Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Prostitúcióra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt Nyíregyházán

Prostitúcióra kényszerített, heteken át bezárva tartott, és többször meg is erőszakolt egy fiatal lányt egy 27 éves férfi Nyíregyházán - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

A nyomozás adatai szerint a férfi meztelen képeket is készített a fiatalról, amelyeket egy örömlányokat hirdető internetes oldalon használt - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A százados hozzátette: a 17 éves, intézetben nevelkedő, de szinte állandóan szökésben lévő lány - vallomása alapján - pénztelensége miatt először önként vállalkozott prostitúcióra, amit később hiába próbált abbahagyni. Futtatója kezdetben kedvesnek tűnt, de végül minden bevételét elvette, ha pedig nem úgy dolgozott, hogy az a férfinek tetszett, életveszélyesen megfenyegette.

A lány egy idő után elmenekült futtatója bérelt lakásából, és másutt, saját maga próbált prostitúciós tevékenységből megélni. A férfi februárban azonban rátalált, egy ügyfélként jelentkező barátjával kereste fel, kést tartottak a nyakához, és erőszakkal magukkal vitték.

A szóvivő tájékoztatása szerint a 27 éves gyanúsított nem elégedett meg a kitartója által naponta megkeresett több tízezer forinttal, többször meglopta az éppen a lánnyal lévő kuncsaftokat, emiatt külön eljárás folyik ellene.

A lánynak március 25-én sikerült megszöknie fogva tartójától, aki többször meg is erőszakolta. A férfit a rendőrség személyi szabadság megsértése, erőszakos közösülés, üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság, illetve tiltott pornográf felvétellel visszaélés megalapozott gyanújával őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezését. Társa szabadlábon védekezhet.

Olvasóink írták

  • 2. CsabaKiraly 2011. április 03. 04:00
    „Legalabb 6 honapi felfuggesztettet kap :)”
  • 1. janika 2011. április 02. 06:49
    „Csak nem ilyen lett a FIDESZ munkahely teremtési ötletei egyike az egy millióból?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar EU-elnökség krónikája - 2011. január-március

Magyarország 2011. január 1-jén vette át az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Tovább olvasom