Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Régészeti kutatások Fertőszéplakon

Régészeti feltáró munka megkezdéséről döntött a héten a fertőszéplaki közgyűlés. A kutatómunkát a templomdombon, majd a Széchényi-kastélyban és annak udvarán végzik el a Soproni Múzeum régészei. Az összesen 6,7 millió forintba kerülő feltárás támogatásához másfélmillió forintot a Széchenyi-terv pályázatától remél a helyi önkormányzat. Májusban már el is kezdődnek a kutatások a fertőszéplaki templom körülötti területen, majd a nyáron folytatódnak a Széchényi-kastélyban és annak belső udvarán is. Nemes András, a Soproni Múzeum igazgatója elmondta, hogy Fertőszéplak a középkorban mezőváros volt, ezért feltevéseik szerint értékes leletek kerülhetnek elő mindkét helyszínen.
Az egyeztetés – Bozsvári István fertőszéplaki polgármester tájékoztatása szerint – már megkezdődött a soproni régészekkel. A fertőszéplaki Széchényi-kastély felújítása előtt is szeretnék elvégeztetni az előzetes régészeti feltáró munkákat. A épülettörténeti és művészettörténeti kutatások eredményeitől a szakemberek többek között egy XVII. századi épület alapjainak feltárását remélik. Számítanak római kori és középkori tárgyi emlékek felbukkanására is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázatok

Tovább olvasom