Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Rasszista indítéka lehetett a romák elleni gyilkosságoknak

FRISSÜL - DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatására - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány.


20 őra 50 perc - Nem nyitott ki a Perényi 1., ahol a romagyilkosságok gyanúsítottjait elfogták

A debreceni sörözőben, ahol csütörtök éjjel elfogták a romagyilkosságok gyanúsítottjait, pénteken délután fél ötre fejezték be a rendőrök az éjszaka három órától tartó helyszínelést. A sörözőt pénteken már nem nyitották ki - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.


A debreceni söröző, ahol őrizetbe vették a gyanúsítottakat. Fotó: MTI.
A debreceni söröző, ahol őrizetbe vették a gyanúsítottakat. Fotó: MTI.


Az MTI tudósítójának információi szerint az éjszaka folyamán összesen hat személyt állítottak elő a rendőrök. Közülük négyen a Perényi 1. söröző biztonsági őrei. Egy személyt egy Bethlen utcai lakásból éjjel három órakor vittek be a kommandósok a rendőrségre, míg előállították azt a programszervező nőt is, aki a Perényi 1. sörözőbe rendszeresen szervezte a különféle rendezvényeket.

17 óra 06 perc - Valószínűleg rasszista indíték vezérelte a romák elleni gyilkosságok elkövetőit - közölte Bencze József

DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatására - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten, ahol bejelentették a romák ellen elkövetett támadássorozat elkövetésével gyanúsítottak elfogását.

Az altábornagy hangsúlyozta: a rasszista indíték volt a fő prioritás a romák elleni támadásokban. A gyanúsítottakat hajnalban, 2 óra 15 perckor állították elő egy debreceni szórakozóhelyről. A négy, 28 és 42 év közötti férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozása eredményeként fogták el. Őrizetbe vették őket, kihallgatásuk tart.

Bencze József a Rendőrség Igazgatási Központjában tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok, és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekménnyel.

A romák sérelmére elkövetett kilenc bűncselekmény során - amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda időközben 120 főre bővített külön egysége folytatott nyomozást - a tettesek összesen 16 lakóházat támadtak meg 11 Molotov-koktéllal, 63 lövést adtak le lakóházakra sörétes és golyós lőfegyverekből. A bűncselekményekben összesen 55 sértett van, hatan meghaltak a támadásokban, öten súlyosabb-könnyebb sérüléseket szenvedtek.
 
A kilenc bűncselekményt tavaly és részben idén követték el: tavaly július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön és augusztus 3-ára virradóra Kislétán.
 
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, a Nagycsécsen elkövetettben ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket. A felderítés sikere érdekében az eddigi legmagasabb, 100 millió forintos nyomravezetői díjat tűzte ki a rendőrség.

16 óra 33 perc - Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait: DNS-minta is van

A gyanúsítottakat csütörtök éjjel Debrecenben fogták el - közölte. Korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője elmondta: Debrecenben egy szórakozó helyen fogtak el hat férfit csütörtök éjjel, akik közül öt gyanúsítható a romák elleni támadássorozatban való részvétellel.


"A rendőrség és az igazságszolgáltatás véglegesen pontot tegyen az ügy végére"

Az ország roma lakosságát és minden olyan jóérzésű honfitársunkat megnyugvással tölti el az elfogások híre, akik azt szerették volna, ha végre megoldódik ez az ügy - mondta az MTI-nek a romák elleni támadások gyanúsítottjainak elfogásáról szóló sajtótájékoztatót követően a fővárosi cigány önkormányzat elnöke.

Makai István hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a rendőrök kiváló munkát végeztek, amikor az egyik legnagyobb kriminalisztikai kihívás végére tettek pontot. Egyúttal megköszönte a nyomozó hatóságok munkáját.

A fővárosi cigány önkormányzat elnöke közölte: az elfogás megnyugvást adott, de véleménye szerint most arra van szükség, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás véglegesen pontot tegyen az ügy végére.
 



14 óra 22 perc - Elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait - helyszínelnek Debrecenben

Az MTI helyszíni információ szerint a Perényi 1. nevű sörözőbe csütörtökön éjfél után hatoltak be a kommandósok, mindenkit igazoltattak, majd több személyt elvittek a helyszínről. Ezzel egy időben más helyszíneken is sor került rendőrségi akciókra Debrecenben.

A Perényi 1. söröző Debrecen múzeumi negyedében, a cégbíróság épületének pincéjében működik. Üzemeltetője Barabás Zoltán közismert debreceni vállalkozó, aki az MTI-nek elmondta: ő maga semmit nem tudott az akcióról, a söröző helyiségét a bíróságtól bérli. Barabás Zoltán - mint mondta - péntek reggel a rendőröktől értesült a történtekről, azt azonban nem közölték vele, hogy kiket vettek őrizetbe.


