Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Rajk László és Iványi Gábor is az SZDSZ EP-listáján

Az SZDSZ több korábbi politikusa is felkerült a liberális párt európai parlamenti (EP) listájára. A párt Országos Tanácsa (OT) által jóváhagyott 22-es listán mások mellett Rajk László, Iványi Gábor és Konrád György is szerepel.

A jelöléstől visszalépett Mohácsi Viktória helyére Ignácz József, Besence polgármestere került.Konrád György író, Iványi Gábor metodista lelkész és Rajk László építész, akik korábban az SZDSZ-ben politizáltak, továbbra is emblematikus figurái a pártnak - mondta szombaton a párt Országos Tanácsának elnöke. Szent-Iványi István - aki a párt EP listáját vezeti - hozzátette: mindannyian vállalják az SZDSZ politikáját és értékrendjét.

Konrád György szereplése a listán szimbolikus, ám a többiek, ha úgy alakul a helyzet, vállalják a brüsszeli munkát. Az EP-választás legfőbb tétje, hogy az MSZP és a Fidesz mellett, melyik lesz a harmadik erő Magyarországon - mondta az OT ülése után Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint nemzetközi porondon az ország szégyene lenne, ha szélsőséges erők politikai szerephez jutnának.

Olvasóink írták

  • 2. Reális 2009. április 26. 12:21
    „Na visszaléptették az uszítót!Rájött a buzeráns fodor,hogy szavazókat veszítettek a viktória miatt!”
  • 1. vienna 2009. április 25. 23:31
    „Na, szép egy névsor!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrök lőttek, mert igazoltatáskor nem állt meg az autós

A férfi nem állt meg a járművel, hanem elsodorta a járőröket. Tovább olvasom