Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Postázták a bejelentést a mindszenti beteg ügyében

Elkészült és postázták a Legfőbb Ügyészségnek a bejelentést az elhunyt mindszenti férfi halálával kapcsolatban, amelyben két kérdés szerepel - jelentette be a hódmezővásárhelyi polgármester.
Lázár János sajtótájékoztatón közölte: arra szeretnének választ kapni, hogy van-e összefüggés a beutalási rend megváltoztatása és a tragikus haláleset között, illetve a hatástanulmány hiánya eredményezhette-e a beutalási körzet gondatlan kialakításán alapuló tragédiát.

A város jogi képviselője március 13-án az Egészségügyi Minisztériumtól kérte a hatástanulmányt, amelyre korábban hivatkoztak, ám ilyen nem készült, pedig az modellezhette volna, hogy ilyen esetek előfordulhatnak - mondta. A kórház képviselői március 31-én felvetették a megyei egészségbiztosítási pénztárnak és a regionális tiszti főorvosnak, hogy mi történik ha sürgősségi ellátásra szoruló beteget bent kellene tartani az intézményben és nincs törvényi lehetőség a beteg felvételére. Válaszként azt kapták, hogy a beteg állapotának stabilizálása után tovább kell küldeni - tette hozzá.

További problémákat is jeleztek, hogy "mi a teendő azzal a beteggel, akit ellátásra más intézmény nem tud fogadni és kinek a felelőssége lesz a beteg további elhelyezésének sorsa. Válaszul elhangzott, hogy remélhetőleg ilyen esetre nem kerül sor, mivel a súlyponti kórházak kötelesek fogadni a hozzájuk befutó beteget; a konkrét eset kivizsgálására az ÁNTSZ hatáskörében, illetve az Egészségbiztosítási Felügyelet hatáskörében kerül sor" - ismertette.

Kiemelte: visszautasítják a szaktárca vádaskodását és a város egészségügyi ellátásának jó hírét sértő megnyilatkozásait. Véleménye szerint tudatos lejáratás folyik a kórház ellen. Példaként említette, hogy az Országos Mentőszolgálat regionális diszpécserszolgálatát április 6-án 14.51-kor értesítették, hogy a férfinak egészségügyi ellátásra van szüksége. A Hódmezővásárhely és Szentes közötti baleset, amelyre a mentők hivatkoztak, 15.35-kor következett be a rendőrségi jegyzőkönyv szerint.

Kallai Árpád, a vásárhelyi Erzsébet kórház főigazgatója hozzátette: az elmúlt napokban sokat vizsgálták, hogy mi vezethetett a tragédiához. Arra a következtetésre jutottak, hogy a "káosz, az átszervezés" tudnivalóinak ismertetése nem volt megfelelő az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók számára.

Emellett nem állnak rendelkezésre olyan hatástanulmányok, amelyek egy-egy terület megváltozott ágyszámaira, illetve az, hogy az újraszabott ellátási kötelezettség egy-egy aktív ágyra vagy sürgősségi osztályra milyen terhet ró. A tiszti főorvos vizsgálatának eredményéről eddig nem kapott értesítést - fűzte hozzá a főigazgató.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az időskori vakság oka a cink lehet

Nemzetközi tudományos körökben is elismerik a szegedi származású dr. Lengyel Imre és kutatócsoportja… Tovább olvasom