Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Pünkösdre elkészül az Újszövetség rovásírásos változata

Nemcsak a rovásírásos helységnévtáblák szaporodnak gombamód a magyar településeken: pünkösdre a Biblia újszövetségi részének rovásírásos változatát is megjelenteti a Rovás Alapítvány – közölte a szervezet kuratóriumának elnöke.

Sipos László elmondta: a hatalmas vállalkozáshoz méltón a szent könyvet díszkötésben adja ki a szervezet, amely a különleges kötetet ezt követően a világvallások vezetőihez is eljuttatja.

    Az elnök szerint ezen kívül rövidesen két másik fontos és nagy horderejű célkitűzésük is megvalósulhat. Egyrészt terveik között szerepel egy önálló iroda és tudományos központ kialakítása, mely már a közeljövőben sikerrel zárulhat.

A június 13-án Helsinkiben sorra kerülő Unicode konferencián pedig az alapítvány képviselői hivatalosan is benyújtják az illetékes szakembereknek a székely-magyar rovásírás egységes, a nemzetközi szabványnak megfelelő, számítógépes karakterkészletét. Amennyiben a kezdeményezés elnyeri a döntéshozó testület támogatását, ez a lépés lehetővé teszi, hogy belátható időn belül – Sipos László szerint akár már egy év múlva – a világ valamennyi digitális kommunikációs eszközében választható nyelv legyen a rovás.

    Az elnök szólt arról is: egyre népszerűbb a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezésére a Kárpát-medencében: jelenleg már mintegy 60 tábla áll Magyarország 11 megyéjében és a határon túli területek közül elsőként az ukrajnai Beregszászon, valamint előkészítés alatt van hasonlók kihelyezése Románia, Szlovákia és Horvátország magyarlakta területein is – tette hozzá.

    Itthon az eddigi legnagyobb táblaállítási akciót május 7-ére szervezik, amikor egy nap alatt 5 településen – Szolnok-Szandaszőlősön, Rákócziújfaluban, Martfűn, Kiskörén, valamint Nyíradonyban – avatnak rovásírásos helységnévtáblákat. Sipos László jelezte: számításaik alapján május végére a 100. ilyen tábla is helyére kerül.

Olvasóink írták

  • 6. rommel 2011. május 08. 12:04
    „A BIBLIA SZENT !
    JÓ LENNE HA A ZSIDÓ EGYEDEK IS TISZTELETBEN TARTANÁK EZT !
    ÉN A TORA-RÓL IS CSAK TISZTELETTEL BESZÉLEK !”
  • 5. SC 2011. május 07. 15:54
    „Nem értem,miért is baj ez nektek? Én nem tudok így olvasni,írni,de ha valakinek ez tetszik,miért is ne tenné?
    Ja,hogy neked a héber jobban megy,pancser...Oda,vissza...:-)”
  • 4. pancser 2011. május 07. 15:23
    „Rovásírással egyetlen könyvet nem írtak. Ha nem vigyázunk, még az iskolában kötelező lesz!”
  • 3. thermál 2011. május 07. 14:37
    „A jövő elkezdődött, azután meggondolták magukat, és hátra arc! A múltban is olyan végtelen távolságok vannak, mint a jövőben. Mindenkinek saját döntése, hogy melyiket választja. Körülöttünk a világ érzékenyn reagál a változásokra . Nekünk is inkább a jövővel kellene foglalkozni, az eszigeteltség növelése helyett.”
  • 2. pancser 2011. május 07. 14:00
    „Sok a nem normális közöttünk!”
  • 1. janika 2011. május 07. 12:45
    „Hát a Biblia, az nagyon fontos.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színes programok az ország legrégibb kisvasútjának napján

Színes programokra várják az érdeklődőket május 14-én, jövő szombaton a Baranya és Somogy megye… Tovább olvasom