 éven felülieknek, a hadirokkantaknak, a menekülteknek regisztrációs jegyet kell váltaniuk a belföldi forgalomban.

Kozák Tamás elmondta, hogy a díjmentesen utazók az ingyenes regisztrációs jegyet megválthatják a gépesített pénztárban, ha ilyen nincs, a vonaton a jegyvizsgálónál. Az utasok az internetes vasúti jegyértékesítési rendszert is igénybe vehetik abban az esetben, ha a regisztrációs jegyen kívül más jegyfélét is vásárolnak, például pótjegyet. Telefonon is lehet regisztrációs jegyet rendelni feláras vonatokra, például az InterCity-k esetében. Továbbá lehetőség lesz 60 nappal előbb, elővételben kérni a regisztrációs jegyet a vasúton.

A szolgáltatók felhívták a figyelmet arra, hogy a regisztrációs jegy az érvényesség első napját követő 24 óráig lesz érvényes, és lehetőség lesz az utazás megszakítására is.

A MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében folyamatosan figyelik az utasforgalmat, és az igényekhez igazodva szükség esetén mozgó jegyárust is beállítanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a regisztrációs jegy bevezetése hiteles és megbízható adatbázist teremt a szolgáltatók és a megrendelő számára, amely alapját képezheti a rugalmasabb, az igényekhez igazodó menetrendek kialakításának.

Kérdésre válaszolva Kozák Tamás elmondta, hogy a vasutas munkavállalók regisztrációját a cég üzletszabályzatában rendezik, nekik március 1-jétől nem kell ilyen jegytípust kérniük. A MÁV-START-nál a regisztrációs jegy bevezetése és fenntartása maximum 330 millió forintba kerül.

Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója kitért arra, hogy a helyközi autóbusz-közlekedésben elkerülhetetlen, hogy az egyébként is nagyobb utaslétszám esetén a várakozási idő megnövekedjen. Az egyes Volán társaságok járatain kísérleti jelleggel már most is kérhető regisztrációs jegy, de egységesen március 1-jén vezetik be. Az utasok az autóbuszvezetőknél kérhetik a regisztrációs jegyet a felszálláskor, illetve egyes helyeken a pénztárakban is adnak ilyen típusú jegyet.
A Volán Egyesülése tájékoztatása szerint azokra az autóbuszjáratokra, amelyekre elővételben és helyfoglalással lehet jegyet venni, ott ez a lehetőség a regisztrációs jegyre is vonatkozik. A regisztrációs jegy csak azon a járaton használható, amelyre azt kiadták - hívta fel a figyelmet a Volán Egyesülés.

Feldmann Márton, a GYSEV személyszállítási igazgatója hangsúlyozta, hogy a regisztrációs jegy alkalmas arra is, hogy bizonyíték legyen a szerződéses viszony létrejöttére az utasjog érvényesítése során.
Kérdésre válaszolva Saslics Elemér közölte, hogy a Volán társaságoknál 10-15 forint között van a regisztrációs jegy előállítási költsége.

Olvasóink írták

  • 4. Reális 2010. február 25. 09:28
    „A szocikra szavazó nyugdíjastól elvenném a kedvezményt!”
  • 3. SiLa 2010. február 24. 20:27
    „Jó sok ingyenjegyet kell nyomtatni a sofőröknek, hogy az alapján több bevételhez jussanak a volán társaságok. A nyugdíjasok után idáig is kaptak kiegészítést a társaságok, ezután az ingyen jegyekkel lehet bizonyítani a sok nyugdíjast.”
  • 2. pancser 2010. február 24. 17:14
    „Az intézkedés helyes, viszont fel van fújva. Kérem ne vicceljünk, gond lenne az ingyenjegy? Ezt a kis kellemetlenséget én vállalnám nyafogás nélkül.”
  • 1. Mankapunka 2010. február 24. 16:21
    „Ez csak az álom,majd jönnek a technika örödgei,és vele együtt a problémák.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószergyárakat számoltak fel Komárom-Esztergom megyében

Három különböző településen számoltak fel szintetikus kábítószert előállító laboratóriumot… Tovább olvasom