Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

Pórul járt tankerületi igazgatók

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tankerületi igazgatók bérbeállási szintjének újragondolását javasolja.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tankerületi igazgatók "bérbeállási szintjének" újragondolását javasolja, mivel kiválasztásukat követően többen jelezték, hogy a fizetés mértéke miatt - amely kevesebb jelenlegi járandóságuknál - fontolgatják, hogy vállalják-e a megbízást - írja a Népszabadság.

A lap szombati száma szerint a Népszabadság birtokába került egy kormány számára készült jelentés, amely "a közoktatási rendszerben alkalmazottak (közalkalmazottak és kormánytisztviselők) fizetésében és béren kívüli juttatásaiban bekövetkezett változásokról" szól. A dokumentum a lap szerint január 14-én készült, és az olvasható ki belőle, hogy az oktatási államtitkárság a tankerületi igazgatók bérezését nem jól állapította meg a tervezési munka során.

A törvényben "a központi államigazgatási szerv legalább megyei illetékességű területi szervének vezetője főosztályvezetői" illetményre jogosult. Ez a megyei igazgatók esetében 478 ezer forint plusz pótlékok. A tankerületi igazgatóknál szintén a főosztályvezetői besorolás az alap, esetükben az illetménykiegészítés kisebb, így a pluszpótlékok nélkül a fizetésük 402 ezer forint.

A járási és megyei tankerületi igazgatók zöme önkormányzatok oktatási osztályainak munkatársa volt vagy iskolaigazgató, esetleg helyettes. A fizetésük így magasabb volt, mint amit kézhez kapnak új pozíciójukban.

Az Emmi javaslatot is tesz a bérkorrekcióra: "a KIK állományában foglalkoztatott kormánytisztviselők esetében egyedi eltérítési lehetőség szabályozott módja adhatna megoldást, mely hozzávetőlegesen 135 millió forint többletkiadást jelent havonta". Ez 1,6 milliárd forint évente - írja a lap.


Olvasóink írták

  • 2. dödike 2013. február 03. 09:32
    „Kell is nekik a pénz,mert amekkora katyvaszt amit csináltak, ennyi pénzért nem lehet folytatni.Van olyan középiskola ahol a portán az irodisták ülnek felváltva,utána mennek a járási központba ügyintézni.Ez ám a sikertörténet.”
  • 1. Valaki 2013. február 02. 12:31
    „Ez tankerületi buli teljesen felesleges.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éhségmenet: Szabolcsból negyvenen indultak Budapestre

Az Éhségmenet tiltakozó akció keretében negyven Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei demonstráló indult… Tovább olvasom