Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Politikusokat, kormánytagokat nem érint a kitiltásügy

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszámolója szerint André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom.
Rogán Antal hétfőn a Parlamentben újságíróknak elmondta: a nap folyamán találkozott André Goodfriend-el, akitől mint az V. kerület eddigi polgármestere búcsúzott el, megköszönte az elmúlt évek együttműködését a nagykövetséggel - amelynek épülete az V. kerületben van -, és az ügyvivő figyelmébe ajánlotta utódját, a kerület új vezetőjét, Szentgyörgyvölgyi Pétert.

A találkozón szóba került a beutazási tilalom ügye is. "Amennyire én tudom, és ezt számomra az ügyvivő úr a mai napon is megerősítette, hogy ugyan személyekről nem beszélhet, de politikusokról, ebben az értelemben politikai szereplőkről, kormánytagokról nincsen szó" - mondta Rogán Antal.

A politikustól megkérdezték, hogy ha a képviselőcsoport egyik tagját kitiltanák az Egyesült Államokból, elvárná-e, hogy az érintett beszámoljon neki erről. A frakcióvezető erre azt válaszolta: célszerű lenne, ha ezt megtenné, de nem tud ilyenről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rogán: a lakosságnak 700, a cégeknek 5000 forint legyen a felső korlát!

Hozzátette, "teljes egészében kacsa" az a hír, hogy a rendvédelmi dolgozók fizetésemelésére menne az… Tovább olvasom