Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Prágai félmaratoni: soproni indulók

A Prága belvárosában az elmúlt szombaton megrendezett félmaratoni futóversenyen soproniak is elindultak. Köztük Köves Eszter és Szakály Attila.
Közel 3500 induló részvételével rendezték meg Prágában az idénynyitóként is számon tartott nemzetközi félmaratoni futóversenyt. A huszonegy kilométeres táv megtételéhez a szintidő három óra volt. A soproni Köves Eszter egy óra tizenkét perces eredményével a 36. helyet szerezte meg.
– Napi rendszerességgel edzem, télen futópadon, jó idő esetén pedig az erdőben – mondta el a fiatal induló. – Az ilyen hosszú versenyeknél leginkább fejben kell odafigyelni, hiszen nem mindegy, hogy miként osztom be az erőmet. Korábban kerékpároztam, így van tapasztalatom a kemény, egész embert próbáló sportból.
Köves Eszter reményei szerint részt vesz a május eleji Kismarton (Eisenstadt)–Sopron közötti futóversenyen.
Az ugyancsak soproni Szakály Attila immáron harmadszor indult el a prágai megmérettetésen. – A soproni erdőkben kiválóan fel lehet készülni a félmaratoni versenyekre – tette hozzá. – Gimnáziumi osztálytársammal, Poór Zoltánnal kezdtük el annak idején a futást, s a cseh fővárosba vele és Szováti Szabolcs barátommal utaztam el. A futás önmagában magányos sport, de Prágában például egymást biztattuk, szurkoltunk az indulótársainknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar származású az ötödik űrturistajelölt

Charles Simonyi, aki a Microsoft Word egyik vezető fejlesztőmérnöke volt, valószínűleg a jövő év… Tovább olvasom