Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Rákász Gergely Karácsonyi Koncert

A karácsony a kikapcsolódás, a család, a szeretet ünnepe, s ugyan Gergő koncertjei év közben is a feltöltődésről szólnak, mégis, decemberben különleges aktualitása van ennek az üzenetnek.

„Egy életen át, tápláljuk a testünket. Etetjük, altatjuk, gondozzuk. De hiszem, hogy mi emberek többek vagyunk annál, ami látható belőlünk. Hiszem, hogy lelki lények vagyunk, és a lelkünknek éppúgy kell a táplálék, mint a testünknek. Vagy éhen hal; esetleg beéri olyan gyorséttermi szolgáltatásokkal, mit egy-egy valóság show. Adjuk meg a lelkünknek; az emberi mivoltunknak is a megfelelő táplálékot. Bachok, Mozartok, Goethék társaságát."

Ennek fényében, és az egymás felé fordulás jegyében született a Karácsony és Orgona című lemez és az abból készült hangverseny is.

Készítsük fel, ne csak a lakást, de magunkat is az Ünnepre!  

Győrben December 26-án, Kedden 19 órakor a Belvárosi Református Templomban (Kossuth utca)

Jegyelővétel: Tourinform Iroda – Árpád u. Pavilon Tel: 96 311771, Alexandra Könyvesbolt – Győr Pláza Vasvári Pál u. 1/a Tel: 96 410588

Ha eddig soha nem jártak volna klasszikus zenei hangversenyen, akkor az eddigi tapasztalatok alapján Rákász Gergely koncertjét bátran ajánlhatom első ismerkedésnek.

Ha pedig gyakorlott hangverseny látogatók; a szerte a világban hangversenyező fiatal koncertorgonista előadásán biztosan jól érzik majd magukat.

Egy gondolat az ünnep kapcsán, a koncert témájából Gergőtől:

Az „én megérdemlem" marketing eszmevilága rengeteget árt nekünk embereknek.

Azt sugallja, hogy harcolni kell tárgyakért, mert azok majd boldoggá tesznek bennünket.

Feltételezi, hogy különbek vagyunk a másiknál, feltételezi, hogy csak nekünk jár, és úgy eltávolít bennünket az embertársunktól, hogy észre sem vesszük, hogy közösség nélkül, egyedül kell élnünk a hatalmas képernyőjű televíziónk társaságában.

Elhinti továbbá azt is, hogy ha nem rendelkezünk egy-egy tárggyal, akkor kevesebbet érünk a másik embernél így aztán a vásárlás megtévesztő boldogságával helyettesíti a másik emberért tett szolgálat valódi boldogságát.

Pedig az egyetlen amit megérdemlünk, az egy békés, szeretetteljes élet. Azért pedig még harcolni sem kell, csak el kell fogadni a Gondviselőtől, azzal együtt, hogy az nem tárgyakon, hanem embereken keresztül érkezik. Azon keresztül, ahogy bánunk a körülöttünk élő emberekkel.

Ez ilyenkor karácsonykor, talán kissé homloktérbe kerül. Szeretném a koncertjeimmel ezt rögzíteni, hogy ezt a szemléletet a következő karácsonyig és azon túl is éltetni tudjuk.

Ez ugyanis túlmutat az idei karácsonyon és egy emberibb élet felé vezet.

Ne felejtsük, a világ tükörként adja vissza azt, amit mi mutatunk neki.

A hangversenyt az alábbi helyszíneken hallhatják:

Nyíregyházán
December 6-án, Szerdán 18 órakor a Református Templomban (Kálvin tér)
Jegyelővétel: Művelődési Ház – Szabadság tér 9. 42 411822

Debrecenben December 7-én, Csütörtökön 18 órakor a Református Kistemplom – Csonkatemplomban (Piac utca)
Jegyelővétel: Alexandra Könyváruház – Debrecen Plaza Péterfia u. 18. Tel: 52 456922

Békéscsabán December 8-án, Pénteken 18 órakor az Evangélikus – Kis Templomban (Szeberényi tér–Baross u.)
Elővétel: Alexandra Könyváruház – Csaba Center Andrássy út 37-43. Tel: 66 524537, Alexandra Könyvesbolt – Andrássy út 32. Tel: 66 529560

Orosházán December 9-én, Szombaton 18 órakor a Református Templomban (Könd u.)
Elővétel: Petőfi Sándor Kulturális KHT – (Kossuth utca 1.) Tel: 68 412065

Hódmezővásárhelyen December 10-én, Vasárnap 18 órakor a Református Ótemplomban (Szőnyi u.)
Jegyelővétel: Petőfi Sándor Művelődési Központ – Szántó Kovács János utca 7. Tel: 62 533317 (Nyitva tartás: Hétfőn, Csütörtökön és Pénteken.)

