Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 30°C Még több cikk.

Pert nyert Strasbourgban a Helsinki Bizottság

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Gubacsi kontra Magyarország ügyben hozott döntésében megállapította, hogy a magyar állam megsértette az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát - közölte a Magyar Helsinki Bizottság szerdán.

 
A strasbourgi bíróság keddi ítéletével több mint tízezer eurót ítélt meg a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke által képviselt kérelmezőnek, akit előállítása során bántalmaztak a rendőrök - áll a közleményben.

Az ügy sértettjét 2006 augusztusában egy parkolóban történt koccanásos balesetet követően állították elő Siófokon ittas vezetés gyanújával. Miután a vér- és vizeletvizsgálatot követően visszavitték a helyszínre, hogy ott fényképeket készítsenek, a fiatalember megpróbált elszaladni, és eközben elsodorta az egyik rendőrt.

Előállítását követően a fogda folyosóján súlyosan bántalmazták: ütötték, rúgták, majd arccal a falnak nyomták, terpeszbe kényszerítették, és hátulról többször erőteljesen ágyékon rúgták - olvasható a közleményben.

A bántalmazás másnapján készült orvosi látlelet megállapította, hogy a kérelmező az egész testére kiterjedően - helyenként kifejezetten súlyos - sérüléseket szenvedett. Az ügyben nyomozás indult, amelynek során a sértett azonosított két rendőrt a bántalmazók közül.

Azonban noha az ügyészség is arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező ágyéksérülése bántalmazás eredménye, és nem kizárt, hogy az előállítás során keletkezett, mégis megszüntette a nyomozást.

A döntést az ügyészség azzal indokolta, hogy az elkövetők kiléte nem volt megállapítható, többek között a tanúvallomások ellentmondásossága miatt - közölte a bizottság.

A tájékoztatás szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága hangsúlyozta: tulajdonképpen mind az ügyészség, mind a kormány elismerte, hogy bántalmazás történt.

A bíróság leszögezte: a magyar hatóságok akkor tudtak volna mentesülni a felelősség alól, ha megfelelő magyarázattal szolgálnak arra, hogy miként keletkeztek a kérelmező sérülései, ilyen magyarázattal azonban nem tudtak előállni.

Mindezek alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította: a kérelmezőt bántalmazták az előállítása alatt, Magyarország tehát megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt, embertelen és megalázó bánásmód tilalmát.

A bíróság 10 500 euró jóvátételt és 3 750 euró perköltséget ítélt meg a kérelmezőnek.

Olvasóink írták

  • 3. Yoav-Ben-Meir 2011. június 29. 17:02
    „1-es/Igazszo!!
    a valodi szegyen inkabb az hogy Ilyen Egyaltalan elofordulhat,egy Orizetbevetel alatt!!!
    -(nem mondom nalunk is van ilyesmi,csak az a nyilt utcan megy vegbe mindenki szemelattara!!)-”
  • 2. bojtár 2011. június 29. 11:51
    „Megyünk nemsokára Görögország után.”
  • 1. igazszó 2011. június 29. 11:37
    „Milyewn szágyen ez az országnak, hogy ki kell vinni az ügyeket, mert akkora a korrupció, összefonódás, összezárás, hogy az igazságnak már köze sincs semmihez itt Magyarországon!Szemrebbenés nélkül tudnak hazudni, hamis iratokat gyártani, hamis tanukat, tanuvallomásokat kreálni! Ebben magyarország első helyen áll, OSZTÁLYON FELÜLI!
    Egy kérdésem lenne ezekután: ezek az elkövetők még mindig szolgálatot teljesítenek? Nincsen az a csoport, vezetőség, akik kilöki, kiközösíti a férgeset, vagy mind ilyen jellemtelen, tróger, csavargó, csaló, korrupt???
    "Védünk, és szolgálunk! " ????? Ugyan már!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mérgező folyadék okozhatta két férfi halálát a jászberényi tanyavilágban

Felhívásban figyelmeztette a lakosságot az ismeretlen eredetű folyadékok fogyasztásának… Tovább olvasom