Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Régiónkba hívják a turistákat

Budapest - A megye vendéglátói, turisztikai szakemberei szép számmal képviselik régiónkat az Utazás 2009-es kiállításon Budapesten. Győr a korábbiaknál nagyobb területen, Sopron a „Fertő-tájjal" közösen állít ki. Összefogtak a falusi turizmus résztvevői, s először állít ki a Nyugat-magyarországi Egyetem.
Az Utazás 2009 elnevezésű idegenforgalmi szakkiállításon minden esztendőben képviseltetik magukat megyénk vendéglátói, idegenforgalmi irodái. Vannak egyéni kiállítók, míg mások összefogva csalogatják magukhoz a vendégeket. Ki fesztivállal, ki hangversennyel, egészségszolgáltatásokkal.

A megyeszékhely a korábbiaknál is nagyobb területen fogadja az érdeklődőket. A stand is összefogottabb, s mint Ottófi Rudolf győri alpolgármester sajtótájékoztatójában elmondta, a kiállítórész utal arra, hogy Győr nyitott város, ám a stand sarkain lévő zárt lekerekítések arra ösztönzik a látogatókat, hogy menjenek be és nézegessenek.

– Ismerkedjenek vendégeink a programjainkkal, kulturális ajánlatainkkal.
Győr már második alkalommal „Négy évszak fesztivál" keretében az egész évet kulturális rendezvényekkel tölti meg. A nyár nyitórendezvénye a „Csináljuk a fesztivált" című koncert lesz, s a szlogen jól szimbolizálja programjainkat – mondta Ottófi Rudolf.

Sopron gyermekes családoknak rendezett programmal is várja a vendégeket. Fotó: T. Gy.
Sopron gyermekes családoknak rendezett programmal is várja a vendégeket. Fotó: T. Gy.

A fesztiválnyitón az azonos nevű televíziós műsor szereplői lépnek fel, ezért is volt pénteken a győri standon Polyák Lilla és Palcsó Tamás, akik egy-egy dalt el is énekeltek.

Sopron és környéke 30 négyzetméteren mutatkozik be a vasárnap estig tartó kiállításon. A soproni Tourinform irodavezetője, Taschner Tamás elmondta lapunknak, három fő programra helyezték a hangsúlyt.

– A nemzetközi „Haydn-évben" Sopron is részt vesz, koncerteket, programokat hozott el. Idén húszéves a Páneurópai Piknik, s nagyon fontos, hogy erre az időszakra sok turista érkezzen. Elsősorban belföldről és Németországból várunk érdeklődőket. Ugyanakkor tavasszal indítottunk egy kampányt „Sopronba a szülőkkel" címmel. Családbarát ajánlatokkal várjuk – elsősorban a kisgyermekeseket – a tavaszi szünet idején.

Nyitott város: Győr csinálja a fesztivált, egy évben négyet.
Nyitott város: Győr csinálja a fesztivált, egy évben négyet.

A Falusi Turizmus Egyesület képviseletében Márk Attiláné fertőhomoki szállásadó elmondta, a Nyugat-dunántúli Marketing Igazgatóság segítségével állítanak ki az egyesület tagjai, akik naponta váltják egymást. A programokban a Bakony a túrázást, a Szigetköz a vízi turizmust, a Fertő-part a kerékpáros turizmust ajánlja.

A Nyugat-magyarországi Egyetem először mutatkozik be a kiállításon. Az oktatási dékánhelyettes, Varga Józsefné dr. érdeklődésünkre elmondta, a közgazdászképzés keretében idegenforgalmi képzés folyik az intézményben.

– Célunk, hogy megmutassuk magunkat, mivel egy felsőoktatási intézmény nem zárkózhat el, piaci szereplőként jelen kell lennie a világban. Egyrészt megmutatnánk az idegenforgalmi képzéseinket, másrészt azt a négycsillagos Hotel Famulus oktatószállodát, amely az országban egyedülálló. Harmadrészt szeretnénk megmutatni diákhoteljeinket, kollégiumainkat, amelyek a hallgatóink mellett az ifjúsági turizmusban részt vevőknek nyújtanak szállást. Nyáron nagy tömeget tudnak befogadni olcsó áron – mondta el Varga Józsefné dr.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romlott élelmiszer az illegális helyett

Győr-Moson-Sopron - Melaminos kínai tejkészítményt találtak egy szegedi nagyáruházban. Megyénkben… Tovább olvasom