Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Pünkösdi tüzek

Kemény próba elé állította a hosszú hétvége a soproni tűzoltókat. Szombaton este 21 óra 24 perckor a régi Várisi kőfejtő felett lobbant fel a láng, ötszáz négyzetméteren égett az aljnövényzet, veszélyeztetve a közeli fenyvest. Regényi Győző szolgálatparancsnok vezetésével soproni, kapuvári hivatásosok és nagylózsi önkéntesek érkeztek a helyszínre. A legritkább esetben fordul elő, hogy az alapvezetékekből 35 darabot kelljen összeilleszteni, hogy elérjék a tűz fészkét, ezúttal azonban nem volt más választásuk a tűzoltóknak. Végül sikerült megfékezniük a lángokat, ám alig vonultak be a laktanyába, éjjel egy óra után tizennégy perccel újból indulniuk kellett, ezúttal Fertőrákosra. Ötszáz négyzetméteren aljnövényzet égett, amit egy órán belül sikerült eloltani. Reggel hat órakor egy újabb riasztás kukatűzhöz hívta a lánglovagokat.

Vasárnap délelőtt fél tíz környékén a hétvége legnagyobb kiterjedésű erdőtüzéhez kellett kivonulnia a Varga László vezette egységeknek. Két hektáron fiatal fenyves alja égett. A soproni, kapuvári, sopronhorpácsi és fertőrákosi tűzoltók együttes erővel csak órákon belül tudták végleg eloltani a lángokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megalkuvás nélkül

Az egyik legtehetségesebb magyar blueszenész, Ferenczi György énekes, szájharmonikás, hegedűs… Tovább olvasom