Jászberényben December 15-én, Pénteken 18 órakor a Református Templomban (Thököly u.)
Jegyelővétel: Déryné Művelődési Központ – Lehel vezér tér 33. Tel: 57 411976

Szolnokon December 16-án, Szombaton 18 órakor a Református Templomban (Tiszaparti sétány)
Jegyelővétel: Városi Művelődési és Zenei Központ – Hild János tér 1. Tel: 56 514569

Törökszentmiklóson December 17-én, Vasárnap 18 órakor a Római Katolikus Templomban (Ipolyi tér)
Jegyelővétel: Városi Művelődési Központ Porta - délutánonként 14-20 óráig - Kossuth Lajos út 135. Tel: 56 590756

Székesfehérváron December 19-én, Kedden 18 órakor a Ciszterci Templomban (Fő u.)
Jegyelővétel: Alexandra Könyváruház - Alba Plaza, Palotai út 1/3.  22 500468

Tatán December 22-én, Pénteken 18 órakor a Római Katolikus – Szent Kereszt Templomban (Kossuth tér).
Jegyelővétel: Tourinform Iroda – Ady Endre u. 9. Tel: 34 586045

Győrben December 26-án, Kedden 19 órakor a Belvárosi Református Templomban (Kossuth utca)
Jegyelővétel: Tourinform Iroda – Árpád u. Pavilon Tel: 96 311771, Alexandra Könyvesbolt – Győr Pláza Vasvári Pál u. 1/a Tel: 96 410588

Sopronban December 27-én, Szerdán 19 órakor a Szent György Templomban (Szent György u.)
Jegyelővétel: Alexandra Könyváruház – Sopron Pláza Lackner K. u. 35. Tel: 99 506251, Alexandra Könyvesbolt – Várkerület 104. Tel: 99 505247

Mosonmagyaróváron December 28-án, Csütörtökön 19 órakor a Szent Gotthárd Templomban (Szent László tér).
Jegyelővétel: Tourinform Iroda – Kápolna tér 16. Tel: 96 206304

Csornán December 29-én, Pénteken 19 órakor a Jézus Szíve Templomban (Szent István tér)
Jegyek a helyszínen válthatók az előadás előtt

Új hanglemez karácsonyra

Karácsony és Orgona címmel jelent meg Rákász Gergely legújabb hanglemeze.

A felvétel az egymás felé fordulás, a kikapcsolódás és a feltöltődés jegyében készült, gondolva arra, hogy ugyan nagyon jó volna, ha már az ünnepek előtt is készülgethetnénk testben és lélekben is, de a XXI. század realitása mást mutat. Sokszor az utolsó pillanatra is szükségünk van, mielőtt néhány órával az Ünnep előtt végre megnyugodhatna a család.

Ezt a lemezt, ezekre a percekre készítettük. Olyan darabokat válogattunk, amelyek átmosnak bennünket, és ráhangolnak a meghittség perceire.

Hallgatva az Ünnep előtt, a készülődés közben, felemeli a szívünket, és megtisztítja a lelkünket.

A fa alatt aztán, ha együtt szeretne énekelni a család, megteheti, hiszen a Bonusz anyagban több ismert karácsonyi ének kísérete is megszólal, hogy tökéletessé tegye a közös Ünnepet.

Műsor

Louis-Claude D’Aquin – Francia karácsonyi ének
Johann Sebastian Bach – Pastorella
Johann Sebastian Bach – Charles Gounod – Ave Maria
Franz Schubert – Ave Maria
Henry Mulet – Noël
Bjarne Slogedal – Variációk az „Ó mily dicsőség illeti az Úr gyermekeit" kezdetű norvég népénekre
Charles-Marie Widor – Allegro Cantabile
Johann Sebastian Bach – Nun komm, der Heiden Heiland
Johann Pachelbel – D dúr kánon
Antalffy-Zsiross Dezső – Karácsonyi Harangok
Johann Sebastian Bach – In dulci jubilo
Johann Sebastian Bach – Schmücke Dich, O Liebe Seele

Öt tradicionális népének kísérete:

Csordapásztorok
Dicsőség Mennyben az Istennek
Mennyből az Angyal
Ó Gyönyörű, Szép, Titokzatos Éj
Pásztorok, Pásztorok

Több információ: www.rakaszgergely.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hiányhoz igazítják a románok és a bolgárok munkavállalását

Fokozatosan, a munkaerőigényhez, illetve -hiányhoz igazodva nyitja meg Magyarország a munkaerőpiacát… Tovább olvasom