Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Razziáról értesítette ismerőseit: leszerelték a salgótarjáni rendőrnőt

Hivatali visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd leszereltek egy rendőrnőt Salgótarjánban.
Hivatali visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd leszereltek egy rendőrnőt Salgótarjánban - értesült az MTI Hírcentrum.

Az m1 szombat esti Híradójában elhangzott: a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi és közbiztonsági razziát szervezett a múlt héten, de a titkos akció részletei kiszivárogtak, így többen, akiket érintett volna, elhagyták a várost.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat kiderítette, hogy a készülő akcióról a kapitányság egyik munkatársa sms-ben értesítette testvérét, ő pedig ezután tájékoztatta ismerőseit is. Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség összehangolt akciót szervezett, a rendőrnő és testvére telefonját is lefoglalták.

A rendőrtisztet - telefonjának ellenőrzését követően - gyanúsítottként ki is hallgatták hivatali visszaélés bűntette miatt. A Híradó úgy tudja, hogy a rendőrnőt pénteken leszerelték. Az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint Magyarországon tavaly 54 százalékkal nőtt a felderített korrupciós bűncselekmények száma.

Ennek kapcsán Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradóban azt mondta: "úgy tűnik, mintha korruptabb lenne a társadalom, pedig nem erről van szó, hanem az addig rejtve maradt korrupciós cselekmények közül egyre több kerül felszínre, és egyre többek ellen jár el eredményesen a hatóság".

Olvasóink írták

  • 5. Dwatson 2012. február 19. 18:38
    „Nem érdemes ilyen módon senkin sem segíteni,még a testvéren sem,mert nem tudja befogni a száját és ez a vége,te kerülsz bajba miatta!”
  • 4. durva 2012. február 19. 17:02
    „2. acsali 2012.02.19. 11:29 Ha meglátsz egy rendőrt, leanyázod belerúgsz leköpöd és ha tehetnéd megütnéd !! de ha valami bajod van mégis Őket hívod ! hogy is van ez ?? És Ők ezek után ki is mennek!!!”
  • 3. Contar 2012. február 19. 15:54
    „Még jó, hogy érdemei elismerése mellett nem helyezték nyugállományba!”
  • 2. acsali 2012. február 19. 11:29
    „Ők már csak ilyenek.”
  • 1. senkialadár 2012. február 19. 05:08
    „54 százalékkal nőtt a felderített korrupciós bűncselekmények száma,csak az a baj hogy ez mellett többszáz százalékkal nőtt a korupt emberek száma”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elő a szelvényekkel: íme az ötöslottó nyerőszámai

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki. Tovább olvasom