Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Plusz százhúszmillió panelfelújításokra

Folytatás az 1. oldalról.

A panelfelújítási szisztéma úgy működik, hogy a költségek egyharmadát-egyharmadát állja az állam, az önkormányzat és a lakóközösség.

Huszonkilenc pályázat

A jelenlegi központi pályázat benyújtásának határideje szeptember 29., az eredményhirdetésre várhatóan december végén kerül sor. Balogh József polgármester megjegyezte, hogy emiatt városi pénz tényleges biztosítására csak jövőre lesz szükség. Július 31-ig a társasházak 29 – 1448 lakást, köztük 177 önkormányzati tulajdonút érintő – pályázatot juttattak el a polgármesteri hivatalhoz, amelynek önkormányzati forrásigénye meghaladja a 290 millió forintot. Többségük homlokzat- vagy végfalszigetelési munkálatokról szól, de sokan nyílászárócserét, tető-hőszigetelést és liftfelújítást szeretnének megvalósítani. A közgyűlés úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett 200 millió forinton felül további 120 milliót szán az önkormányzati rész fedezetére 2007-ben.

Kérdések Bácsáról

Bárány István bácsai képviselő két írásbeli kérdést intézett Balogh József polgármesterhez. Egyrészt arra volt kíváncsi, miért nem épül az Új bácsai út. A válaszból kiderült, hogy az önkormányzat csak jogerős útépítési engedéllyel rendelkezik, vízjogi létesítési engedéllyel egyelőre nem. A csapadékvíz elvezetéséhez, befogadójához szükséges engedélyek beszerzésének előkészítése folyik. A befogadó anyaggödörhely több tulajdonosa közül eddig csupán egy adta meg hozzájárulását. A vízjogi engedély további feltétele, hogy a városé legyen a műtárgy(ak) megépítéséhez szükséges terület, azonban az érintett ingatlantulajdonosok csak a felkínált ár többszöröséért lennének hajlandók az értékesítésre, amit az önkormányzat elfogadhatatlannak tart. „Ezek figyelembevételével, remélem, a képviselő úr is egyetért azzal, hogy a beruházást – engedélyek, területek nélkül – nem indítottuk el” – tette hozzá a polgármester. Az út nyomvonalában is kell még földet kisajátítania a városnak, amit szeptemberben újra megkísérelnek megvenni a tulajdonosoktól.
Bárány István egy másik problémát is felvetett. Ennek lényege, hogy Bácsán a kilencvenes években kiépített közüzemi szennyvízhálózatra utólagosan rácsatlakozást igénylő egyes István király utcai lakosok azzal szembesültek, hogy a megvalósulási dokumentációval ellentétben nem épült meg a gerincvezetékről az ingatlanuk felé az út padkájáig terjedő leágazócső, ami rákötésenként 150–200 ezer forint többletkiadást jelent. Ráadásul a kivitelező cég azóta megszűnt.
„ A csatornaberuházás időszakában (...) többen nem mutattak érdeklődést a szennyvízcsatornára való rácsatlakozást illetően. Döntésükkel vállalták azt a kockázatot, hogy a későbbiekben a bekötés megvalósítása drágább lesz. Az érintettek számára a kivitelezés időszakában is egyértelmű volt, hogy akik nem hajlandóak az építés idején csatlakozni, és befizetni a beruházási hozzájárulást, azoknak a későbbi rákötés időpontjában a bekötővezeték megvalósítási költségeit is vállalni kell. Számukra gerincvezetéki csatlakozási pontot biztosítottak” – válaszolta a polgármester.

Sok pénz kisebb munkákra

A közgyűlés döntött arról is, hogy a kátyúk és a vízelvezetési hibák megszüntetésére, szúnyoggyérítésre, a fő és tömegközlekedési útvonalak locsolására, zugszeméttelepek felszámolására, valamint a Szentlélek-templom melletti ravatalozó urnaudvar, illetve a nádorvárosi temető főbejáratánál lévő útburkolat felújítására az útkezelő szervezetnek 41 millió, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft.-nek 58 millió 450 ezer forintot biztosít. Utóbbi összegből 39 millió forint a cég törzstőkéjének megemelését is szolgálja.
Egy másik elfogadott határozat értelmében 39 millió 469 ezer forintot csoportosítanak át az oktatási intézmények pótlólagos karbantartására és felújítására, valamint első beszerzések költségeinek fedezetére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több európai országot képvisel nő a diplomáciában

Európában divat lett nőt választani külügyminiszternek: Göncz Kinga is, de saját országában a brit… Tovább olvasom