Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Pótfelvételi a középiskolákban

Az országban mintegy kilencezer általános iskolai diákot nem vettek fel első körben egyetlen középfokú oktatási intézménybe sem. Az ő sorsuk a rendkívüli felvételi eljárás során rendeződhet.
Legkésőbb tegnap kellett megkapniuk a szülőknek, diákoknak azt a levelet, amelyben a középfokú iskolák értesítik őket a felvételin elért eredményről. A döntés ellen – méltányossági alapon vagy jogszabály megsértése miatt – jogorvoslati kérelemmel lehet élni, amelyet az iskola fenntartójához kell címezni. A fellebbezéseket május 22-ig bírálják el.
Az első körben az országban 108.020-ból 8732

diákot nem vettek fel egyik általa megjelölt intézménybe sem. Sorsukra legkésőbb szeptemberig születik megoldás. Helyzetüket megkönnyíti, hogy a szakiskolákban csaknem 16 ezer, a szakközépiskolákban mintegy 11 ezer, a gimnáziumokban több mint 6 ezer betöltetlen hely maradt. Igaz, a végleges szám ennél azért kevesebb lesz, mert várhatóan jó néhány osztályt – elegendő érdeklődés hiányában – el sem indítanak. (Még egy adat: a jelentkezettek több mint héttizede az első helyen választott iskolába jutott be.)
Azokban az intézményekben, ahol nem sikerült betölteni a meghirdetett helyek legalább 90 százalékát, kötelező pótfelvételit tartani, a fenntartók azonban az ennél jobb aránnyal rendelkező iskolák esetében is megtehetik ezt. A tegnap délutáni – az önkormányzatok által megadott, illetve a www.kir.hu honlapon szereplő – adatok szerint a megyében a következő iskolákban hirdetnek rendkívüli felvételi eljárást (zárójelben a felvehető létszám).
Csorna: Hunyadi János középiskola – gimnáziumi képzés (4), szakközépiskolai képzés (13); 408. Számú Ipari Szakmunkásképző Iskola (57).
Fertőd: Porpáczy Aladár középiskola (31).
Győr: Bercsényi Miklós szakközépiskola – vasút-üzemviteli szak (14); Gábor László műhelyiskola – építőipari szakmunkás szak (17); Kossuth Lajos iskola – könnyűipari szak, szakközépiskolai képzés (14), textilipari szakmunkás (8); Lukács Sándor Szakképző Iskola – gépész, szakközépiskolai képzés (30), gépész, szakiskolai képzés (180); Petz Lajos Egészségügyi Középiskola – gimnáziumi képzés (10), szakközépiskolai képzés (34); Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (10); Rejtő Sándor iskola – gimnáziumi képzés (20), élelmiszer-analitika, textilvegyész szak (10), textilipari, textilvegyipari képzés (30); Veres Péter iskola – lótenyésztő szak (6); Vocational Academy (28).
Mosonmagyaróvár: piarista iskola – gimnáziumi képzés (42).
Mezőörs: Magyar Műhely Általános Művelődési Központ – gimnáziumi képzés (13).
Sopron: Széchenyi István Gimnázium (7); Fáy András Gazdasági Szakközépiskola (27); Lippai János Középiskola, Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium – szakközépiskolai képzés (17).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogadóórák

Mosonmagyaróváron a polgármesteri hivatalban május 8-án, szerdán reggel 8-tól fél 10-ig, majd az… Tovább olvasom