Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Premier előtt: A Traviata próbáján

Folytatódik a Verdi-sorozat a Győri Nemzeti Színházban. Június 15-én mutatja be a társulat a nagy olasz zeneszerző Traviata című operáját Bellai Eszterrel a címszerepben. A zenedrámát Bor József rendezi.

A győri színház
Kellemes zsongás a színfalak mögött. A rendező, Bor József épp szünetet rendelt el a Traviata próbáján. Ekkor kérdeztük tőle:
– Miért éppen a Traviatával folytatódik a Verdi-sorozat?
– A választás indokaként nem egy érvet lehet felhoznom – emlékeztetett a rendező, akit Győrött és az ország számos vidéki társulatában a zenés darabok szakértőjeként tartanak számon. Erre csak annyit jegyzett meg: „Így alakult." A kérdésre ezt a választ adta:
– Az Aida és az Otello után egy „könnyebb" darabra gondoltam – közölte Bor József, és mielőtt a darabra illesztett jelzőt bárki félreértené, kijelentette:
– A művészi munka nem kevesebb a Traviatával sem, mint a most záruló évad olaszul előadott Otellójával és az előző évad Aidájával. Ily módon valóban sorozatról beszélhetünk. A szándék jelzése annak, hogy a Győri Nyárnak és az őszi évadnak is emlékezetes nyitódarabja legyen.
Ez csak egy érv a Traviata mellett, Bor József még számos praktikus okot is felsorakoztatott. Azt említette, hogy a Traviata színrevitele olcsóbb az említetteknél. Kevesebbe kerülnek a díszletek és a kellékek.
Kevesebb vendégművészre van szükség. „Csak egy jó Alfrédot kell fogadnom" – közölte Bor József. (Kovácsházi István és Búzás Viktor énekli majd felváltva magyar nyelven.) – A többiek a győri társulat tagjai. Igazából „hazai csapat" teremti meg a művet. Medveczky Ádám és Csala Benedek vezényli majd. Bellai Eszter énekli Violetta szerepét, Alfréd apjaként Bede Fazekas Csabát láthatja az operaszerető közönség.
Nem csak a praktikus okokról volt szó. Bellai Eszter az operaházban is énekli Violettát.
A mű győri bemutatójára nézvést ez szerencsés, mint ahogy az is: Szegeden és Győrött ugyancsak rendezte már Bor József Verdi Traviatáját.
Csak az olyan színházbarában fogan meg az a kérdés, aki nem ismer minden kulisszatikot, hogy az összeszokottság „kényelmét" mivel lehet kiváltani.
– Ez sohasem fenyeget – válaszolt Bor József a kulisszák mögött az operapróba szünetében –, mert valamennyi előadás elüt a többitől. Rendezőként valahányszor nézem és „újraolvasom" e darabokat, mindig új inspirációkat, késztetéseket kapok. Így van ez a jelenlegi felkészülés alkalmával is.
A kulisszatitkokból a rendező ugyan nem sokat árult el, annyit azonban sejtetni engedett, hogy szívéhez közel áll ez a Verdi-mű is. A rendkívül híres alkotásban pompáznak a kettősök és az áriák, a recitativóban
alkalmazott dialógusok. Tény, hogy a kaméliás hölgy operaszínpadi történetére (például a kártyajelenetre) nagyon sokan kíváncsiak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyolország biztos győzelemmel indított

Ötvenkét év után először rajtolt világbajnokságon győzelemmel a spanyol labdarúgó-válogatott. Az… Tovább olvasom