A romák elleni támadások kronológiája

2008. július 21-én a Pest megyei Galgagyörkön kevéssel éjfél után rálőttek három romák lakta családi házra. Több lövedék az ablakokon keresztül az épület belsejében a falba fúródott, de személyi sérülés nem történt.

2008. augusztus 8-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák által lakott házra és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.

2008. szeptember 5-én a hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztán lövéseket adtak le arra a házra, amelyben romák aludtak. Személyi sérülés nem történt.

2008. november 3-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra. A támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő életét vesztette.

2008. december 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca romatelepén egy 19 éves fiatalember fát vágott az udvaron, amikor kétszer rálőttek. A férfi életveszélyesen megsérült, élettársát csak súrolta a lövedék.

2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön éjjel - feltehetően Molotov-koktéltól - tűz ütött ki egy roma család házában. A tűzből menekülő apát és 5 éves kisfiát lelőtték, hatéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.

2009. április 22-én Tiszalökön este lelőttek egy házából kilépő középkorú roma férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

2009. augusztus 3-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán hajnalban fegyveres támadásban meghalt egy 45 éves roma asszony, 13 éves lányát súlyos sérüléssel kórházban ápolják.



Megerősítette: neki semmilyen tudomása nincs a történtekről, az őrizetbe vett személyek között nincs sörözői munkatárs. Barabás Zoltán miután reggel tájékozódott a történtekről, magánprogramra elutazott Debrecenből. A helyszínen tartózkodó rendőrök azt nem mondták el meddig tart a helyszínelés, de az alapos, minden részletre kiterjedő munkák éjjel három óra óta tartanak a Perényi 1. sörözőben.

13 óra 4 perc - Nem történt elfogás Nyírpilisen

Nyíregyháza - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja, hogy a romák elleni támadásokkal kapcsolatos ma délutáni ORFK-NNI sajtótájékoztató bármilyen módon kötődik Nyírpilishez; a településen semmiféle elfogás nem történt – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t pénteken.

Péntekre virradó éjszaka jelentették be a rendőrségre, hogy a Nyírpilisen területfigyelést ellátó polgárőr gépkocsi hátsó ablaka betört, sérülést viszont senki sem szenvedett – mondta Fülöp Gergely.

A százados közlése szerint az autóban ülők azt gondolták, hogy lövés történt, a jármű azonban a betört hátsó ablak kivételével teljesen ép, sértetlen volt. A rendőrségi szemle nem talált sem lövedéket, sem egyéb idegen anyagot, ami az üveget betörhette volna – tette hozzá.

Fülöp Gergely azt is elmondta: pénteken délelőtt a nyírpilisiek arról értesítették a rendőrséget, hogy egy apró szöget találtak megrongált kocsijuk hátsó ülésén. A rendőrség ismételt helyszíni szemlét tart, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával elrendelt nyomozás keretében során vizsgálják, hogy a tárgy hogyan kerülhetett oda – közölte a szóvivő.

Nyírpilisen a hivatalosan bejegyzett és megalakult roma polgárőrség négy autóval járőrözött a településen és annak határában - mondta el az MTI-nek Farkas Árpád, az egyik polgárőr.

Éjjel negyed 1 óra körül az egyik autóban ülők egy hatalmas durranást hallottak, majd "berobbant" az autó hátsó szélvédője. A bennülők megijedtek, gázt adtak, majd néhány száz méterrel odébb megálltak, hogy megnézzék, mi történhetett. Nem láttak autót, és nem láttak senkit az úton.

Ezután értesítették a rendőröket, akik három járőrautóval érkeztek a helyszínre. Közben riasztották a térség és a megye cigány vezetőit valamint a polgármestert, aki egyben a roma polgárőrség parancsnoka is. Hozzátette, hogy az eset után a településen "úrrá lett a pánik".

Tejfel László, a Regionális Cigány Önkormányzat vezetője azt mondta, hogy az autót bűnügyi technikusok vizsgálják.

12 óra 38 perc

A romák sérelmére elkövetett gyilkosságok nyomozásának új fejleményeiről tájékoztatót tart Bencze József országos rendőrfőkapitány és Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője péntek délután, négy órától. Az eseményről tudósítunk.

12 óra 02 perc

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az MTI-nek megerősítette, hogy elfogtak öt személyt, akiket a romák elleni támadás-sorozat elkövetésével gyanúsítanak. Az első hír egyébként hat gyanúsítottról szólt: ez most ötre csökkent.

Péntek, 11 óra 26 perc

Az MTI úgy tudja, hogy a támadók a szabolcs-szatmár megyei Nyírpilisen sörétes puskával rálőttek a járőröző romák autójára. A kiérkező rendőrök rövid üldözás után fogták el a hat gyanúsítottat.

A hírügynökség rendőrségi forrásból származó értesülése szerint az elkövetők nem roma származásúak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magánterületen avatja tagjait a Magyar Gárda szombaton?

FRISS - Lapinformáció szerint magánterületen, a szentendrei skanzen közelében tartják szombaton a… Tovább olvasom