Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Régi május elsejék

Május elseje már a Horthy-rendszer utolsó éveiben olyan ünnep volt, hogy nem kellett dolgozni. A falu fiatalsága nagyon készült az ünnepi alkalomra. A vendéglők első legényei az udvaron májusfát állítottak, többnyire szalagokkal, borosüvegekkel díszítették. Volt olyan lány is, akinek az udvarlója barátaival állított májusfát. Az erdész, ha látta az eseményt, szemet hunyt fölötte.

Késő este harsogott a falu a szerenádoktól. Ilyenkor a falu zenészei is nagyon kapósak, elfoglaltak voltak. A fiúk az ismerős lány ablaka alá osontak és az aktuális „Szeretnék május éjszakáján”-t, az akkor divatos dalt énekelték. A lány a függöny mögül kilesve megnézte az éneklő fiúkat, majd három szál gyufa gyújtásával jelezte, hogy elfogadja a szerenádot. Másnap, azaz elsején megindult a falu fiatalsága. Ott volt az Új-erdő, de sokan a Haraszt-erdőt választották szórakozásra, kirándulásra. A tisztásokon a fiatalok különböző játékokkal szórakoztak, harmonikazenére énekeltek, táncoltak. A „bécsi döntések” után csoportosan mentünk át Gönyqnél Csallóközbe és az ottani magyar községek lakói mindig nagyon szívesen fogadtak bennünket. Ők is szabadabban éltek és ünnepelték május elsejét. Hol vagytok ti, akkori jókedvq, éneklő és kiránduló lányok és fiúk, közületek már, bárhol is járok a faluban, egyet sem látok! Régen volt, szép volt!
Csanaki József, Győrszentiván
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bódi Margó: ''Mindig a férfi mondja ki a végső szót''

Bódi Guszti felesége, Margó asszony hajdanán az árok partján ismerkedett meg élete párjával, akivel… Tovább olvasom